Most épp azt tudhattuk meg, hogy Berlin úszik az örömben és a felszabadultságban, a magyar konzervatívok viszont mérgesen Vlagyivosztokba vágynak.
„Az egész város egyetlen végtelen kerthelyiség, a szubkultúrák dús szinkretizmusának barátságos dzsungele. Minden keresztényfundamentalista rémálma ez a város – mondja Misi, és igaza van, ez a fokú szabadság, felszabadultság, öröm és játékosság, tolerancia és jóindulat minden őskonzervativizmus pusztulását jelenti. Itt nincs hely mérges embereknek. Berlin Európa jövője.
Milyen kár, hogy a magyaroknak inkább Vlagyivosztok a példakép”
– olvasom a lelkes útibeszámolót a HVG-n; hogy az írástudó elit mely tagja a szerző, mindegy is, annyira elterjedt jelenséggel állunk szemben.
Mert hát ugye „tűpontos” a szöveg: ki ne sóhajtozna újra meg újra, hogy Vlagyivosztok kéne lenni.
Persze, ilyenkor érkezik a felemelt mutatóujj: „irodalmi kijelentésekkel nem lehet vitatkozni”, „a magyarok” csupán egy ártatlan metonímia, micsoda tahó már az, aki magára veszi – mert amikor meg kellene védeni az általánosító leszólást, az hirtelen mindig támadhatatlan szépprózává nemesül. Rejtélyes okokból ezek a stiláris alakzatok következetesen arra futnak ki, hogy „a magyar” bántóan ostoba en bloc, majd amikor egy magyar ezt kikéri magának, megkapja minimum implicite, hogy
ne legyen ilyen ostoba, szó se volt róla, hogy bárki leostobázta volna.
Értsük meg tehát: csupán a művészi szabadság indítja a szerzőt arra, hogy „Az én hetem” címmel a tényleges utazásáról készült írásművében azt magyarázza, hogy a berlini kocsmák, azok burjánzóan sokfélék, a magyar ember viszont egységesen buflák keletimádó, a konzervatívok pedig, na, azok ennek tetejébe még megkeseredett intoleránsak is. A véletlen műve az egész: már épp gépelte volna be, hogy kik is szokták a tűzijáték felszabadult estéjét is végiglamentálni azon, hogy
milyen „csöves vidékiek” szórakoztatására puffogtat el az állam „sokezer évi” nyugdíjat
(pedig ettől nem ízlik jobban a hó végén „a rántottleves”, már „ha egyáltalán telik rá” – teszik hozzá, ahelyett, hogy egy egyszerű számtani művelet segítségével megnyugtatnák magukat, hogy a tűzijáték fejenként pontosan 377 forint 30 fillérbe került) – de ahogy ezt így billentyűzetre vetette volna az író, egyszerre mindent elsöprő erejével megérkezett a Múzsa, és úgy homlokon csókolta, hogy
nem tehetett mást, mint hogy inkább irodalmilag belerúgjon általában véve a magyarokba és külön is a keresztény-konzervatívokba.
Úgyhogy ne is vitatkozzunk a szerző mondataival, csupán „irodalmilag” vigyük tovább a gondolatmenetét, pótolva, ami lemaradt.
Ezt is ajánljuk a témában
Ha siet, 2026 januárjára még elcsíphet egy időpontot a szemésznél. Pedig Tuskék határozottan megígérték, hogy hatalomra kerülésük esetén felvirágzik az egészségügy! Francesca Rivafinoli írása.
Bezzeg Berlin nem keresztényfundamentalista össznépi banzájra költ, ahol még ámokfutógátló betonakadályok se teszik játékosabbá a közterületeket, és ahol egy apa azt kénytelen kiposztolni, hogy lánya sötétedés után, a 450 ezres tömegben unatkozott. „A szubkultúrák dús szinkretizmusának barátságos dzsungelében”, a tolerancia városában egy friss terv szerint
segélyhívó oszlopokat telepítenek azokra a helyekre, ahol jól láthatóan előfordulnak LMBTQ emberek
(évről évre egyre több atrocitás éri őket ugyanis), segítségkérő mobilalkalmazást vezetnének be a Pride-hoz hasonló nagyrendezvényekre, több rendfenntartót vetnek be a tömegközlekedésben, továbbá nemsemleges öltözőket is kialakítanak az iskolákban, állítólag szintén az LMBTQ személyek védelmében.
Hozzá kell tenni, hogy az erőszakos támadások egy része a városi parkok azon részein történik, ahová spontán, anonim pásztorórára járnak a „homoszexuális közösség” egyes tagjai. Itt, ezekben a közparkokban csapnak le rájuk úgynevezett „fiatal férfiak”, összeverik és kirabolják őket.
Ó, szubkultúrák dús szinkretizmusa!
Apropó parkok: a droghotspotnak számító Görlitzer park köré Berlin, a szabadság városa épp kerítést épít, hogy éjszakára bezárják és így keresztülszelni se lehessen – 2023-ban jelentették be a döntést, idén június végén kezdődtek a munkálatok, év végére(!) terveznek végezni vele (a meglévő falak közé kerülő 300 méter kerítés telepítése a feladat, plusz 16 kapu és 46 elektromos zárrendszer beszerelése), de közel két hónap alatt még egy méternyit sem sikerült felhúzni belőle, ezért a költségek emelkedésével kell számolni („Európa jövője”).
Az ilyesmikre a Bundestagban szorgosan rákérdező AfD számára kiadott friss adatok szerint
a „felszabadultság, öröm és játékosság” e metropoliszában 2024-ben 123 alkalommal került sor csoportos nemi erőszakra, 126 áldozattal („szimpla” nemi erőszak miatt 754 elkövetőt fogtak el).
Késelésből tavaly háromezer-négyszáztizenkettő, azaz naponta több mint kilenc történt, nyilván a tolerancia és a jóindulat jegyében (egyes szubkultúráknak más a szeretetnyelve, no), az elkövetők 58 százaléka nem német állampolgár volt („itt nincs hely mérges embereknek”)
Tavaly minden eddiginél több, 294 berlini halt meg kábítószer-túladagolásban („Európa jövője”), antiszemita bűncselekményből 1823-at regisztráltak (lárifári, mit sírnak a keresztény fundamentalisták).
Ezt is ajánljuk a témában
Régi nagy barátunk megint elfelejtett a saját háza táján söprögetni. Francesca Rivafinoli írása.
Ugyanitt, az öröm városában 450 ezer diagnosztizált depresszióst tartanak számon, csak ugye ők pont nem látszanak a végeláthatatlan kerthelyiség forgatagában.
Az elmúlt napokban a Mitte negyedben egy, a rendőrség által ismert férfi fegyverrel fenyegetett járókelőket – otthon aztán még találtak nála másik fegyvert is, lőszerrel és kokainnal együtt; bevitték a pszichiátriára, de rögtön vissza is engedték a barátságos dzsungelbe.
Ilyen incidensből háromszáz jut egy évre, míg 360 másik esetben, azaz átlagban naponta egyszer lövés is dördül.
De a rendőrség már jelentős előrelépéseket lát a klánbűnözés terén; tavaly már csupán 851 efféle bűncselekmény történt.
Mindeközben az egyik német tejüzem „tudatosan politikamentes módon” színes-vidám sokszínűségpárti csomagolással látta el sajtjait: októberig az „eredeti müritzi” sajtszeletektől kezdve az észak-német burlanderig mindet
multikulti pezsgés díszíti, afrikai fiúba szerelmes vörös leánnyal és kopasz fehér nagypapa mosolygós afrikai unokáival.
„A szubkultúrák dús szinkretizmusának barátságos dzsungele” néz tehát szembe a német polgárral immár a hűtőpultból is – és mit lép erre a fogyasztók jelentős hányada? Bojkottba kezd. Nem kell neki a dús szinkretizmus, a könyökén jön ki a hamis „felszabadultság, öröm és játékosság”, megvan népnevelés nélkül a reggelizőasztalnál, köszöni szépen. Vannak persze az akciónak támogatói is: ők a jóindulat, a tolerancia és a sokszínűség jegyében fasisztázzák a bojkottba kezdőket.
Kérem a Múzsát, hogy legközelebb ne legyen fukar, és az efféle részleteket is mondja tollba az írástudónak.
Már csak azért is, mert az ellenzék vezére hangzatos „programpontban” hirdeti, hogy megállítaná a „tömeges” elvándorlást, és „erős közösséggel” csábítana haza plusz kétszázezer embert (az elmúlt nyolc évben egyébként összesen költöztek 220 ezren külföldre, ugyanezen időszak alatt 190 ezren hazajöttek, plusz érkezett még nyolcvanezer külföldön született magyar) –
ezzel mintha igen éles ellentétben állna, amikor egy harcos ellenzéki szerző egyfelől minden világok legkívánatosabbikának írja le azt a Berlint,
ahol most is, a legújabb tilalmak ellenére három héten belül 53 kést és két lőfegyvert koboztak el a tömegközlekedési eszközökön, másfelől pedig Vlagyivosztok-epigonnak, az intoleráns rosszindulat vidékének állítja be Magyarországot, olyan természetességgel téve meg negatív „irodalmi” szereplőnek a hívő keresztényt, a konzervatívot és úgy általában a magyarországi magyart, mintha elképzelni se lehetne másféle üzemmódot.
Ezt is ajánljuk a témában
Ezt már a fősodratú média sem képes letagadni.
Αὐτοῦ γὰρ καὶῬόδος καὶ πήδημα, vagyis hic Rhodus, hic salta – szerencsére a HVG vendégszerzője érti ezt a mondást, már csak gyakorolnia kellene, minden érintett kollégájával egyetemben: aki hiányolja ebből az országból a toleranciát, a jóindulatot és a tisztességes közbeszédet, az ne azzal kérkedjék irodalmilag, hogy ő Nyugaton mennyire olyan közegben sörözött, és ne azon ábrándozzék, hogy melyik messiás varázsolja neki Budapestre azt a világot,
hanem talán prezentálja azt a bizonyos megértést és jóindulatot itt és most idehaza, a saját honfitársaival szemben,
a saját pillanatnyi írásműveiben.
***
Ezt is ajánljuk a témában
A kampányban jólétet, tiszteletet és biztonságot ígért, de most sajnos migránstábort kell bővítenie. Francesca Rivafinoli írása.
(Nyitókép: YouTube-képernyőfotó)
Ezt is ajánljuk a témában
Arról egyelőre nincs hír, hogy cserébe húsvétkor melyik teheráni mecsetben tartanak majd borvacsorát hercig kis sonkás falatkákkal. Francesca Rivafinoli írása.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Szenzációs, milyen hatékonyan sikerült beleverni a fejekbe, hogy komoly vagyona itt csak a NER-elitnek lehet. Francesca Rivafinoli írása.
Matthias Ecke szerint Orbán Viktor hazudik, amikor a német AfD megbénításáról beszél, de a német politikus valós érveket nem tudott mondani.
A miniszterelnök olyan mérleget vont, amire méltán lehet büszke minden magyar ember.
Titkos paktumot kötnének a tömeges deportálásról a tálibokkal.
Ábrán látható, ahogy az ázsiaiak meghódították az ágazatot.
Megnehezített élet, drága sör – mindennapok a Kutyapárt kerületében. Francesca Rivafinoli írása.
Nagy bejelentést tett a Rheinmetall vezérigazgatója.
Mi Magyarországon pontosan tudjuk, mekkora veszélyt jelent a migráció.
Míg a hazug törődik a valósággal azért, hogy eltagadhassa azt, a „bullshitter” számára teljesen közömbös, az ő egyetlen célja a hatás – írta éleslátó esszéjében Harry G. Frankfurt közel negyven évvel ezelőtt.
