Magyarországon „szörnyű szellemi sötétség honol”, kivéve Budapestet – Schiff András egy mondatára

Az jó, ha az embert olykor megállítják mondatok. Persze leginkább az a jó, ha ezek úgynevezett irodalmi mondatok, egy regényből vagy egy versből valók. A sajtóból származó mondatok másképp is képesek megállítani. Olyankor nem azért térek vissza többször az adott mondathoz, mert gyönyörűségemet lelem benne, hanem mert első olvasásra nem hiszem el, hogy tényleg azt olvastam, amit. Persze ilyenkor csak áltatom magam, mert az igazság az, hogy már első olvasásra is pontosan értettem. De miután alapvetően jóhiszemű embernek gondolom magam,

Sajnos nagyon ritkán fordul elő, hogy félreérteném. Efféle mondatokat nagy mennyiségben lehetne idézni innen-onnan, naponta születnek tucatszámra, és nyilván igazságtalanság ebből a raklapnyi mondatból egyet kiválasztani.

tehát magába sűrít számos másikat, már ami a lényegi közölnivalóját illeti. Mert ezeknek a mondatoknak általában közös a gyökere, és nyugodtan állíthatjuk, hogy igazából egyetlen nagy téma variációi. 

De lássuk akkor ezt a szimptomatikus mondatot: „Az Egyesült Államokban ezt nem vártam volna, bár ott is óriásiak a különbségek a nagyvárosok és a közöttük elterülő hatalmas térség között, ahol bizony szörnyű szellemi sötétség honol.” Schiff András zongoraművész mondta ezt a minap az Indexnek adott interjújában. És hogy mi az, amit nem várt volna, arról ezt nyilatkozta: „Orbánnak mindenesetre Budapesten sokkal nehezebb dolga van, mint az ország többi részén, ahol az embereket megfelelő információk hiányában könnyebben manipulálhatja.”

Értelmezzük az olvasottakat. Texastól Montanáig szörnyű szellemi sötétség honol, kivéve a nagyvárosokat. Magyarországra vetítve ezt minden bizonnyal úgy érti, hogy Sárospataktól Letenyéig honol a tengerentúlira kísértetiesen hasonlító szellemi sötétség, ez alól itthon csak Budapest kivétel,

Schiff hosszú évek óta nem lép fel Magyarországon, az Ukrajna ellen indított háború óta nem lép fel Oroszországban sem, Donald Trump másodszori megválasztása óta pedig az Egyesült Államokban sem ad koncerteket. Félreértés ne essék, szíve joga így dönteni. A helyében nem döntöttem volna így, de szorult belém annyi liberalizmus, hogy tiszteletben tartom mások döntéseit, így az övét is. Ha nem, hát nem, az ő dolga. Csak annyit tennék hozzá ehhez, hogy

Hogy tehát mutassa fel hallgatóságának a nagyságot, a nagyszabást, az emelkedettséget, a fenséget, a transzcendest, egyszóval azt, amiért érdemes élni és meghalni, amiért érdemes embernek lenni. Amennyiben ennek felmutatására tehetséget kapott a fátumtól, a Jóistentől, bárhonnan, akkor ez a dolga és nem más. Mindenhol és mindenkinek. 

Persze tudom én, hogy ez nem ilyen egyszerű. Mert adódnak olyan helyzetek,

Aztán adódnak olyan helyzetek is, amikor az élete ugyan nem forog veszélyben közvetlenül, de a politikai klímát mégis úgy ítéli meg, hogy az a számára nem elviselhető többé. Hogy ne menjünk messzire, itt van ez utóbbira példaként Márai Sándor, aki azért távozott Magyarországról 1948-ban, mert nem óhajtott egy levegőt szívni a látványosan kiépülő kommunista diktatúrával. Nem óhajtott és inkább emigrált, hogy haza se térjen többé.

A „szörnyű szellemi sötétség” felemlegetéséről van szó, és ez az a szimptomatikus elem, ami Schiff mondatát összeköti számos más mondattal. A szörnyű szellemi sötétség Magyarországon (kivéve Budapestet), Oroszországban és az Egyesült Államokban (kivéve a nagyvárosokat). Márai Sándornak elég sok művét olvastam (beleértve az évtizedeken át vezetett naplófolyamát), de olyan mondatára nem emlékszem, amelyben Magyarországgal kapcsolatban hasonlót emlegetett volna. Márai nagy szidalmazó volt (legtöbbször joggal), nem kímélte sem a világháború előtti „úri keresztény” kurzust, sem a nyilasterrort, sem a helyüket elfoglaló kommunista rezsimet. Mindtől undorodott ezért vagy azért, és ennek hangot is adott.

Horthyról, Szálasiról, Rákosiról és Kádárról különböző hangsúlyokkal ugyan, de lesújtó véleménye volt. Ahogy az őket kiszolgáló és belőlük élő mindenkori adminisztrációról, holdudvarról, sleppről is. 

Ahogy ahhoz is, hogy hasonlóképp vélekedjen mindazokról, akik a nevezett urak „zsoldjában” állnak szerinte. És ahhoz is joga van, hogy mindezen fenntartásai miatt ne akarjon fellépni ezekben az államokban. De azt, hogy mindezt ezzel a bornírt általánosítással indokolja, nyugodtan tarthatjuk felháborítónak. Schiff nincs egyedül ezzel, ezért is szimptomatikus az, amit mond. Sokan akadnak mostanában, akik hasonlóképp fogalmaznak.

De mindhiába. Valahogy így képzeli el mindezt Schiff András, ha Magyarországra, Oroszországra vagy az Egyesült Államokra gondol mostanában. Ilyennek látja emberek százmillióit egy művész, aki arra tette fel az életét, hogy Bach, Schumann, Bartók, Schubert vagy Beethoven műveit tolmácsolja nekünk magas színvonalon. 

De ha ilyennek látja, akkor adódik egy kérdés, amitől nehéz eltekinteni.

Vajon a zenetörténetnek ezek az óriásai is ilyennek látták emberek százmillióit? Ilyen szánalmas, ostoba véglényeknek, akiken nem lehet segíteni? Márai egész életében éles kritikával illetett számos rezsimet, világképet és ideológiát. Egyes emberekről is hasonlóképp éles (és olykor igazságtalan) kritikákat fogalmazott meg. De a magyarokról vagy az amerikaiakról en bloc soha nem írt le a Schifféhez hasonló gondolatokat.

Amikor Schiff András elefántcsonttornyának hűvös és légritka magasából hazafelé (vagy Oroszország és az Egyesült Államok irányába) tekint, apokaliptikus képeket lát. Öntudatlan és sötét indulatoktól fűtött tömegeket, akik állatias ösztönviláguktól hajtva loholnak a konc után.

Tölt egy pohár bort, nagyot sóhajt, és inkább behúzza a sötétítőfüggönyt. Ezeknek? – kérdezi, de maga sem tudja, kitől. 

***

(Nyitókép: MTVA/Gyűjtemény, Keleti Éva)