Milyen következményei lehetnek az ukrán ellentámadásnak?

Nyitókép forrása: Rybar

Írta: Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész

A napokban megindult, de már korábban bejelentett ukrán támadásról július végén (!), azaz több mint öt hete írtam először (). Azóta sok víz lefolyt a Dnyeperen, és végül csak megindult a sokat emlegetett offenzíva.

Maga a tény a háborúk drasztikus átalakulását vetíti előre, ugyanis

hiszen egy támadás sikeréhez a legjobb esélyt egy meglepetés tudja nyújtani. Persze a hadtörténelemben számtalan példa van a fenti megállapítás ellenkezőjére. Nagy Sándor vagy a II. világháborús német páncélos grófja (Hyazinth von Strachwitz) azonban nem hadműveleti léptékben alkalmazta ezt a megoldást. Az ukrán vezetés ezzel ellentétben már több mint egy hónapja beszél a hamarosan meginduló déli offenzíváról. Kérésüknek megfelelően az összes nyugati elemző 1-3 nap késéssel számol be az eseményekről, ezért jelen cikk forrásaként a megbízhatóbbnak tartott orosz forrásokat tudtam csak felhasználni. 

De nézzük meg, hol és hogyan is indult meg maga a támadás. Katonailag az ellenség egy gyengébb pontjára célszerű mérni a csapást, hacsak nincs egyértelmű fölényben a támadó, és a cél nem az ellenfél főerejének megsemmisítése. Ebben az esetben erről nem nagyon lehet szó, így az ukrán (és a hírek szerint őket segítő NATO-s) tervezők számára az Ukrajnát támadó orosz erők leggyengébb pozícióban lévő egységei voltak az offenzíva logikus célpontjai. Ezek pedig a mindössze két híd által kiszolgált orosz alakulatok, amelyek a Dnyeper nyugati partjának egy részét és Herszon városát védik. Az utánpótlás szempontjából kiemelt Antonovszkij közúti hidat a HIMARS rendszerek júliusi hadrendbe állítása óta lövik az ukránok. Bár a rendelkezésükre álló eszközökkel az útpályát folyamatosan használhatatlanná tudják tenni, a hídszerkezetet nagyon nehéz így megsemmisíteni. 
A tervezett támadás iránya nyilván az orosz fél számára is egyértelmű volt, így a hírek szerint már július végén megkezdődött egyes elit alakulatok, ejtőernyősök és tengerészgyalogosok kivonása és átcsoportosítása a donbaszi frontról délre. Bár az erők kivonása vánszorgássá lassította az ottani előrenyomulást, teljesen meg nem állította, ugyanis naponta érkeznek megerősített hírek a kisebb orosz sikerekről. De erről később.

Hogy miért akkor kezdődött a hírek szerint az ukrán katonai vezetés szándékai ellenére megindított támadás,

Felvételek tanúsága szerint az Antonovszkij híd mellett lassan elkészül az a betonnal megrakott, acélbárkákból álló pontonhíd, amely az acélhídnál jelentősen ellenállóbb a támadásokkal szemben. Elkészülte esetén rendkívül nehéz lesz a Herszonban irányuló ellátás akadályozása. 

Másik ok a Koszovó függetlenségéhez vezető hasonló, herszoni népszavazás szeptemberre kitűzött időpontja lehet. Jól jellemzi az esemény súlyát, hogy az amerikai vezetés előre érvénytelennek nevezte. Ez utóbbit támasztja alá a területen végrehajtott orosz vagy oroszbarát polgári vezetők elleni folyamatos gerillatámadások. Ezek szintén arra utaltak, hogy valami készül a területen, azonban ezek sokkal inkább tűnnek a szavazást lassítani hivatott különleges műveleti akcióknak. Ugyan a napokban kivégzett renegát ukrán politikust sörétes puskával ölték meg, amely eszköz tartásához Oroszországban nem kell fegyvertartási engedély, barátnőjének viszont átvágták a torkát. Ez az elkövetési mód sok mindenre utalhat, a személyes leszámolástól egy tényleges gerillatámadáson át egy – ezúttal más módszerekkel operáló – különleges alakulatig. Ez utóbbiak működésének egyik fő célja amúgy is a minél nagyobb káosz előidézése.

ahogy jeles kollégám összefoglalója bemutatja. A kevés elérhető, bár egyértelműen elfogult forrás egyike, Tom Cooper kiemeli a támadásról írt beszámolójában, hogy Nova Kahovka, azaz a vasúti híd környékét napok óta folyamatos tüzérségi tűz érte, amely egyértelmű jele egy offenzívának, különösen a hírek szerint súlyos lőszerhiánnyal küzdő ukrán tüzérség esetében. Ez szerinte olyan intenzitású volt, hogy a területről végül evakuálták a civil lakosságot.

A támadás maga viszonylag jelentős számú, mindkét fél által megerősített település ukrán kézre kerülésével járt, azonban jelentős részüket még az ukránbarát források (pl. az Institute for the Study of War) is szürke zónának, azaz vitatott területnek jelölte néhány nappal korábban. A Herszonhoz közeli Inhulec folyón történt erőszakos folyami átkelés önmagában is jelentős eredményt jelent, amelyet a hírek szerint egy harckocsiszázaddal megerősített gépesített dandár hajtott végre. Ez a támadás Szuhoj Sztavok mellett áttörést ért el, Davidov Brid település utánpótlását veszélyeztetve, azonban az előretörés további sikeréről egyelőre nincs hír.

Az orosz fél által közölt, nyilvánvalóan túlzó veszteségeken túl nem lehet többet tudni. Annyi bizonyos, hogy a Telegram csatornákon a nem messze elhelyezkedő ukrán Mikolajev kórházaiba áramló sebesültekről lehet olvasni. Amire érdemes kitérni, az az ukrán 128. hegyi dandár orosz részről bejelentett megsemmisítése. Az ilyen hírekkel azért is érdemes óvatosan bánni, mert ha az alakulat akár csak egy százada harcképes maradt, a hír már megcáfolásra is került. Ami miatt mégis érdekes a hír, az az, hogy a magasabb egység korábban a hírekben folyamatosan szereplő zaporizsjei atomerőmű környékén harcolt. Így vagy ott is indult egy kisegítő támadás, vagy az egységet átvezényelték délre, és ott érte a veszteség, mert valamilyen valós alapja sok propaganda hírnek is lehet.    

Ukrán részről a hosszabb távú cél mindenképpen Herszon városának a visszafoglalása lenne, azonban az ehhez szükséges erő nagy valószínűséggel nem áll rendelkezésükre. Ugyanis a siker továbbfejlesztésére szükség lenne egy tartalékra, amely a megingott védelmet felszámolva képes az ellenfél mélységébe csapást mérni. A Demkó Attila által klopfolónak, a Robert C. Castel által húsdarálónak nevezett orosz harcmodor ugyanis Donbaszban az ukrán fegyveres erők színe javát már felőrölte. 

Nemcsak, hogy Harkovtól északra egy kisebb erejű orosz ellentámadás indult, hanem a Donbaszban is folyamatos, még ha csigalassú is az orosz előrenyomulás. Amerikai, majd német részről érkeztek olyan hírek, hogy az ukrán fegyverkészletek kimerülőben vannak. Ez persze lehet akár propagandaeszköz, egy politikai üzenet is, de mindenképpen azt mutatja, hogy az Ukrajnának nyújtott támogatás katonai és/vagy politikai eszköztára kezd kimerülni.

Fentiek fényében adja magát a kellemetlen hasonlat a náci Németország utolsó nagy offenzívájával, a közhiedelemmel ellentétben nem az Ardennekben, hanem Magyarországon, a Dél-Dunántúlon megindított Tavaszi Ébredéssel. Az eredetileg Frühlingserwachen névre hallgató támadás célja az volt, hogy időt nyerjen a német vezetés számára a zalai olajmezők védelmére. A támadás olyan súlyos veszteségekkel járt, hogy Sepp Dietrich, a 6. SS páncélos hadsereg parancsnoka azt mondta: egységét azért hívják így, mert összesen 6 darab harckocsija maradt. 

Márpedig az ukrán légi támogatás hiányában, valamint az ismert orosz tüzérségi fölény ellenében megindított támadás

Ezek a veszteségek pedig az ukrán szárazföldi erők utolsó teljesen feltöltött alakulatait érik. Az utolsó tartalékok felhasználása pedig előrevetíti egy katonai összeomlás képét. Korábban ennek bekövetkeztét novemberre tettem. A herszoni offenzíva véleményem szerint egy hónappal közelebb hozta ezt az időpontot, Herszon sorsától függetlenül.

Az ellenséges hatalmak által körbevett, fegyveres erő nélkül maradt 1918-as, 1919-es Magyarország párhuzama rémképként kell, hogy ott lebegjen az ukrán vezetés felett. Mert az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének összeomlása után nem az etnikai összetétel vagy a nemzetközi döntőbíróság határozott egyes területek sorsáról. Hanem az ellenállás nélkül bevonuló, sokszor szedett-vedett ellenséges hadsereg. És egy nukleáris nagyhatalom Oroszországgal szemben Ukrajna még egy, a trianonihoz hasonló „béketárgyalásban” sem reménykedhet.