Azért van ebben valami furcsa. Mármint abban, hogy Azahriah és a többi „elnyomott” stílusa, megnyilvánulása durvább, erősebb, már-már fenyegetőbb, mint a „diktatúráé”.
Van a magyarországi fősodratú(nak minősített) kultúrának – és ebbe most beleértek a kabarétól a filmig, a regénytől a zenéig mindent – egy olyan nézőpontja, amely a nemzeti, konzervatív, keresztény értékeket másodrangúként vagy meghaladottnak, idejétmúltnak tekinti.
Különösen igaz ez bármire, ami hangsúlyozottan magyar.
Ezt szokták legújabban „mindenszarizmusként” emlegetni; vagyis ennek a képviselői csak rosszat tudnak mondani a magyar emberről, szokásairól, teljesítményéről, legyen az gazdasági, szellemi, fizikai.
Ezt is ajánljuk a témában
Most épp azt tudhattuk meg, hogy Berlin úszik az örömben és a felszabadultságban, a magyar konzervatívok viszont mérgesen Vlagyivosztokba vágynak. Francesca Rivafinoli írása.
Már a szocializmusban is aratott ez a stílus; gondoljunk bele: Hofitól Nagy Bandóig
minden jelenet arról szólt, mennyire hülye, szerencsétlen a magyar ember.
S miközben az egyetlen állampárti televízióban szerepelni azért nem kis politikai kiváltság volt, ők ezt a nemzetgyalázó attitűdöt eladták „ellenzékiségként”... Holott a rendszert, a vezetést sosem bírálták, hanem mindig csak az alacsonyabb végrehajtókat, de leginkább magát az együgyű „népet”. Ennek persze megvoltak az előképei a század eleji pesti humorban, ahol
a negatív vagy pláne komikus hős többnyire – az ezzel egyébként le is járatódott – ősmagyar nevet viselt
(Jenő, Géza, Béla, Töhötöm – a publikum már a név elhangzásakor kacagásban tört ki), a férj pedig mindig balfácán és gyűlöletes, ellentétben a szeretővel, aki jóképű, vagány és szimpatikus.
Ez a köztudatban axiómává torzuló hangsúlyeltolódás okozta, hogy a rendszerváltás óta is a balos, a liberális, a kozmopolita számít értékes, nagy művésznek, míg a jobboldali konzervatív csak dilettáns lehet. Hiszen, mint a nevettetésre egyébként teljesen alkalmatlan Farkasházy Tivadartól tudjuk,
a humor baloldali műfaj. Akárcsak a kultúra.
Ezt is ajánljuk a témában
A szellem embere nem mondhat efféle olcsó közhelyeket, nem járhatja át a szavait ez az arroganciával kevert elitista színezet. Győrffy Ákos írása.
Ezt is ajánljuk a témában
Tarr filmjében (filmjeiben) egy eleve roncsolt állapot az alap, és ez a roncsoltság fut ki aztán valahová. Jó kérdés, hogy hová. Győrffy Ákos írása.
Ezért aztán ha valaki igazán vinni szeretné valamire, az előbb-utóbb felcsatlakozik a nemzetközileg is nagyobb hátszelet élvező balos vonatra, ami hazánkban egybeesik a jobboldali kormány bírálatával. Így lesz a politikához különben nem sokat konyító színészből, rendezőből, rapperből, íróból, de akár matematikusból is ellenzéki harcos.
Aki nemcsak saját szakterületén zseniális – mert ez ugye elvitathatatlan –, de a politikát is tökéletesen érti, és mint mindenre, erre is rálátása van.
Mert ha valakinek tízezrek csápolnak a koncertjein és idióta videóit milliók nézik meg, abból logikusan következik, hogy az illető a pártok és programjaik között is tévedhetetlenül igazodik el. Talán sérvet és porcleválást is tudnának műteni, vagy harminc méterről szabadrúgást rúgni, ha az élet úgy hozná, hogy a sok alkalmatlan orvos és focista helyett ezt nekik kéne megtenniük.
Ezt is ajánljuk a témában
Ha ezt bármelyik mai magyar zenekar adta volna elő a színpadon, nem érdekelne. De, kedves, András, te mostanáig egyike voltál a kétségbeejtően kevés nemzeti minimumnak. Győrffy Ákos írása.
Mindezt látva a nemzeti oldal egy ideje kezd fölkelni a padlóról, ahová eddig minduntalan visszalökték, és hol halkszavú próbálkozásokkal, hol kicsit keményebb fellépéssel kiáll magáért. Egyelőre szó sincs elnyomó kizárólagosságról, amit a baloldal a rendelkezésre álló szinte korlátlan médiafelületen és milliók által követett influenszerei által igyekszik elhitetni, éppen csak valami kiegyenlítési kísérletről.
A közelmúltban több konkrét eset is borzolta a kedélyeket, bár én azért nem szeretem, ha erre a két-három jelenségre hivatkozunk mindig, mert úgy tűnhet, ők a fő (vagy pláne egyedüli) támadói a konzervatív-nemzeti világunknak.
E jéghegycsúcs előadók mellé oda kell képzelni azokat a filmeseket, zenészeket, írókat, akik kiváló külföldi kapcsolataikat kihasználva folyamatosan mocskolják nemcsak a kormányunkat, hanem a hazánkat is. Az innen kapott támogatások, díjak, kitüntetések dacára elmondják – a magyar állami pénzből forgatott filmjük díjátadóján, az itthon kiadott könyvük bemutatóján –, milyen diktatórikus a vezetés és mennyire ostobák a lakosok.
Ezt is ajánljuk a témában
Adódik a kérdés: Schiff András vajon mennyire érti azt, amit játszik? Mennyire érti Bachot, mennyire Bartókot, mennyire Beethovent? Győrffy Ákos írása.
Nos, a nyáron nagy figyelmet kapó két előadó mintha kicsit visszakozott volna az erőteljes felhördülés miatt,
talán meglepetten szembesülve azzal, hogy még az ő rajongóik jelentős része is abba a lenézett, bírált, ostobának tartott rétegbe tartozhat, amely a jelenlegi kormánypártokat és politikájukat támogatja. (Mondjuk, ha matekból egy kicsit jobban figyelnek a suliban, akkor a választási eredmények, a lélekszám és különböző statisztikai valószínűségek után erre előbb is rájöhettek volna.)
Szóval, amiként erre Orbán Balázs is rámutatott Facebook-bejegyzésében, „Nincs több fejbelövés Majka koncertjein” és
Azahriah is elismerte, hogy „a mocskos fideszezés egy fesztiválon nem túlságosan előrevezető”,
illetve: „Nem helyes dolog semmilyen szavazótábort minősíteni ilyen szinten”. (E mondatnál koncentráljunk a tartalomra, a formáját pedig írjuk az élőbeszédből fakadó pongyolaságok rovására.)
Azahriah tehát belátta, hogy a véglény Fidesz-szavazók nélkül nem tudott volna a Puskásban koncertezni, de nem is hiányzott volna a nagy aréna, mert
egy megszorítós balos kormány alatt nemcsak stadion nem épül, de fizetőképes kereslet sem akad a három gigakoncertre.
Ezeknek az elsősorban polgárpukkasztásból és a vélt mainstreamnek való (talán nem is tudatos) megfelelésből született megjegyzéseknek az az érdekessége, hogy
az „elnyomottak” stílusa, megnyilvánulása durvább, erősebb, már-már fenyegetőbb (ld. Majka rituális kivégzős performansza), mint a „diktatúráé”.
A zsarnokság eme szerencsétlen áldozatai felfoghatatlan gázsikért koncerteznek, tévében szerepelnek, és közben alpári módon üzengetnek a hatalom embereinek, akik udvariasan reagálnak. (Lásd Orbán Viktor Azahriah-nak vagy akár Majkának küldött üzenetét.)
Néha kicsit túlzott udvariassággal és érthetetlen önmarcangolással, amire jó példa Orbánnak az MCC Feszten tett közlése, hogy éppen Spíró György regényét olvassa.
Azét a Spíróét, aki mindig is a kizárólagosságra törekvő mainstream beágyazott tagjaként azt írta már 1987-ben: „Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint, / füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a szarból, / (…) csámcsogva, hersegve szívnák a vért - miért is? ki tudja. Trianonért? (…)” Jó, persze, hozzátette, hogy nehezen birkózik vele – nyilván, mint általában Spíró regényei, ez is borzalmasan hosszú és unalmas –, de mégis a miniszterelnök olyan véleményvezér, akinek egy ilyen megszólalása nyomán az adott szerző felkerül a nemzeti irodalom horizontjára.
Ami pedig a renitens előadókkal szembeni véres megtorlást illeti, az esetleg abban nyilvánul meg, hogy legközelebb nem hívják fideszes vagy állami rendezvényre azt a Margaret Island nevű társulatot, amelyik – másról nemigen elhíresülvén –
azzal vonult be a honi zenei történelembe, hogy a tusványosi szabadegyetemen koncertezvén szivárványos zászlóval és macskás fadísszel hergelte a konzervatív közönséget.
Nyilván ezentúl keresztény zenei fesztiválra sem sűrűn hívják őket, amiképpen muszlim kórusokat vagy a már nevükben is szándékosan provokáló Pussy Riot feminista aktivistáit sem.
De ugyanígy a románok nagy „országegyesítő” ünnepét sem a budapesti Nemzeti Színházban tartják.
Bár volt rá kísérlet…
***
Ezt is ajánljuk a témában
Jó is, ha épp szilenciumra ítélték, mert így legalább nekiláthat utánaolvasni a valóságnak. Francesca Rivafinoli írása.
(Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás)
Ezt is ajánljuk a témában
Ilyen pedigrével valóságos „merjünk kicsik lenni”-hozzáállásnak hat, ha magunkra nézve a kultúrkereszténységet tekintjük az elérhető maximumnak. Francesca Rivafinoli írása.
***
***
Egyre többször derül ki a Tisza Párt elnökéről, hogy mások ötleteit mutatja be sajátjaként. Magyar Péternek ebben időnként hű partnere az ellenzéki sajtó, ezúttal a Telex.
„Föl van háborodva a falu, ellepnek majd mindent a tiszások” – jelentette ki az egyik helyi lakos.
Talán ő is tartott tőle, hogy egyhamar nem lesz újra ilyen nagy nyilvánossága, így beleadott apait-anyait. A gyűlölet fekete cseppjei szinte potyogtak a szája sarkából. Horváth K. József írása.
Az egész országot megrázta a tragédia.
Több szemtanú is érezte még tragédia előtt, hogy valami nincs rendben.
Akár másfél százalékos gazdasági visszaesést is hozhatna, ha jóval kevesebb pénzből fogyaszthatnának a magyar háztartások. Márpedig a fogyasztás a fő motorja jelenleg is a magyar gazdaságnak, nélküle már rég recesszióban lennénk, a kiszivárgott Tisza-adó ebben is negatív hatást jelentene. A több adó kevesebb elkölthető pénzt jelent.
A háromgyermekes, jómódú családapaként ismert Paul Doyle ellen 31 pontban emeltek vádat.
