Az elmúlt években sokszor írtam, beszéltem, figyelmeztettem: hogy a magyar úszósportban rendszerszintű problémák vannak

„Az elmúlt években sokszor írtam, beszéltem, figyelmeztettem: hogy a magyar úszósportban rendszerszintű problémák vannak.

Aki figyelmesen olvasott, érthette az üzenetet.

Jeleztem az alábbiakat:
- Az utánpótlásban nem történik valódi szakmai előrelépés. 
- Tehetséggondozás helyett személyes érdekek irányítanak. 
- Sokszor nem a teljesítmény, hanem a kapcsolatok számítanak. 
- Az edzői képzés, a metodika, a támogatási rendszer, a szövetségi háttér – mind reformra szorul. 

Ezeket sokan kritikának, támadásnak, sőt személyes sérelemnek vették.
Pedig ezek nem róluk szóltak. Hanem a jövőről.
A magyar úszás jövőjéről.

A 2025-ös szingapúri világbajnokság pontos képet mutat a magyar úszósport jelenlegi állapotáról. Ez az eredménysor nem méltó a hagyományainkhoz, az elvárásokhoz, a sportba áramló forrásokhoz – és legfőképp nem méltó a versenyzőkhöz.
25 fős válogatott képviselte Magyarországot – ebből:
• Mindössze 2 olyan sportoló jutott egyéni döntőbe, aki Magyarországon, magyar edzésmódszerrel készült fel.
• A válogatottból csak 5 fő tudott egyéni csúcsot úszni.

Döntős versenyzők 2025-ben:
• Kós Hubert (50–100–200 hát, 200 vegyes) – 🇺🇸 USA, Bob Bowman edzéstervei alapján
• Sárkány Zalán (1500 gyors) – 🇺🇸 USA, egyetemi program
• Zombori Gábor (400 vegyes)
• Molnár Dóra (200 hát) – az egyetlen női döntős

Ez azt jelenti, hogy 25 versenyzőből csak 2(!) tudott hazai felkészüléssel döntőt úszni.

És ami talán még súlyosabb:
csak 25 versenyzőből csak 5 úszott egyéni csúcsot egy világbajnokságon.
Ez nem véletlen.
Ez nem balszerencse.
Ez nem a versenyzők hibája – hanem a rendszeré.

Ez az edménye egy olyan irányításnak, amely nem hallgat a szakmai hangokra.
Ez a következménye annak, amikor a kritika nem párbeszédet, hanem ellenségeskedést szül.
Ez a tükör, amibe most muszáj belenéznünk.
Ez nem a versenyzők szégyene.
Ez a felelősök felelőssége. Akik éveken át lesöpörték a figyelmeztetéseket. Akik pozícióikhoz ragaszkodva leuralják a szakmát. Akik saját önigazolásukra építenek intézményeket, nem a versenyzők jövőjére.

Ez az összkép súlyos szakmai kérdéseket vet fel:
- Miért nem képes a hazai felkészítési rendszer egy ilyen méretű válogatottból versenyképes döntős szereplőket kinevelni?
- Milyen szakmai tartalommal, módszertannal és támogatással készülnek a sportolók itthon?
- ⁠A szövetségbe áramló támogatási összegek növekedésével mennyivel nőttek a versenyzők lehetőségei?
- Hogyan lehet, hogy a kiváló utánpótlásból ennyire kevés versenyző jut el a valódi nemzetközi szintre?

A versenysport nem kommunikációs tér – hanem eredményalapú rendszer.
És amikor az idő igazol vissza, az már nem vélemény, hanem tény.

Most már nem lehet a kritikát támadásként kezelni, hanem szakmai szinten kell reagálni – és változtatni.

A magyar úszósportnak nincs szüksége díszletekre. 

Teljesítményre, szakmaiságra, alázatra és elszámoltathatóságra van szüksége.

Mert a jövő bajnokai csak egy működő rendszerben születhetnek meg.”

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás