Franciaország
18:002024. június 25.
Lengyelország
Hollandia
18:002024. június 25.
Ausztria

Florida kormányzója úgy politizál, mintha egy Orbán Viktor-kézikönyvet követne – Rod Dreher a Mandinernek

2023. április 03. 11:19

„Mi, amerikaiak sokat tanulhatunk az európaiaktól” – vallja Rod Dreher. Az amerikai konzervatív véleményvezért az ukrajnai háborúról, a kultúrharcról és a korszellemnek való ellenállás kihívásairól is kérdeztük. Azt is elárulja, kinek drukkol a 2024-es amerikai választásokon. Interjúnk!

2023. április 03. 11:19
null
Szilvay Gergely
Szilvay Gergely

Nagyinterjúnkban Rod Drehert többek között kérdeztük:

– magyarországi életéről és meglátásairól;

– az amerikai konzervatívok helyzetéről;

– az ukrajnai háborúról;

– a kultúrharc állásáról

– és a konzervatívok előtti jövő kilátásairól.

***

Budapestre költözött, s a blogját is átköltözteti az American Conservative-ról a European Conservative hasábjaira. Mi történik most ön körül?

Tizenkét évet töltöttem az American Conservative-nál, de a finanszírozó, akitől a fizetésemet kaptam, áttette a támogatói hangsúlyokat a médiáról a művészetre. Nagyon hálás vagyok, hogy náluk lehettem, de így már nem tudtam ott maradni. Ez kicsit sokkoló volt, mert a portál forgalmának 30-40 százalékát a blogom adta. De a pénz nem a fákon nő, és lépnem kellett. Emellett van egy Substack-oldalam, ahol kizárólag vallásos és művészeti dolgokról írok. Az European Conservative megkeresett, amikor megtudta, mi a helyzet, s megkérdezte, hogy oda költöztetném-e a blogomat. Azt feleltem: abszolút! Az elképzelésük az, hogy

hidat képezhetnék az európai és az amerikai jobboldal között.

Szerintem ez jó ötlet, mivel a legtöbb amerikai konzervatív, ha egyáltalán figyel az Amerikán kívüli világra, akkor az az Egyesült Királyság. Szóval a konzervativizmus számukra megáll a La Manche-csatornánál.

Nyilván az Egyesült Államok egy kontinensnyi ország, szóval ez valahol érthető.

Igen, de mégis buta dolog. Miután két éve Magyarországra jöttem, sokkolt, hogy az amerikai konzervatívok milyen mértékben ignorálják nem csak a magyar, hanem az egész európai kontinentális konzervativizmust. Teljes mértékben függünk attól, mit mond a média az európai konzervativizmusról. És ez természetesen erős balos torzítással megy át. Szóval szeretnék segíteni az amerikai konzervatívoknak, kiegyensúlyozott módon tájékoztatva őket arról, hogy mi történik Európában a konzervatívokkal. Mi, amerikaiak sokat tanulhatunk az európaiaktól. Én régóta biztatom az amerikai konzervatívokat, hogy jöjjenek ide, Magyarországra, és tanuljanak Orbán Viktortól, ismerjék meg, szerinte hogy működik a hatalom egy posztliberális társadalomban. És ez beindult, de terjeszkednünk kell még. Izgalmas, hogy mi történik Lengyelországban, Olaszországban is. És persze az európaiak is tanulhatnak az amerikaiaktól.

Ron DeSantis úgy politizál, mintha egy Orbán Viktor-kézikönyvet követne.

Szóval már vannak pozitív hatásai annak, hogy sikerült Magyarországra terelni az amerikaiak figyelmét.

Van valódi különbség az amerikai és európai konzervatívok között?

Mindannyian nyugatiak vagyunk, és a posztliberális pillanatot éljük, akár akarjuk, akár nem. Az Egyesült Államokban a liberális párt többé nem liberális, hanem baloldali antiliberális. A jobboldal sok elitszemélyisége azt szeretné, ha még mindig egy klasszikus liberális világban élnénk. De hát ez nincs így. Ezért aztán mindig veszítünk. Magyarországon és Lengyelországban, de még Nyugat-Európában is megjelentek a posztliberális jobboldali pártok, amelyeknek fontos a szuverenitás, és a hagyományos kultúrát védelmezik.

A bevándorlás Európában sokkal súlyosabb kérdés, mint az Egyesült Államokban. De Amerika és Európa jobboldali meggyőződésű lakosai mind úgy érzik, hogy épp elveszítjük a civilizációnkat, és valamit tenni kell. Franciaországban Jacques Chirac és Nicolas Sarkozy nem mentett meg semmit, csak a hanyatlást menedzselte. Az Egyesült Királyságban egy jó évtizede tory uralom van, de a baloldal győz a kultúrharcban. Orbán és a Fidesz vagy Meloni pártja azonban nem a hanyatlást akarja menedzselni, hanem valóban tenni akar valamit. S ehhez szükség egy olyanfajta radikalizmusra, amit az amerikai elitkonzervatívok előző nemzedéke nem kedvel.

Az Európai Parlament elítélni készül a magyar gyermekvédelmi törvényt, ami a magyar LMBTQ-szervezetek és a baloldal átnevezett homofób törvénynek. Florida hozott egy szülőjogi törvényt, amit az ottani LMBTQ-szervezetek átneveztek „ne mondd, hogy meleg vagy” törvénynek, miközben a szövegében nincs benne, hogy „gay”, és nem tiltja meg, hogy bárki elmondja az iskolában, hogy meleg.

Persze, ez propaganda.

Nem gondolja, hogy ugyanabból a kommunikációs útmutatóból dolgoznak?

Igen és nem. Mert mind ugyanazokat a kommunikációs technikákat használják, és valamekkora koordináció is van a különféle csoportok között. Egyébként meg csak egy srófra jár az agyuk, és mélyen hiszik, hogy igazuk van. Ami félelmetes, hogy ez az álláspont győzedelmeskedett az amerikai elitintézményekben – és talán Nyugat-Európában is. Ugyanakkor Amerikában a tagállami szinten a republikánus kormányzók és törvényhozások viszontlépéseket tettek a transzneműség területén. A szülők már rájöttek, hogy sok könyvtárban van pornográf meleg irodalom, amit gyermekeknek szántak.

A média nem akar erről beszámolni, ha beszámol, akkor úgy teszi, hogy „a jobboldal könyveket akar betiltani”. De az olyan személyiségek miatt, mint Chris Rufo, egyre több információ kerül nyilvánosságra. A republikánusok ugyanakkor nem szövetségi-nemzeti szinten cselekednek, hanem tagállami szinten, ugyanis a tagállami vezetők azok, akik érzik a nyomást: tenni kell valamit. Nagy-Britanniában és a skandináv országokban már felülvizsgáltak bizonyos transzpolitikákat, de ez a hullám még nem érte el Amerikát. De Joe Biden és a Fehér Ház vagy épp az Európai Parlament nagyon ragaszkodik a radikálisan transzpárti ideológiához. Át kell gondolnunk, mit tanultunk az előző években a Covid-járvány és más válságok következtében a tekintélyek esendőségéről. Sok konzervatív mondta nekem, hogy már nem bízik társadalmuk intézményeiben.

Hogyan kapcsolódik mindez a magyar gyermekvédelmi törvényhez?

Ha nem védelmezzük meg a gyermekeinket, mi az értelme a civilizációnak? Csodálom Orbán Viktor bátorságát, aki mindezt már korán látta, fellépett ellene. De oly sok amerikai konzervatív retteg, hogy bigottnak fogják nevezni! Ezért aztán minden ügyben megadják magukat.

De miért? A magyar jobboldaliakat harminc éve fasisztázzák és bigottozzák, és egyszerűen nem érdekel minket.

Mert Amerikában ez a középosztálybeli megbecsültség elvesztését jelenti. Láttuk, mi történt, amikor Stuart Kyle Duncan szövetségi bíró – aki jó barátom – előadást tartott a Stanford Egyetem jogi karán. Transz- és LMBTQ-aktivisták próbálták elhallgattatni. Ez olyasmi, mint amiről Dosztojevszkij Ördögök című munkája szól. Ugyanez a destruktív radikális erő az, ami megtámadja Magyarországot, amikor meg akarja védeni a gyermekeit. Magyarország az EU-val néz szembe; de mi, amerikai konzervatívok a saját országunkkal állunk szemben. És még Samantha Power is ide jön és bejelenti, hogy húszmillió dollárt pumpál bele egy szivárványforradalomba. Az amerikai médiából az derül ki, hogy ez mennyire szép, mert Samantha Power a demokráciát támogatja. Senki nem gondol bele, hogy

Magyarország egy demokrácia, csak épp az emberek úgy szavaztak, hogy az nem tetszik Washingtonnak.

Vagy épp az ő szótárukban a „demokrácia” a gyakorlatban a baloldali és LMBTQ-ügyek támogatását jelenti.

Pontosan. Ahogy a „sokszínűség” is azt jelenti számukra, hogy különféle bőrszínű és nemi irányultságú emberek ugyanúgy gondolkodnak. Amíg a demokratáké a Fehér Ház, addig ez nem is fog változni. Azt remélem, hogy 2024-ben republikánus elnököt választunk, legyen az Donald Trump vagy Ron DeSantis, és az USA magyarpolitikája radikálisan meg fog változni. Ugyanakkor frusztráló, hogy az amerikai konzervatívok mindig azt kérdezik tőlem, hogy akkor most Magyarország Putyin és Kína oldalán van-e. Mindig mondom, hogy ez nem igaz. De hozzá szoktam tenni: képzeljék el, hogy az EU és Washington arra kényszerít, hogy mondj le a hagyományaidról, és dobd oda a gyermekeidet az LMBTQ-propagandának. Mit tennének? Nyilván szövetségeseket keresnének. Az egyik dolog, amit megtanultam, qmióta Budapesten lakom, az az, hogy mit jelent nagyhatalmak árnyékában élni.

Azaz?

Ötvenhat éves vagyok. Mindig azt gondoltam, hogy Amerika egy jóakaratú hegemón: persze, birodalom vagyunk, de mindig a helyes dolgokért állunk ki. A húsz éve indult iraki háború változtatta meg a véleményemet. Először támogattam, mivel azt gondoltam, az amerikaiak mindig a jó oldalon állnak. De tévedtem. Kritikátlanul hittem az ideológiában, amiben a legtöbb amerikai, jobb- és baloldali egyaránt hisz: hogy a liberális demokrácia az egész világ végzete, és minden harmadik világból érkező idegen szíve mélyén az amerikai életmódot választaná, és fel akar szabadulni. Irak változtatott ezen az álláspontomon. S most azt is látom, hogy az amerikai puha hatalom – például az NGO-k – miként gyakorolnak nyomást Magyarországra. Mindez kritikusabbá tett a hazám iránt – persze amúgy szeretem Amerikát. De átéltem a kulturális forradalmat Amerikában, látom, mi történt, mit tett a nagy felébredés – great awokening – a konzervatívokkal, s hogy ezt akarják végigvinni Magyarországon is. Mindez felkorbácsolta a harci kedvemet, és azóta kiállok az olyan kis országokért, mint a közép-európaiak, akik csak azt akarják, hogy hagyják őket békén.

S mit gondol az ukrán-orosz háborúról?

Magyarországról követve a háborút rádöbbentem, hogy amerikai testvéreim mennyire vakok a nemzetközi kapcsolatok terén: mindent átmoralizálunk. Nem ismerek egyetlenegy magyart sem, aki szerint az oroszok helyesen léptek, amikor háborút indítottak. Ugyanakkor egyetlenegy magyar sem hisz az amerikaiaknak sem. John Mearsheimertől tudjuk, mi történt, és hogy a képlet sokkal bonyolultabb, mint azt a propaganda mondja. De

Amerika nagyon szereti manicheus módon fekete-fehérben látni a világot, és ez vakká teszi a komplexitásokra.

Amikor amerikai konzervatív barátaimmal beszélgetek, s elmondom, hogy én is ellenzem az orosz inváziót, de mondok pár egyéb szempontot, ledöbbennek. Elmondom, hogy az ukránok hogy kezelik a magyar kisebbséget Kárpátalján; hogy az amerikai kormányzat, benne Victoria Nulanddal miként próbált kulturális forradalmat szervezni 2014-ben; hogy az Egyesült Államok megígérte az oroszoknak, hogy nem terjeszkedik arra a NATO, majd mégis terjeszkedni próbált. 2008-ban George Bush azt mondta, fel akarja venni a NATO-ba Ukrajnát és Grúziát. Ez elképesztő! De a legtöbb amerikai nem tud ezekről. Vagy ha tudnak, úgy hiszik, hogy ez tök normális. Arra szoktam bátorítani őket, hogy lépjenek ki az amerikai információs köd buborékából, mert akkor hirtelen máshogy fogják látni a dolgokat.

Hogyan látták a 2022-es magyar választásokat?

Rengeteget olvastam a választás előtt arról az amerikai online médiában, hogy Orbán Viktor egyértelműen el fogja veszíteni a választásokat, mivel ellenzi a NATO ukrajnai szerepvállalását. Rengeteg emberrel beszéltem itt, s kiderült, hogy

Orbán valóban az emberek álláspontját képviseli a háborút illetően.

S ha még utálták is a Fideszt, akkor is a Fideszre szavaznak, mert az ellenzék annyira komolytalan. Soha semmit nem olvastam az amerikai médiában a magyar ellenzék hibáiról, holott itt élve azok nagyon is nyilvánvalóvá váltak számomra. S miután a Fidesz-KDNP megnyerte a választásokat, sokan Amerikában meg voltak győződve róla, hogy Orbánék elcsalták a szavazást. Na, ezek azok, ami miatt annyira izgalmasnak tűnik a European Conservative-nál ígérkező munka. Ha ugyanis az átlag amerikai azt tudja az EU-ról, Európáról meg Magyarországról, amit a New York Times, a Washington Post meg a CNN mond, akkor eléggé torz képet kapnak.

De miért ilyen radikálisan liberális lapokat és csatornákat követnek az amerikai jobboldaliak?

Mert nincs alternatíva. Még a Wall Street Journal is, amiről sokan úgy gondolják, hogy konzervatív, nem teljesen az: a véleményrovat konzervatív, de a híroldalak liberálisok. S még a Fox Newsnak is, ami a nagy jobboldali tévécsatorna, megvannak a maga torzításai. 2002-ben New Yorkban dolgoztam a National Review-nak, s ekkor törtek ki a katolikus egyházban a molesztálási botrányok. Lementem Dallasba, ahol a katolikus püspökök tartották a gyűlésüket, és találkoztam a Fox News külsős munkatársával. Nem tudott semmit a botrányokról, és összefoglaltam neki, mit kell tudnia, s hogy kik a fontosabb püspökök, mik a terítéken lévő témák, és így tovább. Amikor azt kezdtem el fejtegetni, hogy milyen szerepet játszik a homoszexualitás a szemináriumokban és a molesztálásokban, leállított, hogy ezt hagyjam. Megkérdeztem, miért, amikor ez szerves része az ügynek. Azt válaszolta: a tévéhálózat vezetése azt kérte, ezt az aspektust ne feszegesse. Pedig a kutatások szerint az esetek 82 százalékában fiút molesztáltak az érintett papok. A médiavilágnak is megvannak a maga előítéletei és tabui.

Akárcsak a háborúval kapcsolatban.

Annak idején iszonyat nehéz volt ellenezni az iraki háborút az amerikai jobboldalon, hatalmas volt a nyomás. Pat Buchanan és még páran vették a bátorságot, és konzervatív okokból ellenezték azt. A National Review elítélte a „nem patrióta” amerikaiakat, akik ellenezték a háborút, mint Buchanan. Most ugyanez történik az olyanokkal, mint Tucker Carlson, akik megkérdőjelezik Amerika Ukrajnában játszott szerepét. A neokon David Frum, volt fehér házi beszédíró elítélte Carlsont, mondván, Puyin-párti, és elítélt engem is. Tucker bátor volt és eljött Magyarországra – még az amerikai jobboldalon is sokat kapott, amiért eljött ebbe a „fasiszta” országba. De amióta idejött, sokaknak változott a véleménye, és egyre többen érdeklődnek Magyarország iránt. Ma már rengeteg hétköznapi, alulról jövő konzervatív aktivista szeretne minél többet tudni Magyarországról.

A „hivatalos konzervativizmus” már nem tudja kontrollálni őket. S ez azért van, mert Tucker idejött, mert én is sokat írok Magyarországról, és változik a Magyarország-kép. S ha eljutnak a helyes információk hozzájuk, akkor rádöbbennek, hogy nem feltétlen kell hinniük az eddig fenntartás nélkül elfogadott konzervatív megmondóembereknek, intézményeknek sem. Sajnos nagyon az amerikai médiától függünk, és a médiaelit, akár jobb-, akár baloldali, Orbán-ellenes, és fasiszta államnak gondolják Magyarországot.

Hogyan egyezteti össze a háború ügyében az etikai megfontolásokat és a realista meglátásokat? Végül is Oroszország megtámadta Ukrajnát.

Ukrajnát megtámadta Oroszország, és távoznia kellene Ukrajnából. Ennyi. Ugyanakkor nem gondolkodhatunk úgy a háborúról, mint fekete-fehér ügyről. Attól tartok, hogy ha a háború folytatódik, akár nukleáris háború is válhat belőle. Etikai szempontból azt gondolom, hogy a béketárgyalásokra van szükség. Oroszország nem fog megkapni mindent, amit akar, és Ukrajna sem fog tudni minden területet megtartani. De először abba kell hagyni a harcokat, és utána tárgyalni kell. Érdekes belegondolni, hogy mi volna annak a következménye, ha Ukrajna megnyerné a háborút amerikai támogatással. Akkor Ukrajna szinte Amerika tulajdonává válna. Dollármilliárdokat költenénk az újjáépítésre. Oroszország viszont ott lesz akkor is a szomszédban, nem megy sehová. Komolyan gondoljuk, hogy mindezt az oroszok csak úgy végignéznék?

Mindez egy véget nem érő amerikai jelenléthez vezetne Ukrajnában.

Az amerikaiaknak nincs tragikus érzete: nem tudják, hogy akkor is történhet rossz, ha jót akarsz tenni. Ha lenne tragikus érzetünk, tudnánk, hogy akármilyen felháborító is, hogy az oroszok megtámadták Ukrajnát, ha a háború folytatását támogatjuk, lehet még rosszabb is. A külpolitikai realizmus ismeri ezt a tragikus érzést. Van pár realista, mint Robert Kaplan, aki támogatja Amerika ukrajnai szerepvállalását, mások nem; ez egy érdekes vita lehetne. De a vita, ami elmarad Amerikában, arról szólna, hogy ha így folyatódnak a dolgok, az még több szenvedést okozhat az ukránoknak és a környező országoknak, sőt akár az amerikaiaknak is.

Hanyatlik Amerika?

Szerinten egyértelműen hanyatlik az ország. Amerika nagyhatalom, és a hanyatlás sokáig tud tartani, de az életkilátások egyértelműen romlanak az országban. Miért? Mert a droghasználat – a fentanil – és az alkoholizmus növekszik. Sokan nem bíznak a kormányban, és nincs egyezség arról, hogy mi a jó – mást értünk alatta. Kínához képest is hanyatlik Amerika: Hszi Csin-ping moszvai látogatása mindannyiunkat megdöbbentett.

Emellett Budapesten élve jobban látom, milyen dekadens az amerikai popkultúra. Egyik éjszaka megnéztem Donald Trump kampánynyitóját a texasi Wacóban: az amerikai himnuszt énekelték, belevágva az ő hangját, ahogy felesküszik a lobogóra, és a január 6-i capitoliumi ostrom képeit vetítették. Szörnyű, dekadens. Aztán láttam egy videót, amin egy 13 éves drag queen ad műsort – még dekadensebb. Amerika két dekadens vízióját láttam, mindkettő távol áll attól, mint amire ezt az országot alapozták. Mindez messze van az alapító elvektől és egy egészséges társadalom működésétől. Na most, ha választanom kell, akkor Donald Trumpot választom – de szívesebben szavaznék Ron DeSantisra. DeSantis ugyanis nagyon konzervatív, agresszív – és normális. De inkább Trump, mint azok, akik megtámadták a Stanfordon Duncan bírót – ők az elit. Ezek a stanfordiak lesznek a következő jogásznemzedék, a jogászok pedig erősen alakítják az amerikai társadalmat. És ők olyanokat szeretnének elnyomni, mint én. Őszintén be kell látnunk, hogy Trump is a dekadenciát képviseli, de inkább ő, mint a stanfordi elit. A legjobb forgatókönyv az, hogy Ron DeSantis lesz az elnök és a republikánusok többséget szereznek a kongresszusban. De ekkor is aktivista kongresszusra van szükség, ami sokkal agresszívabb, mint amihez a republikánusok hozzászoktak.

A republikánusoknak tanulnia kell a Fidesztől.

Ezért dolgozom itt, a Danube Institute-nál: meghívom az amerikai jobboldaliakat, hogy látogassanak ide, Magyarország önmagáért beszél. És le fogsz döbbenni, hogy mennyire más az ország, mint amit mondtak neked.

Nem voltak jók a republikánusok a kultúrharcban?

A republikánusok jól harcoltak a fegyvertartási jogokért és az iskolaválasztás szabadságáért, de az olyan kultúrharcos ügyekben, mint a kritikai fajelmélet, az LMBTQ-ügyek és a vallásszabadság visszaszorulása, meglehetősen rosszul teljesítettek. Szóval a dolog attól függ, a republikánusok közül kiket választanak meg. Nemrég egy fiatal liberális lánnyal beszélgettem egy budapesti kocsmában. Azt mondta, utálja az MCC-t, mert az olyan sok pénzt kapott a kormánytól, és konzervatív. Visszakérdeztem: az nem zavarja, hogy a sok állami egyetem, ami rengeteg közpénzt emészt fel, liberális? Ez fel sem merült benne. És ez Amerikában is így működik: a tipikus amerikai konzervatív beveszi ennek a csajnak a dumáját, mert a klasszikus liberalizmus azt mondja, az állam ne avatkozzon be az egyetemi szabadságba. És ezért hagytuk, hogy a radikális baloldal elfoglalja az egyetemeket. Ők persze úgy érzik, ez a normális, nekik joguk van az egyetemekhez. Orbán rájött, hogy a baloldal így gyakorolja a hatalmat. Amerikában is így kell működnie a jövő konzervatívjainak a következő húsz évben: ezt a harcot kell megvívni, és vállalni kell a harcot az ellenség ellen.

 

Az, hogy eltitkolják a szülők elől a gyermekük iskolai nemváltását, csak néhány ritka esetben fordult elő, vagy tömeges?

Tömeges. Nagyon sok iskolakörzet csendben csinálja az ilyesmit, és addig csinálni fogják, amíg valaki nem kezd el kérdezősködni. A média és az egyetemi világ nem vesz erről tudomást: nem érdekli őket, hogyan csinálják az iskolák, csak szeretnék, ha megcsinálnák. Ők mindig azzal jönnek, hogy nincs rá bizonyíték – miközben tömeges folyik ez. S amikor Florida és mások olyan törvényt hoznak, hogy a szülőket informálni kell, a baloldal hisztizni kezd. Azzal jönnek, hogy „gyerekek fognak meghalni”, ami érzelmi zsarolás. Erre kell felkészülni. Az amerikai középosztályt teljesen megfélemlítik, mert a középosztály jó fej akar lenni.

Ugyanez történik Budán a szülői Facebook-csoportokban.

2015-ben meglátogattam egy baltimore-i barátomat és a gyülekezetét. Beszédet mondtam a templomban. A szertartás után odajött hozzám egy hölgy, aki teljesen meg van rémülve, mivel a lánya transznemű lesz. Kérdeztem, hogy miért. Azért, mert a suliban a transzneműség az új divat, a szkeptikus szülőket pedig megfélemlítik azok a szülők, akik támogatólag állnak a transzneműséghez, és minden vitának véget akarnak vetni. A harc nem csak a média és a politika szintjén zajlik, hanem a közösségek szintjén.

És nem menekülhetsz a harc elől. Sok középosztálybeli konzervatív azért adja meg magát, mert egyszerűen csak nem akar harcolni.

A transzaktivisták, a genderideológia és a kritikai fajelmélet hívei pontosan ismerik ellenfeleik eme gyengeségét, és ki is használják. Számukra mindenki, aki nem ért velük egyet, ellenség. És mivel senki nem akar a történelem „rossz oldalán” lenni, ezért  a konzervatívok elveszítik a harcokat. Sok klasszikus liberális intézményvezető, aki tudja, hogy harcolni kellene, megtanulta 1968-ban, hogy „a fiataloknak mindig igaza van”, hiszen ő is fiatal volt, és most eszköztelen eme meggyőződése miatt. A baby boomerek nemzedéke megadja magát a barbárok előtt, mert szerintük a fiataloknak mindig igaza van.

 

Miről írja a következő könyvét?

A könyv, amin dolgozom, a kereszténység utáni idők kiábrándultságáról szól – Max Weberre utalok ezzel, aki a világ varázstalanításáról írt, arról, hogy elveszítettük a hitet abban, hogy a világ dolgai jelentéssel bírnak. Ortodox keresztény vagyok, de látom, hogy a kereszténység hanyatlik, és hogy az észérvek, a logika nem győz meg másokat az igazunkról. És emiatt jutott eszembe, hogy én magam hogy lettem keresztény: a chartres-i katedrális varázslatos szépsége volt rám nagyon nagy hatással, és egy idős katolikus pap szentsége. Szóval

arról írok majd, hogy miként vesztettük el a varázst, és miként nyerhetjük azt vissza,

és láthatjuk Isten jelenlétét mindenben. Rengeteg történet lesz benne, csodákról is, de úgyszintén kitérek a szociológiára és a művészetre is.

 

S mit ajánl nekünk olvasmányként?

Alapvetően sokkal szívesebben olvasok történelemről és politikáról szóló műveket, mintsem szépirodalmat, de arra biztatom az embereket, hogy olvassanak irodalmat, merüljenek el a művészetben. A könyv írása közben megtanultam, hogy az igazságot meg lehet tanulni történetek, zene, szépség, a rítusok, festmények, vallás által; sok olyan igazságot is, amelyek nem lehet kibontani logikai gondolatmenetek által. Erre Dante Isteni színjátékának olvasása közben döbbentem rá. Sosem érdekelt a költészet, főleg nem a hosszú, középkori költemények, de akkor depressziós voltam, és Dante olvasása közben rájöttem, hogy sorain keresztül Isten beszél hozzám. Szóval a szépség a igazság közvetítője is. Ajánlom Jevgenyij Vodolazkin orosz író egyik művét, a Lauroszt. Nagyon szeretem Mircea Eliadétól A szent és a profánt, ami segített mélyebben gondolkodni a vallásról, hihetetlen jó! Két éve meglátogattam egy írországi angol írót, Paul Kingsnorth-ot, aki ortodox keresztény egy posztkeresztény országban. Körbevitt Nyugat-Írország keresztény emlékein.

Az európaiaknak vissza kellene térniük a hit gyökereihez.

Zarándokoljanak el Pannonhalmára és más szent helyekre! Nem ugyanaz a fejünkben tudni Krisztust – ami fontos –, mint a szívünkben is. A nyugati keresztények sokat tanulhatnak a keleti keresztényektől. Még Orbán Viktor is azt mondta múltkor, hogy az ortodoxok jelentik a kereszténység reményét, mivel ők nem vitatkoznak, hanem hisznek. Ez nem teljesen igaz, mert vitatkoznak, de az való igaz, hogy a keletiek nagyobb hangsúlyt helyeznek a misztikára, a misztikus tapasztalatra. Erre van szüksége a nyugatnak is: mély misztikus tapasztalatra. Nemrég találtam rá Sigrid Undset norvég író Kristin Lavransdatter című trilógiájára, amiért Nobel-díjat kapott, és a norvég középkorban játszódik. Egy lány életét követi végig egy varázsát még el nem vesztett világban, ahol mindennek van jelentése, mint A Gyűrűk Urában. És persze a világot varázstalanítottuk, de szerintem helyre tudjuk állítani – ha nem is úgy, ahogy egykor volt, de helyre kell állítanunk, vagy a nyugat eltűnik.

Rod Dreher (1967, Baton Rouge, Louisiana) amerikai szerző, publicista, 1989-ben végzett a Louisiana State Universityn, újságírás szakon. Tradicionalista konzervatívként határozza meg magát, és vizsgálta az általa „granola konzervativizmusnak” nevezett irányzatot, ami nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására. Rod Dreher metodista családban nevelkedett, de 1993-ban katolizált, majd a pedofilbotrányok hatására 2006-ban áttért az ortodox keresztény egyházba. Crunchy Cons című könyve első kiadása 2006-ban, második, átdolgozott kiadása 2010-ben jelent meg (Crunchy Cons: The New Conservative Counterculture and Its Return to Roots); 2011-ben jelent meg második kötete, a How Dante Can Save Your Life, amiben arról ír, hogyan segített neki nővére halála után Dante Isteni színjátéka. Magyarul eddig két kötete jelent meg: a Szent Benedek válaszútján (2021) és a Hazugság nélkül élni (2022). Három gyermek édesapja. Először 2018-ban beszélgettünk vele.

Fotók: Mátrai Dávid

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kortárs
2023. április 08. 03:08
Jól mondja, mi mmagyarok még szabadok vagyunk, habár hazánkban is sok a frusztrált proli, akiket a komcsi frusztrált prolik próbálnak megszervezni ellenünk.
catalina9
2023. április 03. 17:39
remek cikk!
polárüveg
2023. április 03. 16:56
Talán ideje lenne a konzervatív jelzőt a "rendpárti" vagy hasonló jezőre cserélni. Ugyanis a "konzervatív" jelzőt ügyesen a "maradi" jelzővel mosták össze a "progresszívek". Sajnos, maga az egyház is részes abban, hogy a keresztény vallást egyesek kiüresedettnek érzik. Azonkívül, hogy Jézus tanítását és magát az egyházat masszívan támadják, ez tagadhatatlan. Az egyház és a hit megújulásra szorul. Akkor fog ez megtörténni, amikor tömeges átélések lesznek. Mert akkor már nem "hit" -e lesz az embereknek, hanem megtapasztalása, vagyis tudása. Akkor már nem Tamás apostol kétkedése, hanem Tamás apostol megrendüléssel és megtapasztalással szerzett ismerete lesz az emberek sajátja. Mindezekhez várható olyan valaki fellépése, aki Isten eszközeként a fényt fáklyaként fellobbantva a tudatokat a megértés, a bölcsesség fényével bevilágítja. A világ jobbátételében való munkához Dreher úrnak minden jót kívánok!
Palatin
2023. április 03. 13:55
Pár év múlva minden nyugati vezetö Orbán breviárumából fog kiokosodni, ebben biztos vagyok. Az ö jelentösége túlnö Magyarország keretein. Most ugyan látszólag vesztésre áll, de fordulni fog a kocka. Orbán erejét az is bizonyítja, hogy simán visszaveri az ellenséges gyurcsányista tábor minden ócska próbálkozását. Nincs Európában mégegy ilyen megveszekedett, az egész Nyugat által fizetett, mindenre elszánt belsö ellenzék, mint Magyaroszágon. Orbán ember a gázon, állja a sarat, igazi hazafi, kiemelkedö államférfi. Támogatnunk kell. Orbán, - még ha követ is el hibákat, ki nem -, egy izig vérig magyar hazafi, akiben meg lehet bizni, akinek el lehet hinni, hogy a magyar érdekekért dolgozik. Gyurcsány viszont úgy emberileg mint politikailag egy silány akarnok, akinek csak a magyarok nemzeti vagyona kell, különben fütyül rájuk. Öbenne megbízni egy örültség lenne. Ö belsö ellenségünk. Orbán egy zseniális politikai vezetö, mellette hazaáruló csibészek nem jutnak labdához. Az ellenlábasait és ellenségeit ezért az unióban is, itthon is majd megeszi a frász, mert érzik, hogy ezt a hegyet nem fogják tudni megmászni. Ami pl. a nemzetellenes ballibsi magyar ellenzéket illeti, - akik már eszelös ámokfutókká lettek ettöl a belsö gyötrelemtöl -, ök még oxigén palackkal sem tudnák megmászni Orbán kukába dobott, elhasznált dorkóját. A gyurcsányista ellenzék annyira utálja a saját hazáját, a saját hopnfitársait, hogy ök a magyarok minden sikerét egy sorscsapásként élik meg. Az ellenzéket egyáltalán nem érdeklik se a választók, se az ország. Ök szentül meg vannak gyözödve továbbra is arról, hogy Orbánt az unió elöbb-utóbb valamilyen módszerrel megfúrja, lehetetlenné teszi, és akkor majd öket, mint engedelmes seggnyalókat emeli a hatalomba. De erröl hiába álmodoznak. Gyurcsányt két nap alatt elzavarnák a magyarok, ha szerencséje van. De az is lehet, hogy mégegyszer ilyen szárazon nem úszná meg. Gyurcsány Magyarországnak most már nyílt ellensége, akármit is hablatyol. Gyurcsánynak az lebeg a szeme elött, hogy a brüsszeli birodalom budapesti helytartója lesz, a többiek meg azt remélik, hogy öket a Szemkilövetö magával viszi, minthogy a saját csordáján kívül ö sem számíthat senki másra... A Fidesznél Magyarország számára még évtizedekig nem lesz jobb alternatíva. Elöbb ki kell halni a gyurcsányistáknak ahhoz, hogy egy valóban új, normális nemzedék szerephez juthasson.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!