Egy év alatt az egész világ vizsgázott, hogy kinek az oldalán áll: a barbárságén vagy a civilizációén.
Egy izraeli katona a Be'eri kibucban/ NIR KEIDAR / ANADOLU / Anadolu via AFP
Egy év telt el azóta, hogy október 7-én szombaton a Hamász terrorszervezet barbár támadást hajtott végre Izrael ellen, amely során 1200 izraelit, köztük gyermekeket, időseket és teljes családokat mészároltak le. A terroristák 251 embert hurcoltak el Gázába, akik közül százegyen (izraeli becslések szerint hatvanan lehetnek még életben) vannak még a palesztin iszlamisták fogságában.
Azon a fekete szombaton egy olyan konfliktust robbantott ki a Hamász, amelynek még mindig nem látszik a vége.
A Hamász a támadás során örömmel és kivételes kegyetlenséggel gyilkolt, amelyről a saját terroristái által készített felvételek tanúskodnak. Az „Allah akbar” kiáltások közepette mészárló iszlamisták olyan térképekkel haladtak a kibucokban, amelyeket olyan gázaiak segítségével állíthattak össze, akik korábban engedélyt kaptak arra, hogy izraeli területen dolgozzanak. A terroristák jól ismerték a kibucok paramétereit, ha nem tudtak bejutni a biztonsági szobákba – amelyeket a helyi lakók a rakéták ellen építettek –, akkor felgyújtották a házat. A családok, akik bent maradtak, sok esetben bent égtek az otthonukban, akik kimásztak az ablakon, azokat vagy lelőtték vagy túszul ejtették.
Ahogy Daniel Seaman, az IDSF tanácsadója és korábbi izraeli kormány tisztviselő a Mandinernek elmondta tavaly október 7-én, amikor még nem is lehetett ismerni minden részletet: „a zsidó nép nem tapasztalt ehhez hasonló gonoszságot a holokauszt óta”.
Felvételek az október 7-ei mészárlásról:
Alig telt el egy hét, és az európai nagyvárosokban már tömegek vonultak fel a palesztinok mellett, és Izrael potenciális szárazföldi hadművelete ellen tüntettek. A felvonulások végig kísérték az elmúlt egy évet, különösen intenzívek voltak az amerikai egyetemeken.
Ezt is ajánljuk a témában
Or Yissachar a Mandinernek adott interjúban beszélt a kétállami megoldás lehetetlenségéről és arról ki fogja irányítani Gázát a háború után; a szakértő Magyarországot is méltatta.
Izrael tavaly október végén szárazföldi hadműveletet indított a Hamász ellen Gázában, és az elmúlt közel egy év során
szinte teljesen felszámolta a terrorcsoport harci egységeit, elpusztította terror infrastruktúráját.
A harcok során 15 ezer terroristát öltek meg, és a Hamász állítása szerint összesen 40 ezer ember halt meg a háborúban. Mindeközben a Hamász a túszokkal próbálta zsarolni az izraeli vezetést. Az izraeli lakosság egy része szintén azt követelte és követeli Izraeltől, hogy a túszokért cserébe kössön tűzszünetet. Az amerikaiak által szorgalmazott tűzszünet feltételeit azonban a Hamász visszautasította, és a Katar és Egyiptom által közvetített tárgyalások újra és újra kudarcba fulladtak.
Izrael mindent megtett a háborúban azért, hogy minél kevesebb legyen a civil áldozat – jegyezte meg John Spencer, a West Point városi hadviseléssel foglalkozó tanszékének vezetője, amivel szerinte „olyan mércét állítottak fel, amelyet nehéz és potenciálisan problémás lesz megismételni”.
Ennek ellenére a világ egy része azzal vádolja Izraelt, hogy népirtást követ el a Gázai övezetben, vagy akik óvatosabban fogalmaznak, azt állítják, hogy nem adott kellően „arányos” választ. Ophir Falk külügyi szakértő azonban azt írta a Foreign Affairs magazinban: „A gázai háború már rég véget érhetett volna, ha Izrael megkülönböztetés nélküli erőszakot alkalmaz, hasonlóan ahhoz, amelyet a szövetségesek alkalmaztak Drezdában a második világháborúban, vagy ahhoz, amelyet Oroszország alkalmazott Csecsenföldön e század első évtizedében. És természetesen
ez a háború azonnal véget érhetne, ha a Hamász letenné a fegyvert, beleegyezne a feltétel nélküli megadásba, és elengedné a túszokat.”
Izrael a Hamász támadása mögött az első pillanattól kezdve Iránt azonosította. Ha nem is ők tervezték meg az akciót, de ők pénzelték a terrorszervezetet, áldásukat adták a támadásra, és ünnepelték az eredményt. Teheránban hatalmas plakátokon hirdették október 7-ének a sikerét, amelyet a Hamász „al-Aksza árvíznek” nevezett a Templom-hegyre utalva. Az iráni vallási vezetők rendszeresen utalnak arra, hogy egyik céljuk Jeruzsálem elfoglalása.
Irán szerepét az is nyilvánvalóvá tette, hogy az iszlamista rezsim legerősebb proxija, a Hezbollah már október 8-án lőni kezdte Észak-Izraelt, hogy ezzel is támogassa a Hamászt.
Az izraeli elemzők rendszeresen „polipnak” nevezik Iránt, amelynek karjai a Hamász, a Hezbollah, a húszik, és a különböző síita milíciák Szíriában és Irakban.
Bár Izrael nem ismerte el, de Teheránban likvidálták Iszmail Hanijét, a Hamász egyik vezetőjét. Az iráni rezsim az elmúlt egy évben kétszer is rakéták tömegét lőtte közvetlenül Izraelre, és a két ország közötti konfliktus története során először lépett ki az árnyékból. Több elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy ez részben annak is köszönhető, hogy a Biden-adminisztráció feladta az elrettentés taktikáját Iránnal szemben, amelynek vezetése úgy érzi, hogy következmények nélkül megtámadhatja a zsidó államot. A nemzetközi közösség azonban az elmúlt egy évben nagyrészt nem vette figyelembe Irán szerepét, és elsősorban arra törekedett, hogy Izrael minél hamarabb zárja le a háborút, a Hezbollah-val szemben pedig ne is indítsa el.
A nyugati hatalmak joggal aggódnak, hogy ha kiterjed a háború, netalán Izrael megtámadja Iránt, az bizony a világ olajpiaci árára is drámaian kihathat. Azonban az izraeli elemzők egy része azzal érvel, hogy
ez lehet talán Izrael utolsó lehetősége arra, hogy megakadályozza, hogy Irán atomfegyverhez jusson.
Izrael szeptemberben a háború új fejezetét kezdte és figyelmét a Hezbollah-ra irányította. Az egész világ megdöbbent, miután több ezer Hezbollah terrorista csipogója majd kézi adóvevőjét spontán felrobbant, majd az IDF egymás után lőtte ki a csoport vezetőit. Szeptember végén az izraeli csapatok bevonultak Dél-Libanonba, amelyet követően a világ vezető politikusai egymás után szólították fel Izraelt arra, hogy kössön tűzszünetet. A libanoni akcióval kapcsolatban az IDF szóvivője többször elmondta: az a cél, hogy az észak-izraeli lakosok biztonságba visszatérhessenek az otthonaikba, és ne kelljen a Hezbollah rakétáitól tartaniuk.
Benjamin Netanjahu az ENSZ Közgyűlés előtt azt mondta szeptember 27-én: „Izrael békét szeretne. Izrael vágyakozik a békére. Izrael békét kötött és újra békét fog kötni. De olyan barbár ellenségekkel nézünk szembe, akik a megsemmisítésünkre törekednek, és meg kell magunkat védenünk.”
A világ jelentős része azonban nem úgy fogja fel ezt a háborút mint a barbárság és a civilizáció közötti konfliktust, sőt a nyugati városokban felvonuló százezerek éppen Izraelt tartják az „elnyomó” hatalomnak. Az európai demokráciák közül többen azzal reagáltak a gázai háborúra, hogy elismerték a palesztin államot: ezt tette Spanyolország, Írország és Norvégia is.
A nemzetközi média szakértői és újságírói rendszeresen úgy állítják be Izraelt, mintha a zsidó állam lenne az agresszor, és elfogadják azt a narratívát is, hogy a Közel-Kelet békéjét Izrael akadályozza.
Hamász-párti aktivisták Amerikában:
Az elmúlt egy év Izrael-ellenes tüntetései, a nyugati sajtóban tapasztalható palesztinpártiság azért is precedens nélküli, mert egy olyan szörnyű esemény előzte meg, mint október 7. Nem pusztán arról van szó, hogy kritika éri Izrael döntéseit, háborús taktikáit, hanem arról, hogy
egyre többen vannak, akik nyíltan megtagadják, hogy Izraelnek joga van az önvédelemhez, sőt magához a létezéshez.
Brendan O'Neill brit újságíró a nyugati országokban tomboló Izrael-ellenességről elmondta: a nyugati baloldali fiatalok, értelmiségek és politikusok megbuktak a 21. század egyik legnagyobb erkölcsi vizsgáján. „Beszélnünk kell arról a pogromisták iránt érzett szánalomról, ami végigsöpört a Nyugaton október 7. után. Beszélnünk kell arról a lelkesedésről, amit a művelt osztályok éreztek, mikor látták, hogy megtámadják a kibucokat, és a zsidók házait felgyújtják. Beszélnünk kell arról, miként racionalizálta a baloldal a pogromot. Beszélnünk kell arról, hogy amikor a barbárság betört Izraelbe, és a fasizmus újra megjelent, a fiataljaink a barbárság oldalára álltak”– írta a Pogrom után című új könyvében O'Neill.
Ezt is ajánljuk a témában
„Nem vagyok jós, de félek. Szerintem káosz és belháborúk után Európa különböző civilizációjú szigetekre bomlik szét.” Tatár György vallásfilozófust kérdeztük civilizációnk jelenéről és jövőjéről.
Az egy héttel ezelőtti amszterdami utcai összecsapás csak a legutóbbi példája az európai zsidóellenességnek. A helyzet egyre súlyosabb azon a kontinensen, ahol nyolcvan évvel ezelőtt megtörtént a holokauszt.
Megpróbálták volna megölni, most megnézhetik magukat. Irán az új elnök célkeresztjébe kerülhet.
Tavaly októbere óta tartják fogva.
Törökország a közvélemény nyomására kénytelen volt leállítani az Izraellel folytatott eddigi gyümölcsöző kereskedését. A vállalatok természetesen igyekeznek megtalálni a kiskapukat, hiszen az üzlet nem állhat meg. Se szeri, se száma a kreatív megoldásoknak, így Ankara szigorítani kényszerült, megköveteli a török és palesztin vállalatoktól, hogy kérjenek engedélyt az exportra.
A Politico szerint az ENSZ-tisztviselők azt tervezik, hogy elvarázsolják Trump nagykövetét. Úgy vélik, jobban járnak, ha jóban lesznek Trump küldöttével, mintha harcolnának vele.
Egész rendőr-légióval készülnek a francia-izraeli meccsre a francia fővárosban az amszterdami leszámolások után.
A Stryker erősítést szállíthatott, valószínűleg a Kupjanszk-szektorba.
Meglepő lehet, de nem Gábor Zsazsa vagy Andy Vajna sírjához.
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Az arab vezetők megtárgyalják, hogy mit várhatnak a januárban érkező Trump adminisztrációtól.
Propaganda óvodásoknak, fegyveres gyakorlatok a kicsit nagyobbaknak, büszke pózolás terrorszervezetek jelképeivel – egymillió kis terorristát „gyártanak” Gázában egy újabb támadásra. Mutatjuk, hogyan!
Izrael korlátozott, mégis hatásos csapást mért Iránra, betartva az amerikai „játékszabályokat” – de vajon Irán válaszra készül? A háttérben Szaúd-Arábia és a régió feszülten figyel, míg Washington választások előtt elkerülné az eszkalációt.
