Jó is, ha épp szilenciumra ítélték, mert így legalább nekiláthat utánaolvasni a valóságnak.
Nézi az ember gyanútlanul Tarr Zoltán etyeki szereplését, naivan vélvén, hogy az adópolitikai önleleplezés után már nem láthat semmilyen meglepőt – erre tessék, kiderül, hogy
a TISZA alelnöke egyazon lendülettel a demográfia terén is képes maradéktalanul lejáratni magát.
Ezt is ajánljuk a témában
A többkulcsos szja a tökéletes lakmusztesztje annak, hogy valaki Magyarországot akarja-e kormányozni, vagy csak univerzális nyugati receptekkel fárasztaná ideiglenes állomáshelyét. Kohán Mátyás írása.
Történt ugyanis, hogy adóügyi fejtegetései után a református lelkész EP-képviselő magabiztosan kijelentette: „Ma sokkal több gyerek születik családon kívül, mint családban”, hozzátéve, hogy
az Orbán-kormány az egész „reprodukciós tematikát” államosította,
„soha nem járt ennyi magyar hölgy Lengyelországba, a balti államokba kirándulni, mint manapság, és azért mennek oda, mert ott más lehetőségeik vannak reprodukciós ügyekben”, mindeközben pedig bennünk az van, hogy a gyerekek családban születnek, pedig „nem, a gyerekek nem családban születnek, nagyrészben”, mert
mára „az egész család-sztori” megváltozott, ezért nem lehet a korábbi „premisszákból” kiindulnunk.
Majd ezután futólag utalt az adórendszeren belüli családtámogatásokra, nem bontva ki a gondolatot – de azért könnyen összerakhatjuk magunkban, hogy amennyiben véleménye szerint a bevett „család-sztori” felett már eljárt az idő és a gyerekek úgyse családban születnek, akkor a következő logikus lépés a jelenlegi családtámogatási rendszer szétverése lenne.
Kicsit bajban van ilyenkor az ember, hogy hol is kezdje.
Tarr Zoltán premisszája eleve úgy hamis, ahogy van – Magyarországon, de még az uniós és az OECD-országok átlagában sem születik több (pláne nem „sokkal több”) gyerek családon kívül, mint családban. Rejtély, honnan szedte a politikus ezt a meggyőződést: a rendszerváltás óta arányuk valóban sokáig csak nőtt és nőtt, de az e tekintetben legrosszabb években, 2014-2015-ben is „csak” az újszülöttek 47,8 százaléka érkezett házasságon kívül, hogy azután (mintegy varázsütésre, véletlenül pont a családtámogatások rendszerének izmosodásával egyidejűleg) látványosan megforduljon a tendencia.
2024-ben összesen 23,6 százalék született házasságon kívül – erre jön az egyik főtiszás, és szakpolitikai fejtegetésének kiindulópontjaként magyarázza nekünk, hogy ez a 23,6 százalék valójában a túlnyomó többség.
Ezer 15–49 év közötti házas nőre tavaly 72,3 élveszületés jutott, ezer nem házas nőre 14,3 – egészen bámulatos az az önbizalom, amikor egy politikai erő a legegyszerűbben elérhető legtriviálisabb számokkal sincs tisztában, de Szent István-program néven hirdeti, hogy 25 éven belül bő tízmillióssá varázsolná azt a kilencmillió-ötszáznegyvenezres magyarországi magyarságot, amelynek jelenlegi korfájában a 49 éves nők száma 88 770, míg a huszonötéves nőké 48 880, az ötéves lányoké pedig 44 500.
A nem teljesen hiánytalan tájékozottságra utal az is, amikor valaki „reprodukciós ügyekben” azt sugallja, hogy
magyar nők tömegei járnak lengyelországi és balti klinikákra, mert ott bezzeg szignifikánsan más lehetőségeik vannak (sok pénzért), mint idehaza (ingyen).
Aki egy kicsit is képben van, az eleve Brünnt és Pozsonyt említené a gyermekre vágyó nők célpontjaként, nem pedig a kiugróan alacsony termékenységi rátájú Litvániát vagy Lengyelországot; de ráadásul az esélyeket messze nem az javítja a leginkább, ha negyvenes nők Magyarország helyett Csehországban próbálkoznak a lombikkal (esetlegesen vadidegen petesejt és/vagy vadidegen sperma felhasználásával, amit azért egy református lelkésznek illene minimum fenntartásokkal szemlélnie) – hanem ha
a fiatalok (férfiak és nők egyaránt) képesek időben, lehetőség szerint huszonévesen vagy nem sokkal később elköteleződni, bármennyire is nem ezt diktálja a világ.
Biztosan egész hatékony például a hátborzongató nevű cseh-szlovák „Reprofit” klinika, de nincs az a negyvenéves női test, amelyet biológiailag huszonévessé fiatalítana.
Itt jegyzem meg, hogy Tarr Zoltán szigorúan csak „hölgyeket” emleget mint akik reprodukciós céllal külföldre látogatnak – nem párokról beszél, hanem egyedül útra kelő nőkről. Feltéve, de meg nem engedve, hogy valóban mind társ nélkül kopogtatnak be külföldi reprodukciós centrumokba azzal, hogy gyermeket szeretnének: a házasságban élő, háromgyermekes EP-képviselőnek nem kellene esetleg a kormányra mutogatás mellett végiggondolnia, hogy mintha hiányozna történetéből a férfi, azaz mintha eggyel bonyolultabb jelenséggel állnánk szemben, mint hogy Orbán?
Vagy a kormány netán úgy „államosította az egész reprodukciós tematikát”, hogy legény és leány magánjelleggel már egymásra se nézhet?
És itt érkezünk el a házasság témájához. Elegendő akár csak a KSH megfelelő táblázatait egymás mellé tennünk, és már gyanúsan kirajzolódik, hogy mennyire együtt mozog a termékenységi ráta a házasságkötések számának alakulásával: 2014-ben egyfajta trendfordulóval emelkedni kezdett az esküvők száma, és nicsak! még abban az évben elkezdett felfelé kúszni a termékenységi ráta is. Egészen 2021-ig, amikor újra csökkenni kezdett – pontosan lekövetve a házasságkötések számának visszaesését. Mondhatjuk persze szigorúan, hogy az egyidejűség nem feltétlenül jelent ok-okozati kapcsolatot,
de azért érezzük, hogy nehezebb elhinni az ennyire következetes véletlen egybeeséseket, mint beismerni a tényeket.
Pláne, mivel nemzetközi vizsgálatok egész sora támasztja alá az összefüggést. Egy friss japán–kínai–dél-koreai tanulmány például az extrém alacsony termékenységi rátához vezető utat három szakaszra tagolja: először a házasságkötés és a gyermekvállalás későbbre tolódik, aztán a házasodás egyre későbbre csúszásával megnő az egész életükben egyedülállók aránya, majd a helyzet alacsony születési ráta mellett stabilizálódik. A Financial Times alapos cikke szerint míg a hatvanas-hetvenes években a születésszám-csökkenés még túlnyomórészt abból adódott, hogy a szülők kevesebb gyereket vállaltak,
nagyjából a kétezres évek közepe óta szinte kizárólag az okozza a visszaesést, hogy eleve lényegesen kevesebb a házaspár
– az amerikai, thaiföldi, perui, tunéziai, törökországi, finnországi satöbbi helyzetet bemutató grafikonokon következetesen azt látjuk, hogy a házasságkötések és a termékenységi ráta vonala szinte hézagmentesen fedi egymást. A cikk emellett rámutat, hogy a párkapcsolatok nemcsak ritkábbá, hanem törékenyebbé is váltak: egy összeköltöző finn pár például már nagyobb valószínűséggel szakít öt-tíz éven belül, mint hogy megszülessen az első gyermekük. A felkészült szerző konklúziója ezért az, hogy miközben a pénzügyi ösztönzők valamivel feljebb tudják tuszkolni a születési rátát, ezek „sokkal erősebb társadalmi-kulturális erőkkel” szemben próbálnak hatni –
így eredményesebbek lehetnek az olyan intézkedések, amelyek ezen a téren is fellépve elősegítik a párkapcsolatok és a házasságok létrejöttét.
Mindeközben az Ifjúságkutató Intézet 2024-es felmérése szerint a 15 és 29 év közötti magyar fiataloknak még mindig 71 százaléka szeretne házasságban élni, a Kopp Mária Intézet idei kutatása alapján pedig a magyarok négyötöde véli ideálisnak, hogy negyvenesként házasságban éljen az ember, miközben a valóságban e korosztály csupán fele házas.
Ha erről esetleg szabad beszélni, akkor Tarr Zoltán elmesélhetné, őt mindezen tényekkel szemben hol dezinformálták csúful a házasság és a család demográfiai szerepének általános változásáról
– mindenesetre ha már a képviselő úr úgyis szilenciumot kénytelen tartani, legalább végre lesz ideje többet olvasni és megfelelően tájékozódni. Abból baj nem lehet.
***
Ezt is ajánljuk a témában
„Kilenc átverve egyszer, az tizenöt, a tizenöt pedig szemrebbenés nélkül huszonkettő” – magyarázza az adószakértő. Francesca Rivafinoli írása.
(Nyitókép: MTI/Purger Tamás)
Ezt is ajánljuk a témában
Ha az uniós pénzek hazahozatalától és megfelelő elköltésétől csökken a várólista, akkor miért nő Ausztriában? Francesca Rivafinoli írása.
***
Újabb érdekességek láttak napvilágot.
A Tények szerint a Tisza Párt politikusa nem csupán politikai fórumokon, hanem vacsorákon és televíziós felvételeken is magánál tarthatta maroklőfegyverét.
A volt miniszter szerint ugyanis a szerzetes csak „jelmezt” hord és erkölcstelen.
És ezt nem (csak) mi mondjuk. Nem is kell hosszan taglalni, íme a 444 mai cikkének rövid bevezetője: „Sok dolog együttállása kellett ahhoz, hogy egy ilyen vád ennyire hatásos legyen bizonyítékok nélkül. Nem csoda, hogy a Fidesz megtorlást ígér.”
Mindezt a HVG hasábjain fejtette ki Sándor Fegyir. Az ellenzéki lap egyik állítására sem kérdezett vissza, Fegyir meg büszkén hirdeti, ő nyitott az együttműködésre.
Izrael Katar elleni támadásának hatására új katonai szövetség alakulhat.
„Most idegesnek tetszik lenni, de kérem, ne fenyegetésnek vegye, amit tegnap mondtam, hanem ígéretnek” – üzente a Fidesz frakcióvezetője a DK elnökének.
