Itt a fordulat, Majka és Azahriah is visszavonult – elfogyott a kakaó

Van a magyarországi fősodratú(nak minősített) kultúrának – és ebbe most beleértek a kabarétól a filmig, a regénytől a zenéig mindent – egy olyan nézőpontja, amely a nemzeti, konzervatív, keresztény értékeket másodrangúként vagy meghaladottnak, idejétmúltnak tekinti.

Ezt szokták legújabban „mindenszarizmusként” emlegetni; vagyis ennek a képviselői csak rosszat tudnak mondani a magyar emberről, szokásairól, teljesítményéről, legyen az gazdasági, szellemi, fizikai.

Már a szocializmusban is aratott ez a stílus; gondoljunk bele: Hofitól Nagy Bandóig

S miközben az egyetlen állampárti televízióban szerepelni azért nem kis politikai kiváltság volt, ők ezt a nemzetgyalázó attitűdöt eladták „ellenzékiségként”... Holott a rendszert, a vezetést sosem bírálták, hanem mindig csak az alacsonyabb végrehajtókat, de leginkább magát az együgyű „népet”. Ennek persze megvoltak az előképei a század eleji pesti humorban, ahol

(Jenő, Géza, Béla, Töhötöm – a publikum már a név elhangzásakor kacagásban tört ki), a férj pedig mindig balfácán és gyűlöletes, ellentétben a szeretővel, aki jóképű, vagány és szimpatikus.

Ez a köztudatban axiómává torzuló hangsúlyeltolódás okozta, hogy a rendszerváltás óta is a balos, a liberális, a kozmopolita számít értékes, nagy művésznek, míg a jobboldali konzervatív csak dilettáns lehet. Hiszen, mint a nevettetésre egyébként teljesen alkalmatlan Farkasházy Tivadartól tudjuk,

Ezért aztán ha valaki igazán vinni szeretné valamire, az előbb-utóbb felcsatlakozik a nemzetközileg is nagyobb hátszelet élvező balos vonatra, ami hazánkban egybeesik a jobboldali kormány bírálatával. Így lesz a politikához különben nem sokat konyító színészből, rendezőből, rapperből, íróból, de akár matematikusból is ellenzéki harcos.

Mert ha valakinek tízezrek csápolnak a koncertjein és idióta videóit milliók nézik meg, abból logikusan következik, hogy az illető a pártok és programjaik között is tévedhetetlenül igazodik el. Talán sérvet és porcleválást is tudnának műteni, vagy harminc méterről szabadrúgást rúgni, ha az élet úgy hozná, hogy a sok alkalmatlan orvos és focista helyett ezt nekik kéne megtenniük.

Mindezt látva a nemzeti oldal egy ideje kezd fölkelni a padlóról, ahová eddig minduntalan visszalökték, és hol halkszavú próbálkozásokkal, hol kicsit keményebb fellépéssel kiáll magáért. Egyelőre szó sincs elnyomó kizárólagosságról, amit a baloldal a rendelkezésre álló szinte korlátlan médiafelületen és milliók által követett influenszerei által igyekszik elhitetni, éppen csak valami kiegyenlítési kísérletről.

E jéghegycsúcs előadók mellé oda kell képzelni azokat a filmeseket, zenészeket, írókat, akik kiváló külföldi kapcsolataikat kihasználva folyamatosan mocskolják nemcsak a kormányunkat, hanem a hazánkat is. Az innen kapott támogatások, díjak, kitüntetések dacára elmondják – a magyar állami pénzből forgatott filmjük díjátadóján, az itthon kiadott könyvük bemutatóján –, milyen diktatórikus a vezetés és mennyire ostobák a lakosok.

talán meglepetten szembesülve azzal, hogy még az ő rajongóik jelentős része is abba a lenézett, bírált, ostobának tartott rétegbe tartozhat, amely a jelenlegi kormánypártokat és politikájukat támogatja. (Mondjuk, ha matekból egy kicsit jobban figyelnek a suliban, akkor a választási eredmények, a lélekszám és különböző statisztikai valószínűségek után erre előbb is rájöhettek volna.)

Szóval, amiként erre Orbán Balázs is rámutatott Facebook-bejegyzésében, „Nincs több fejbelövés Majka koncertjein” és

illetve: „Nem helyes dolog semmilyen szavazótábort minősíteni ilyen szinten”. (E mondatnál koncentráljunk a tartalomra, a formáját pedig írjuk az élőbeszédből fakadó pongyolaságok rovására.)

Azahriah tehát belátta, hogy a véglény Fidesz-szavazók nélkül nem tudott volna a Puskásban koncertezni, de nem is hiányzott volna a nagy aréna, mert

Ezeknek az elsősorban polgárpukkasztásból és a vélt mainstreamnek való (talán nem is tudatos) megfelelésből született megjegyzéseknek az az érdekessége, hogy

A zsarnokság eme szerencsétlen áldozatai felfoghatatlan gázsikért koncerteznek, tévében szerepelnek, és közben alpári módon üzengetnek a hatalom embereinek, akik udvariasan reagálnak. (Lásd Orbán Viktor Azahriah-nak vagy akár Majkának küldött üzenetét.) 

Azét a Spíróét, aki mindig is a kizárólagosságra törekvő mainstream beágyazott tagjaként azt írta már 1987-ben: „Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint, / füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a szarból, / (…) csámcsogva, hersegve szívnák a vért - miért is? ki tudja. Trianonért? (…)” Jó, persze, hozzátette, hogy nehezen birkózik vele – nyilván, mint általában Spíró regényei, ez is borzalmasan hosszú és unalmas –, de mégis a miniszterelnök olyan véleményvezér, akinek egy ilyen megszólalása nyomán az adott szerző felkerül a nemzeti irodalom horizontjára.

Ami pedig a renitens előadókkal szembeni véres megtorlást illeti, az esetleg abban nyilvánul meg, hogy legközelebb nem hívják fideszes vagy állami rendezvényre azt a Margaret Island nevű társulatot, amelyik – másról nemigen elhíresülvén –

Nyilván ezentúl keresztény zenei fesztiválra sem sűrűn hívják őket, amiképpen muszlim kórusokat vagy a már nevükben is szándékosan provokáló Pussy Riot feminista aktivistáit sem. 

Bár volt rá kísérlet…

***

(Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás)

***

***