Elmaradunk az OECD-országoktól az oktatással kapcsolatos, GDP-arányos ráfordításban, mivel ez nálunk 5 helyett 4,3 százalék körül van – mondta a Civitas Intézet pénteki, oktatásról szóló konferenciáján Vértesy László, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára. Hozzátette: 2010-2014 között nem fordítottak arányosan annyival többet oktatásra, mint amennyivel nőtt a gazdaság. 1000-ről 1500 milliárdra növekedtek az oktatási kiadások, de arányait tekintve ez mégis csökkenés, 4,35 százalékra.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, egyben győri iskolaigazgató a Nemzeti Alaptantervről, a pedagógus életpályamodellről és a vezetői életpályamodell szükségességéről beszélt. Mint mondta: az éppen megújítás alatt lévő Nemzeti Alaptantervtől nem szabad csodákat várni, a tanárok többnyire nem ismerik, mi van a NAT-ban, és nem ez határozza meg a napi munkájukat. 

Ugyanakkor az NPK elnöke rámutatott: mind a diákok, mind a tanárok óraszáma nagyon magas, a diákoké 36 óra egy héten, a tanárok pedig egy felmérés szerint heti 51 és fél órát dolgoznak. A túlterheltség azon is megmutatkozik, hogy a tananyag 80 százalékát érettségi után pár hónappal már elfelejtik a diákok. Ezért – s ez közmegegyezés az oktatásban dolgozók között – csökkenteni kell a tananyagot. Ma a munkaadók is elsősorban a készségfejlesztést várják el az iskoláktól:az alkalmazkodóképesség, a kommunikációs készségek, a terhelhetőség, a kreativitás és hasonlók fejlesztését. A NAT megújítás kiemelt területei kell, hogy legyenek a stabil alapkészségek kialakítása, a természettudomány életkorhoz illesztett megújítása, a tartalom integrációja, azaz a műveltségterületek egymáshoz hangolása; a több iskolai játék, ami ma nincs, az idegennyelvek gyakorlati elsajátíttatása és a digitális műveltség. A siker feltétele a széleskörű szakmai egyeztetés, a módszertani megújulás és a tanárképzés megújítása. Horváth Péter szerint a tanároknak az alkotó értelmiséghez kell tartoznia.

Ezt nem segíti elő a munkateher: 1995-ben 18 óra volt a kötelező óraszám, azóta a fizetésemelést csak pluszmunkával lehet megmagyarázni, így emelkedett 22-re, s afölé,30 körülre. Ha valaki csak az alapteendőit végzi el, akkor is heti 50 órát dolgozik, emellett pluszmunkát elvárni irreális – mutatott rá Horváth Péter.

Mi miatt mennek és miért nem mennek tanárnak a diákok?

Két dolog miatt szeretnek ma tanárnak menni: a biztonságos munkahely és a kiszámítható munkaidő miatt – mondta el az elnök hozzátéve: ez szerény motiváció. Nagy probléma, hogy a tanári pályán a női-férfi arány 70-30 százalék, s a jelentkezőknél már 80-20. Több férfire lenne szükség.

A presztízssel is gond van: ez az anyagi megbecsülésen is múlik. H a 2013-as életpályamodell lenne érvényben még ma is, sokkal kevesebbet beszélnének erről a szakszervezetek, mert akkor a minimálbér 180 százaléka volt a kezdő, egyetemi végzettségű tanárnak a fizetése, ma viszont csak a 130 százaléka. Az igazgató rámutatott: többet keres a nem tanári végzettségű iskolai könyvtáros, mint a tanárvégzettségű, mert utóbbit besorolják az életpályamodellbe, előbbieknek viszont garantált bárminimum jár, s a vezetők nem tudják jutalmazni a kollégáikat. A nők esetében pedig probléma, hogy nem lehet beszámítani, hogy gyesen és gyeden voltak, így mesterpedagógusnak alig jelentkezhetnek azok, akik gyermeket is nevelnek. 

Az elvégzett minősítés („ped1, ped2”) öröme annak szól a tanárok részéről – folytatta az elnök –, hogy túlestek rajta. Mint mondta: nem látni, hogy a tanfelügyelet mennyiben járul hozzá ahhoz, hogy jobb tanárok legyenek a pedagógusok.

Horváth Péter kifejtette: hiányzik az iskolavezetői fokozat, ideiglenesen vezetői feladatot ellátó tanárok vannak, akik ezért pluszpénzt kapnak. Nincsenek jelentkezőkm az igazgatói helyekre, egy helyre egy ember jelentkezik. 

Harmincas, hetvenes évek

A harmincas évek rendszerét keverjük a hetvenes évek gyakorlatával – ezzel az erős mondattal indított Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, hozzátéve, hogy szerinte a mai oktatási rendszer csak pusztít.

Mendrey kijelentette: a kormány magas szintű anyagi megbecsülést ígért, de ez nem így lett; „einstandolták” az iskolákat és a tankönyvkiadást, szájzárat tettek a szereplőkre a nyilatkozati jog elvételével, s elvették az igazgatói hatásköröket. 

A PDSZ-elnök azon is kesergett, hogy az előző másfél évben 14-ről 30 százalékra tornázták fel az egyházak a fenntartói arányukat, amihez pénzt is kapnak: a KLIK négymilliárd forintnyi, megmaradt pénzét a kormány elvonta és az egyházi iskoláknak csoportosították át. Mendrey szerint nekik van szabad tankönyvpiac, nagyobb szabadság a tanároknak és diákoknak, nincs beiskolázási körzet, tág lehetőségei vannak számukra a szegregációnak. Nagyobb szabadságukat és a beléjük vetett bizalmat azonban eredményeik nem mindig igazolják vissza – vélekedett Mendrey.

Szegregáció, szegregáció!
 
Hozzátette: a magániskolák magas tandíjait csak egy szűk kör tudja megfizetni, ezért még inkább a szegregáció terepei; viszont ők is szabadok, s jelentős irántuk az érdeklődés az anyagi teher ellenére, mert ide menekítik a szülők a gyermekeiket, ha nem egyenesen külföldre.

 A szakképzésről a PDSZ-elnök elmondta: a diákok nem ismerik a szakmunkát, irodai munkát akarnak, nem fizikait. A technológiai fejlesztésben lemaradtak az iskolák, a szakmunkásokat negyven-ötven éves gépeken tanítják. Nincsenek szakoktatók, a tanárok kiégtek, a duális képzés nem működik, mindenki pénzt akar kivenni belőle, szinte évente változtatnak valamit, így nincs állandóság, a számítógépek lassúak, wifi lassú, az informatikai felszereltség elavult. A szakiskolák eldobható szakembereket képeznek: lecsökkentették a nyelvórák és az informatika óraszámát, a  természettudományt negligálták, pedig mindez segítene a szakmaváltásban, ha épp valaki arra kényszerül.  Akiket pedig korán erre a pályára állítottak, nem tudnak képzést váltani később, 14 évesen dönteni kell, mit fog valaki csinálni az életben. 

Mendrey szerint az első probléma a szegregáció, ami minden előrelépést gátol. Ezügyben – szögezte le a PDSZ-elnök – mély társadalmi tudatformálásra van szükség. Szerinte az ország végzetesen szétszakad, a középosztály kimenekíti a gyermekeit a közoktatásból, a nyugati határszélen például Ausztriába hordják át a gyereket egyre többen. Őket hosszú időre elvesztettük, 

Mendrey szerint a világnak az a része, amihez tartozni akarunk, pont ellenkező irányba megy oktatásögyben, mint mi. A kormánypártokon kívül senki nem gondolja, hogy a mai rendszer fenntartható. Nincs intézményi innováció, kiégés van, biztonsági játékot játszanak a tanári karok, az oktatásügy szereplőinek radikális munkateher-csökkentésére van szüksége. 

Felsőoktatás: nem tornásztuk fel magunkat

Seifert Tibor történész, az ELTE Egyetemi Kollégiumának főigazgatója a felsőoktatásról szólva kifejtette: ma a tanulmányi idő nagyon elhúzódik, 10-12 éveket is tudnak egyetemre járni a diákok. Afelmérések szerint a legtöbben Törökországban végeznek időben, aztán Dánia és Spanyolország következik. A másik véglet Németország, ott csak 52 százalék végez időben, mi pedig a svédekkel vagyunk egy szinten: 48 százalék tartja nálunk a képzési időt. Emellett fontos megjegyezni, hogy nagy a lemorzsolódás is.

A térségben Lengyelország és Csehország is jobban szerepel a felsőoktatási rangsorokban, mint mi: mi a középmezőnyben vagyunk. Egy sanghaji index pár éve a négyszázadik hely utánra sorolt két magyar egyetemet, most négyet sorol a hatszázadik után. Az osztrákok több egyeteme eközben a 100-150. hely közt található, a Prágai egyetem bekerült az első kétszázba, s a lengyelek is ott vannak a kétszázadik és a háromszázadik hely között. Pedig nálunk is cél volt a kétszázba bekerülés – mutatott rá Seifert.

Hozzátette: 2005-11 közt 42-szer módosították az akkor hatályos felsőoktatási törvényt, a jelenlegi törvényben pedig 28-szor volt módosítás; a vonatkozó jogszabályokat 725-ször módosítottak. A 2012-es törvénynek 2015-ben született meg a végrehajtási rendelete. Az állandó változások miatt nehéz hosszú távra tervezni. 

Seifert kifejtette: az intézményi felelősség sosem volt tisztázott. Kettős vezetés az egyetemeken, a  rektor mellett ott a kancellár is. De nem nyilvánosak a kancellári pályázatok, nem tudjuk, kit miért neveznek ki. Ma a kancellár írja alá az utolsó vécépapír számláját is, régen a kar költségvetéséért a kari vezető volt a felelős, decentralizált volt a rendszer. Ma fizikailag lehetetlen aláírni annyi számlát, amennyi egy kilenc karú, 30 ezer hallgatójú ELTE-n keletkezik nap mint nap. 

A számokkal jól állunk

Végül a főigazgató számokat mondott: nálunk tízezren jelentkeznek külföldi egyetemre, a németeknél 160 ezren, ez ügyben jól állunk. Tőlünk 2500 erasmusos megy évente ösztöndíjjal külföldre, cserébe 5000 jön ide. A magyar állam viszont nagyon nehezen ismeri el a külföldi krediteket: csak a 31 százalékát számítják be a diákoknak, míg a németeknél ez 85 százalék. Így aztán nálunk sokan úgy gondolkodnak, hogy minek menjenek el fél évet külfüldre tanulni, ha az a fél év elveszett. Debrecenben legtöbb külföldi hallgató, ötezren annak. A legtöbb külföldi hallgatóval rendelkező egyetemeken a külföldiek az orvosképzésre érkeztek. A középmezőnyben vagyunk a külföldi hallgatók fogadását tekintve: 11,4 százalék a külföldiek aránya, míg ez a szám az Egyesült Államokban csak 5 százalék.

A konferenciát politikusok kerekasztala zárta, amin a Fidesz-KDNP kivételével minden más párt képviseltette magát. A kerekasztal-beszélgetésen a Momentum részéről Orosz Anna, a Jobbik részéről Dúró Dóra, az MSZP részéről Hiller István, a DK részéről Arató Gergely, az Együtt részéről Szabó Szabolcs, az LMP részéről pedig Kanász-Nagy Máté vett részt.

Nézze meg videónkat: Dúró Dóra, Hiller és mások az oktatásról