Művész Urat elkapta a múzsa, és megparancsolta neki, hogy teli rüszttel rúgjon bele a magyarokba – Művész Úr pedig, óh, engedelmeskedett

„Az egész város egyetlen végtelen kerthelyiség, a szubkultúrák dús szinkretizmusának barátságos dzsungele. Minden keresztényfundamentalista rémálma ez a város – mondja Misi, és igaza van, ez a fokú szabadság, felszabadultság, öröm és játékosság, tolerancia és jóindulat minden őskonzervativizmus pusztulását jelenti. Itt nincs hely mérges embereknek. Berlin Európa jövője.

– olvasom a lelkes útibeszámolót a HVG-n; hogy az írástudó elit mely tagja a szerző, mindegy is, annyira elterjedt jelenséggel állunk szemben.

Persze, ilyenkor érkezik a felemelt mutatóujj: „irodalmi kijelentésekkel nem lehet vitatkozni”, „a magyarok” csupán egy ártatlan metonímia, micsoda tahó már az, aki magára veszi – mert amikor meg kellene védeni az általánosító leszólást, az hirtelen mindig támadhatatlan szépprózává nemesül. Rejtélyes okokból ezek a stiláris alakzatok következetesen arra futnak ki, hogy „a magyar” bántóan ostoba en bloc, majd amikor egy magyar ezt kikéri magának, megkapja minimum implicite, hogy

Értsük meg tehát: csupán a művészi szabadság indítja a szerzőt arra, hogy „Az én hetem” címmel a tényleges utazásáról készült írásművében azt magyarázza, hogy a berlini kocsmák, azok burjánzóan sokfélék, a magyar ember viszont egységesen buflák keletimádó, a konzervatívok pedig, na, azok ennek tetejébe még megkeseredett intoleránsak is. A véletlen műve az egész: már épp gépelte volna be, hogy kik is szokták a tűzijáték felszabadult estéjét is végiglamentálni azon, hogy

(pedig ettől nem ízlik jobban a hó végén „a rántottleves”, már „ha egyáltalán telik rá” – teszik hozzá, ahelyett, hogy egy egyszerű számtani művelet segítségével megnyugtatnák magukat, hogy a tűzijáték fejenként pontosan 377 forint 30 fillérbe került) – de ahogy ezt így billentyűzetre vetette volna az író, egyszerre mindent elsöprő erejével megérkezett a Múzsa, és úgy homlokon csókolta, hogy

Úgyhogy ne is vitatkozzunk a szerző mondataival, csupán „irodalmilag” vigyük tovább a gondolatmenetét, pótolva, ami lemaradt.

Bezzeg Berlin nem keresztényfundamentalista össznépi banzájra költ, ahol még ámokfutógátló betonakadályok se teszik játékosabbá a közterületeket, és ahol egy apa azt kénytelen kiposztolni, hogy lánya sötétedés után, a 450 ezres tömegben unatkozott. „A szubkultúrák dús szinkretizmusának barátságos dzsungelében”, a tolerancia városában egy friss terv szerint

(évről évre egyre több atrocitás éri őket ugyanis), segítségkérő mobilalkalmazást vezetnének be a Pride-hoz hasonló nagyrendezvényekre, több rendfenntartót vetnek be a tömegközlekedésben, továbbá nemsemleges öltözőket is kialakítanak az iskolákban, állítólag szintén az LMBTQ személyek védelmében.

Hozzá kell tenni, hogy az erőszakos támadások egy része a városi parkok azon részein történik, ahová spontán, anonim pásztorórára járnak a „homoszexuális közösség” egyes tagjai. Itt, ezekben a közparkokban csapnak le rájuk úgynevezett „fiatal férfiak”, összeverik és kirabolják őket.

Apropó parkok: a droghotspotnak számító Görlitzer park köré Berlin, a szabadság városa épp kerítést épít, hogy éjszakára bezárják és így keresztülszelni se lehessen – 2023-ban jelentették be a döntést, idén június végén kezdődtek a munkálatok, év végére(!) terveznek végezni vele (a meglévő falak közé kerülő 300 méter kerítés telepítése a feladat, plusz 16 kapu és 46 elektromos zárrendszer beszerelése), de közel két hónap alatt még egy méternyit sem sikerült felhúzni belőle, ezért a költségek emelkedésével kell számolni („Európa jövője”).

Az ilyesmikre a Bundestagban szorgosan rákérdező AfD számára kiadott friss adatok szerint

Késelésből tavaly háromezer-négyszáztizenkettő, azaz naponta több mint kilenc történt, nyilván a tolerancia és a jóindulat jegyében (egyes szubkultúráknak más a szeretetnyelve, no), az elkövetők 58 százaléka nem német állampolgár volt („itt nincs hely mérges embereknek”)

Ugyanitt, az öröm városában 450 ezer diagnosztizált depresszióst tartanak számon, csak ugye ők pont nem látszanak a végeláthatatlan kerthelyiség forgatagában.

Az elmúlt napokban a Mitte negyedben egy, a rendőrség által ismert férfi fegyverrel fenyegetett járókelőket – otthon aztán még találtak nála másik fegyvert is, lőszerrel és kokainnal együtt; bevitték a pszichiátriára, de rögtön vissza is engedték a barátságos dzsungelbe.

De a rendőrség már jelentős előrelépéseket lát a klánbűnözés terén; tavaly már csupán 851 efféle bűncselekmény történt.

Mindeközben az egyik német tejüzem „tudatosan politikamentes módon” színes-vidám sokszínűségpárti csomagolással látta el sajtjait: októberig az „eredeti müritzi” sajtszeletektől kezdve az észak-német burlanderig mindet

„A szubkultúrák dús szinkretizmusának barátságos dzsungele” néz tehát szembe a német polgárral immár a hűtőpultból is – és mit lép erre a fogyasztók jelentős hányada? Bojkottba kezd. Nem kell neki a dús szinkretizmus, a könyökén jön ki a hamis „felszabadultság, öröm és játékosság”, megvan népnevelés nélkül a reggelizőasztalnál, köszöni szépen. Vannak persze az akciónak támogatói is: ők a jóindulat, a tolerancia és a sokszínűség jegyében fasisztázzák a bojkottba kezdőket.

Már csak azért is, mert az ellenzék vezére hangzatos „programpontban” hirdeti, hogy megállítaná a „tömeges” elvándorlást, és „erős közösséggel” csábítana haza plusz kétszázezer embert (az elmúlt nyolc évben egyébként összesen költöztek 220 ezren külföldre, ugyanezen időszak alatt 190 ezren hazajöttek, plusz érkezett még nyolcvanezer külföldön született magyar) –

ahol most is, a legújabb tilalmak ellenére három héten belül 53 kést és két lőfegyvert koboztak el a tömegközlekedési eszközökön, másfelől pedig Vlagyivosztok-epigonnak, az intoleráns rosszindulat vidékének állítja be Magyarországot, olyan természetességgel téve meg negatív „irodalmi” szereplőnek a hívő keresztényt, a konzervatívot és úgy általában a magyarországi magyart, mintha elképzelni se lehetne másféle üzemmódot.

Αὐτοῦ γὰρ καὶῬόδος καὶ πήδημα, vagyis hic Rhodus, hic salta – szerencsére a HVG vendégszerzője érti ezt a mondást, már csak gyakorolnia kellene, minden érintett kollégájával egyetemben: aki hiányolja ebből az országból a toleranciát, a jóindulatot és a tisztességes közbeszédet, az ne azzal kérkedjék irodalmilag, hogy ő Nyugaton mennyire olyan közegben sörözött, és ne azon ábrándozzék, hogy melyik messiás varázsolja neki Budapestre azt a világot,

a saját pillanatnyi írásműveiben.

***

(Nyitókép: YouTube-képernyőfotó)

***