A Konzervatív Párt elnöke, Kevin Hollinrake csütörtökön korábban „megdöbbentő képmutatás” vádjával az államtitkár lemondását követelte.
A Liberális Demokrata Párt szóvivője úgy nyilatkozott: „Rushanara Ali alapvetően félreértette a szerepét. Az ő feladata az volt, hogy megoldja a hajléktalanság problémáját, nem pedig hogy növelje azt”.
Tom Darling, a Bérlők Reformkoalíciójának igazgatója úgy nyilatkozott: „Elképesztő, hogy van egy hajléktalanügyi államtitkárunk, aki éppen négy embert lakoltatott ki, hogy több bérleti díjat szedhessen be – ami hamarosan illegális lesz a Bérlők Jogairól szóló törvényjavaslat értelmében, amelyet éppen az ő minisztériuma terjesztett be a parlament elé”.
A törvényjavaslat értelmében azok a tulajdonosok, akik kilakoltatják bérlőiket, hogy eladják ingatlanjukat, hat hónapig nem adhatják újra bérbe azt.
A politikus házát, amelyet határozott idejű szerződéssel béreltek, eladásra kínálták, miközben a bérlők ott laktak, és csak azért adták újra bérbe, mert nem sikerült eladni – írta cikkében a The i Paper.