Élénkül a verseny, de nő a kitettség
Ebben a pattanásig feszült gazdasági helyzetben egy tőkeerős, technológiailag innovatív amerikai szereplő megjelenése egyszerre hordozza magában a piaci verseny élénkülésének ígéretét és a stratégiai kitettség kockázatát. A Tesla energiapiaci modellje a decentralizált termelésre, a fejlett akkumulátoros tárolásra és az intelligens szoftverekre épít, ami éles kontrasztban áll a hagyományos szolgáltatók sokszor elavult rendszereivel.
Brit politika vs. amerikai techelit
A gazdasági racionalitás mellett a tranzakció súlyos belpolitikai feszültségeket is felszínre hozott. Az amerikai elnökkel szövetséges, globális befolyással bíró Elon Musk nagy-britanniai terjeszkedése ki is verte a biztosítékot a londoni vezetésnél, miután a techguru élesen bírálta Keir Starmer miniszterelnököt, illetve utcai zavargásokat vizionált.
A politikai nyomás ellenére a kormány végül a gazdasági pragmatizmus mellett döntött, elkerülve a nyílt transzatlanti feszültséget, és a felelősséget a szakmai szabályozóra hárította