A Netflix új melodrámájában egy óriáspolip hozza el a boldogságot

„Elbűvölő, szellemes és letehetetlen történet barátságról, számvetésről és reményről, középpontjában egy özvegy és egy óriáspolip valószínűtlen kapcsolatával” – ez áll Shelby Van Pelt magyarul is megjelent bestsellerének, A boldogságnak nyolc karja van című könyvnek a fülszövegén. Most a Netflix készített belőle adaptációt, és nem kell túlságosan cinikusnak lenni ahhoz, hogy egyből megrettenjünk. Egy idős, magányos nő és egy puhatestű tengeri állat kapcsolatáról szóló történetről joggal gondolhatjuk, hogy kizárólag egy végtelenül negédes melodráma születhet belőle, és olyan nagyot nem is tévedünk, de azért a végeredmény jóval emészthetőbb az előzetesen vártnál.

Egyrészt a főszerepet a hetvenkilenc esztendős Sally Field alakítja, aki mégiscsak igazi veterán, két Oscart is nyert több mint negyven évvel ezelőtt két viszonylag elfeledett drámával (Norma Rae, Hely a szívemben) – nyilván nem egy Meryl Streep, de kitűnő színésznő, simán elvisz a hátán egy ilyen feladatot. Másrészt a sztori alapfelállása korántsem olyan komolyan vehetetlen, mint elsőre hangzik; noha az óriáspolip olykor narrálja a történetet, vagy beleavatkozik az emberek életébe azáltal, hogy kimászik az akváriumból, általánosságban azt a szerepet tölti be, 

Kell valami, amihez beszélhetnek a karakterek, hogy belelássunk a fejükbe, de felcserélhető lenne egy festménnyel vagy egy kakukkos órával is akár. 

Ugyanis nem csak az idős asszony beszél a lényhez. A cselekmény helyszínül szolgáló kisvárosban megjelenik egy fiatal srác is, aki a soha nem látott ingatlanmágnás édesapját keresi, anyja halála után hátha bevasalhatja rajta a korábban elmaradt gyerektartást. Pláne, mert eléggé le van égve, ami nem csoda, hiszen egy nevenincs bandával próbál befutni zéró sikerrel. Így elkezd ő is az említett akváriumban dolgozni, hogy a kocsmapult helyett szintén a polipot fárassza a bánatával, majd összebarátkoznak az idős asszonnyal, és mint kiderül, 

Manapság, amikor a generációk közti különbségek jelentik az egyik legsúlyosabb törésvonalat a nyugati társadalmakban, kellemes nézni kettejük elmélyülő barátságát, ami során kiderül: sokkal több bennük a közös, mint ami a korukból kifolyólag megkülönbözteti őket. A szimpatikus karaktereknek köszönhetően annak ellenére is működik ez az aspektus, hogy már-már egy közhelyes felállásról van szó, hiszen a Gran Torino, a Fedezd fel Forrestert!, az Életrevalók és még milliónyi más dráma olykor jóval nagyobb szakadékok mentén is hasonló emberi viszonyokról szólt. 

Emellett rendkívül hangulatos aláfestésül szolgál az Isten háta mögötti zord, de barátságos kanadai kisváros is, a tempó pedig nem gyorsvonatként zakatol, de végig fenntartja a figyelmet. Tipikusan olyan filmről van szó, amely edzés, evés vagy mosogatás közben könnyedén csúszik, eteti magát, és eléri, hogy ha mértékkel is, de azért érdekeljen minket a karakterek sorsa. A hasonló limonádéknak inkább az jelenti a végzetét, ha kifogyunk a tennivalókból, elhelyezkedünk a fotelben, és már nemcsak háttértévézésként futnak, hanem valóban odakoncentrálunk rájuk, mintha csak a moziban ülnénk. Ekkor azért kijönnek a hiányosságok, a fazékból kibugyog a szentimentalizmus, és a többnyire a polip narrációjában hallható bölcsességek is filléresnek hatnak. Mondhatni, ekkor 

vagyis pontosabban azt a benyomást kelti a film, mint amikor egy gyönyörű modell a szépségversenyt megnyerve magvas gondolatokat próbál megfogalmazni, de csak a világbékéről hablatyol. 

Persze már nem titok, hogy a Netflix úgy készíti a tartalmakat, hogy azokat akkor is megértsük, ha közben a telefonunkat nyomkodjuk. Ebből kiindulva lehet, hogy már lassan övön aluli húzásnak minősül a filmjeikkel szemben, ha nem csupán fél szemmel nézzük azokat, sőt, olyan udvariatlanságnak számít, mint vendégségben belesni a házigazda fiókjaiba. 

Ilyen galádságra azonban valószínűleg a nézők nagy része nem vetemedett, ugyanis bár A boldogságnak nyolc karja van egyáltalán nem rossz, de az, hogy a cikk írásának a pillanatában a Rotten Tomatoes felhasználóinak nyolcvankilenc százaléka pozitívan értékelte, és az IMDb-n a szavazatok alapján tízből 7,9 ponton áll, ahhoz hasonló túlzásnak érződik, mint hogy az utóbbi portál szerint A remény rabjai számít minden idők legjobb filmjének. 

A boldogságnak nyolc karja van – amerikai dráma. Megtekinthető a Netflix kínálatában. 

Nyitókép: A boldogságnak nyolc karja van. (Netflix)