Nem mondhat le a jobboldal a környezetvédelem ügyéről

A Mandiner vitacikksorozatba kezdett az újhullámos zöld gondolatról és az erre adható konzervatív válaszokról. Eddigi cikkeinket itt olvashatják:

Uri Dénes Mihály: Konzervativizmus, jobboldaliság és a „zöld” értékek viszonyáról

Kohán Mátyás: Jöjjön a konzervatív válasz a klíma védelmére

Most Szilvay Gergely cikkét olvashatják.

***

Greta Thunberg kissé ellentmondásos klímaalarmizmusa miatt épp egészséges vita bontakozik ki a klímaváltozás, a zöld gondolat és a konzervativizmus kapcsolatáról. 

A klímamozgalom úgy tesz, mintha sürgősen informálni kellene a tudatlan embereket – miközben egyébként nehéz eldönteni, hogy az LMBTQ-mozgalom vagy a zöldmozgalom sikeresebb abban, hogy elöntsék hétköznapjainkat a rájuk vonatkozó hírekkel. Praktikusan nincs ember a földön, de az országban aztán pláne, aki ne tudna az olajfoltokról, a jéghegyek olvadásáról, a bálnavadászatról – és mindenek felett a felmelegedésről. 

Nem tudom, ki készítette a sztokkfotókat a kis jégtáblán bambán – oké, legyen szomorúan – maga elé bámuló jegesmedvéről, de azóta biztos nincsenek megélhetési gondjai, és ultradrága elektromos Teslával jár a legzöldebb tengerpartra nyaralni, a legzöldebb bioszállodában megszállva. 

A jobboldal hagyta

Zöld őrület, új vallás – a kívül méregzöld, belül vérvörös dinnyemozgalom, azaz a baloldali, progresszív zöldmozgalom, úgy tűnik, az utóbbi évtizedekben kisajátította a környezetvédelem kérdéskörét.

A rendszerváltás óta a baloldal állandóan azon lamentált, hogy a szemét jobbos pártok lenyúlták a kokárdát, pártjelvényt csináltak belőle, és elpártosították a nemzetet is, úgymond kizárva a nemzetből a velük egyet nem értőket. Azonban a jobboldal azért tudta úgymond kisajátítani a nemzeti gondolatot – pr-szakosok és újságírók inkább azt mondanák kisajátítás helyett, hogy sikeresen „tematizálni” –, mert a baloldal hagyta. Például két lamentálás közt jól nekiment a „bőgatyás, provinciális nacionalistáknak”. 

A nyugati konzervatív pártok ugyanígy hagyták, hogy a baloldal tematizálja – „kisajátítsa” – a zöld gondolatot. Szerintem ez itthon egyáltalán nem ment végbe ilyen egyértelműen, de mostanában a magyar baloldal egyre jobban hasonlítani igyekszik a nyugati baloldalra, s ilyen hasonlítani kívánó tendenciák a jobboldalra is beszivárogtak. Ami néha jó, de nem mindig. 

Olvassa el ezt is! Így használja fel Greta Thunberget egy lobbihálózat

A természetvédelem ügyében ugyanis nem lenne nyerő lemásolni a nyugati – főleg az amerikai – jobboldalt. A klímaalarmizmus és a pogány felhangokkal operáló méregzöld vallás ugyan kuka, de ne dobjuk ki vele együtt egyszer használatos nejlonzacskóba csomagolva a gyereket is – gyereket kidobni a baloldal szokott, mondván, ez emberi jog, meg úgyis túl sokan vagyunk a bolygón.

A magyar jobboldali választók és a zöld gondolat

A Facebook-oldalamon nem csak most, hanem amióta létezik, mindig is szakmányban jelentek meg ismerőseim olyasfajta bejegyzései, amelyek a hétköznapok zöldebbé alakításáról szóltak. Hogy ne vegyél mindig bevásárlószatyrot, kapcsold le a villanyt, gyűjtsd a szemetet szelektíven, takarékoskodj, járj a városban tömegközlekedéssel (Budapesten erről nem nagyon kell győzködni sokakat), azon kívül, ha teheted vonattal. Mindennek akkor is van értelme, ha nincs felmelegedés.

A cuki állatok, megmentett kutyák, macskák, őzgidák és a klímaaggodalmat mutató posztok nem kevésbé elterjedtek a jobboldaliak körében, mint a baloldaliékéban. Persze lehet, hogy ezek a jobboldaliak nem olvastak Oakeshottot és Burke-öt, Hayekot is főleg csak a közgázosok, de a választók többsége sosem olvassa el saját világnézete főbb teoretikusait – és akkor sem, ha liberális. Sőt: akármennyire szeretné az akadémiai elit, ilyen soha nem is lesz. 

Mindenesetre:

a katolikus püspöki karnak ott a teremtett világ védelméről szóló körlevele, a teremtésvédelem fogalma egyre fontosabb. 

Az egyházi közösségek, melyek amúgy társadalmi-kulturális és etikai kérdésekben konzervatívnak nevezhetőek, mindig is szkeptikusak voltak a neoliberálisnak nevezett eszmékkel szemben, mindig is bírálták a fogyasztói társadalmat, és mindig is erős volt bennük a zöld-bio-vonal. Ugyanez mondható el a táncház-mozgalomról.

A magyar jobboldali választók között rétegekben van fogékonyság a zöld gondolatra. Végül is a nemzeti gondolat, a hagyományokhoz, esetleg a kereszténységhez való ragaszkodás miért is lenne ellentétes a természetvédelemmel?

Olvassa el ezt is! Uri Dénes Mihály: Konzervativizmus, jobboldaliság és a „zöld” értékek viszonyáról

A természetrombolás, technooptimizmus és a szuperkapitalizmus emlékeim szerint a kilencvenes évek elejétől kezdve a hétköznapi jobboldaliak köreiben mindig is valami baloldali csínynek számított. A szélsőbalról meg annyit, hogy Közép-Európában és a volt Szovjetunió országaiban a kommunizmus erőltetett iparosítása és modernizációs törekvései sokkal nagyobb, durvább és látványosabb természetpusztítást hoztak össze, mint az összes kapitalista amerikai olajcég együtt valaha is; ráadásul Amerikában komoly környezetvédelmi szabályozások vannak, amelyeket be is tartanak. 

A baloldal és a zöld gondolat házasításának paradoxonai

A progresszió erőinek a felvilágosodástól kezdve a hagyományok és anyagi, materiális kötöttségek alóli felszabadítás is ott szerepelt fontos céljaik között. Ez nem jöhetett volna létre az ipari forradalom és a technikai forradalom nélkül. Az emancipáció egyik fő eszköze a technika, köszönhetően az általa nyújtott kényelemnek, és az általa megteremtett lehetőségnek a lakóhelyünktől való elszakadásra, legyen szó utazásról vagy telefonálásról, csetelésről. Enélkül nem mehetett volna végbe a formális társadalmi hierarchiák eljelentéktelenedése és a középosztályosodás. 

A baloldal létrejötte óta furcsán néz a falura, az agrárius társadalomra, ami ugye elmaradott és reakciós, a tudatlan „földtúrók” népe, akiket a tanult progresszívek kiröhögnek. A „magyar ugar” vagy a tudatlan, „rasszista” és „elmaradott”, provinciális amerikai Dél, ahová nem tört be a tudás és a technikai fejlődés: mind a baloldal mumusai.  

– a baloldal a minél dinamikusabb mobilitást szereti, az állandóság helyett az állandó változást és a változó körülményekhez való alkalmazkodás szükségességét hangsúlyozza, egyfajta kozmopolita eszményt felállítva, eközben úgy szidva az elidegenedést, mintha az jelentős részben nem épp ebből táplálkozna. 

S aztán kattan valami, és a baloldal pár évtized alatt ezzel ellenkező retorikát kezd folytatni: növekedés-ellenesség, fogyasztáscsökkenés, klíma, erdők, Természet Anyánk. Persze eközben a modern technika áldásait ugyanúgy élveznék. Az újbaloldal elvégre azt akarja, hogy – mint mondá Marx – az emberek reggel pihenhessenek, utána dolgozhassanak, majd filozofálhassanak és verseket költhessenek. Csakhogy ez nem megy modern technika nélkül. Valószínűleg egyébként még azzal sem.

A baloldal hamis képe a jobboldalról

A hazai újbaloldal jobboldalról alkotott képe nagyjából az amerikai technokrata wallstreetiánus üzleti életből és annak a Republikánus Párttal való összefonódásából táplálkozik. Erről írta-mondta azt John Lukacs, hogy ha ez a konzervativizmus, akkor ő inkább reakciós, mert a technikai fejlődésben ennyire hívő, a természetvédelmet lebecsülő „konzervatívokból” nem kér. Ellenben igen kedvelte a baloldali-déli agrárius Wendell Berryt. És még a reagani jobboldali koalíciónak is része volt nem csak az északi városi üzleti elit, hanem a déli agrárvilág is.

Olvassa el ezt is! Szilvay Gergely: Greta Thunberg és a gyermekek modern keresztes hadjárata

És persze miközben az újbaloldalon szidják az üzleti világot, mégis ennek az üzleti világnak az életmódját szeretnék biztosítani mindenkinek, a márkás egyenpapírkávétól a hűtött irodai ülős meló lehetőségén át a kulturális termékek ingyenes elérésén át a bárhová költözés jogáig. 

Azt nem tudom, hogy például a nyugati zöldek által olyannyira vallott szabályozatlan bevándorlás lehetőségét mivel oldanák meg, ha ugye

Az újbaloldal kívül zöld, belül vörös, a környezetvédelmi és földmentési céljaival együtt jár az árucsatolás: egyenlőség, erőszakmentes társadalom, mindenkinek minden, kivéve persze füstölés és a húsevés jogát, mert az rombolja a klímát. Feléledt a rousseau-ista látomás, a mitikus,  szuperegyenlő őstársadalom elképzelése. 

Eközben a konzervatívok…

„John Ruskin szerint a vasút könyörtelen támadás a falu nyugalma ellen; elpusztítja a hely fogalmát, kiszaggatja a megállapodott közösségeket, páncélba öltöztetett csúfsággal és városias terpeszkedéssel rohanja le a vidéket. Mindenkit mozgásban tart, holott az emberi élet igazi értelme nyugalomban időzni ott, ahol vagyunk. Röviden, a vasút a Ruskin által ismert civilizáció vége” – írja Roger Scruton a pesszimizmus hasznáról írt műve elején.

Ez persze az újbaloldal szerint bizonyára megalapozatlan pánik volt a részéről. Csak ugye helyettesítsük be a vasutat tömeges repüléssel, szállodahajókkal és a földet hangyabolyként ellepő autókkal. Persze az újbalosok nem a falu nyugalmát akarják megőrizni, meg a megállapodott közösségeket, hanem az élővilágot féltik a benzintől és a kerozintól. 

Sőt egyes képviselőik szerint

De azért az emberi jogokat ki kell terjeszteni. 

Hogy Benjamin Disraeli, Thomas Carlyle és más 19. századi konzervatívok már akkor tartottak az indusztrializációtól és az agrárius társadalom felszámolódásától? Ugyan már, feudális főurak privilégiumféltő akciója volt az egész! Vagy mégsem? 

Mint Zöld filozófiájában Scruton kifejti: „Nagy-Britanniában a környezetvédő mozgalom a természeti szépségnek a felvilágosodás során kialakult kultuszában gyökerezik, valamint az ipari forradalomra adott 19. századi reakciókban, amelyben a toryknak és a radikálisoknak egyaránt megvolt a maguk szerepe. Az akkor megjelenő iparszerű mezőgazdaság gyorsan kialakult ellenzése összehozta az olyan céhszocialistákat, mint H.J. Massingham, az olyan torykat, mint Lady Eve Balfour, az olyan szekuláris gurukat, mint Rudolf Steiner és az olyan excentrikus radikálisokat, mint Rolf Gardiner – utóbbi bal- és jobboldalról egyaránt kölcsönzött gondolatokat, és még fasisztának is nevezték. Az amerikai ökológiai gondolkodás magában foglalja a terméset isteniítését John Muir részéről, Thoreau radikális individualizmusát, Emerson transzcendentalizmusát, Aldo Leopold „ökocentrizmusát”, és a déli agráriusok társadalmi konzervativizmusát (…). A francia ökológiai gondolkodás az olyan pays réel konzervatívok gyermeke, mint Gustave Thibon és Jean Giono, míg a német zöldek a huszadik század eleji Wandergovel mozgalom romanticizmusából, valamint a haza és a letelepedés a német romantikus költők által oly szépen kifejezett vízióiból örököltek valamennyit (…).”

Jobboldali teendők

Douglas Murray, a jobboldali brit szerző azt mondta nekem egyszer, szerinte a zöldek az agrárius társadalmakhoz akarnak visszatérni, de ő ezt nem akarja.

Akarja vagy sem, a konzervatívok mindig megvédték az agrárius társadalmakat, az újbaloldalé viszont egy olyan rousseau-ista elképzelés, ami nem azonos a konzervatívoknak kedves vidéki civilizációval. Az is igaz, hogy agrárius társadalommá sem tudunk újra válni, de azért az agrárius társadalom számos, Ruskin által említett előnyét mégiscsak érdemes egy konzervatívnak promotálni, még egy nem agrárius társadalomban is. 

A magyar jobboldal viszont nem azonos az amerikaival, és a magyar jobboldali választók jelentős része igenis fogékony a zöld gondolatra, ha nem is feltétlen annak balos formájában. 

A magyar jobboldal ebben egyáltalán nem áll olyan rosszul, mint például az amerikai. Ám ennek van pár különbsége az újbalos változathoz képest. Az egyik, hogy nem abszolutizálja a természetvédelmet, hanem mérlegel, mikor és hol mire van nagyobb szükség. És minden zöld alarmizmussal ellentétben bizony van, amikor a fejlesztésnek, beruházásnak kell győznie. Az életmódunk és vele együtt a környezet megőrzésének legjobb ismert módja az atomenergia bevetése. Nem lehetünk atomellenesek sem.

Zöld gondolat és kapitalizmus

Úgyszintén nem lehet a jobboldali zöld gondolat teljes mértékben kapitalizmus-ellenes. De hogy a gazdaság formája kellene, hogy a fő problémája legyen, ahogy a baloldalnak – az sem igaz. 

A kapitalizmus korai szakaszában az első konzervatívok fogalmazták meg aggodalmaikat azzal kapcsolatban, hogy szétroncsolja a közösségek és hagyományok hálóját – csakhogy a baloldal épp ezt akarta. Aztán ahogy a kapitalizmus részint valóban szétroncsolt a közösségek és hagyományok hálóját, valami furcsa, misztikus okból kifolyólag a baloldal elkezdte a hagyományok és a patriarchátus védelmezőjét látni a kapitalizmusban. Ma is így látják, miközben a kapitalizmus behódolt a progresszív korszellemnek, s lett belőle woke-kapitalizmus, minden progresszív ügyek képviselője és az azokkal szembemenő kormányok és alkalmazottai megregulázója.

Olvassa el ezt is! Woke kapitalizmus: így állnak a nagyvállalatok a progresszió szolgálatába

A kapitalizmus azért válhatott világértelmező abszolútummá, azért hozhatta el a világ fogyasztásközpontú szemléletét (már a kultúrát is „fogyasztjuk”), mert hagyták, hogy azzá váljon, mégpedig az a baloldal hagyta, ami eltávolított az útjából minden korlátot. Aztán persze megijedt, és lett belőle vad antikapitalista. A világ egy része épp megszokta a megvalósult balos álmokat, mikor jött a baloldal zöldhulláma, ami el akarja sodorni azokat. De hogy a föld környezeti bajaiért csak a kapitalizmus lenne a felelős? A föníciaiak már az ókorban letarolták a mai szíriai tengerpart hegyvidékét, annyi hajót ácsoltak az ottani erdőkből. A neoliberalizmust egyre tágabban értelmező újbaloldal persze megmagyarázná, hogy ez valamiféle pre-neoliberalizmus volt, a föníciaiak elvégre kereskedtek is, de ez kb olyan hasonlat, mint amikor a sok évtizedes egyetemi ókor-jegyzet a sumér társadalom osztálytagozódásáról és az osztálytársadalmak ókor elővételezéséről értekezik.

A jobboldal gondolkodásába beépülő zöld szempontoknak inkább arra kell koncentrálnia, hogy

Ezt szolgálják többek közt a környezetvédelmi és műemléki szabályozások. A kapitalizmust vissza kell ágyazni a hagyományok és szokások rendszerébe (baloldaliul: „struktúrájába”). 

Pesszimizmus és szkepticizmus

Scruton azt írja: a klímával kapcsolatos alarmista ultrapesszimizmus a korábbi, hamis reményeket követő csalódás terméke. Akik tehát – tehetjük hozzá –  végig szkeptikusak voltak a progresszióval szemben, azok nem ülnek fel a túlzott pesszimizmusnak sem. 

Ráadásul a baloldali gondolkodás az „én”-ek sokaságát akarja felszabadítani.  Scruton megjegyzi: ez az én-attitűd a természet kihívásainak legyőzésére törekszik, míg a mi-attitűd „azt részesíti előnyben, amivel egyek vagyunk egymással és a világgal”, elfogadja a kényszereket és korlátokat. 

Mindezért van furcsa helyen a zöld gondolat a baloldalon, és

Miközben ellen kell állnunk a klímaalarmizmusnak, ami újra és újra előáll a világ összeomlásának percre pontos időpontjaival, és nem hagyhatjuk, hogy kizárólag a baloldal tematizálja a zöldügyeket. Már csak azért sem, mert a természetvédelem nem egyenlő a klímaharccal. Természetvédelemre a mai körülmények között klímaváltozás nélkül is szükség lenne. Ezért nem probléma, hogy Donald Trump kilépett a párizsi klímaegyezményből. Amely egyezmény amúgy tök felesleges volt. Amikor az ausztrál Tony Abbott 2013 környékén a kampányában elutasította a klímaadókat, nem a természetvédelmet utasította el: ezzel párhuzamosan nagy hangsúlyt helyezett a vizek védelmére, a veszélyeztetett állatfajok megmentésére és élőhelyeik megőrzésére.

A bálnák és távoli helyek helyett azonban az otthon, az ismerős és a táj szeretetére kell apellálnunk. Lokális problémákra kell lokális választ adni; és globális problémákra is lokális választ kell adni, a sok kis lokális válasz ugyanis kiad egy nagy globálisat.