Dúró Dóra példát mutat Magyar Péternek: a Mi Hazánk politikusa önként mondott le mentelmi jogáról

Az alelnök elmondta, hogy a Mi Hazánk álláspontja szerint „egy politikusnak minden tette következményét vállalnia kell”


Az alelnök elmondta, hogy a Mi Hazánk álláspontja szerint „egy politikusnak minden tette következményét vállalnia kell”



Titkon remélem, Dóri tetszik neki, mert aranyerem van.


Arról nem mi tehetünk, hogy a Tisza Párt elnöke minden kollégáját eltiltotta a szerepléstől.


A Mi Hazánk elnökhelyettesét nem érdekli a műsorvezetők pártállása.


A Tisza Párt vezetője nem tudja letenni a Facebookot.


A Mi Hazánk elnökhelyettese a Hotel Lentulaiban fejtette ki véleményét a Tisza Párt elnökéről, aki ismét helyretette a hozzá lojális ellenzéki portált.


Dúró Dóra a Tisza Párt „globalista” irányát és Magyar Péter EP-távolmaradását bírálta Ilaria Salis mentelmi szavazása kapcsán.


Miközben civilek tízezreit mészárolja le Gázában Izrael, Netanjahu az irániak emberi jogaiért aggódik.


Az ukrán rezsim célja egyértelmű: Magyarország hiteltelenítése és a kárpátaljai magyarság megfélemlítése.


A Mi Hazánk képviselője szerint szerint egy normális országban azok ellen indítanának eljárást, akik az édesanyákat hazug módon gyalázzák.


Bár a menüsor mindenkinél eltérő volt, de abban egyetértettek, hogy ezek a napok a családról és a pihenésről szólnak.


Tényleg ezt az üzenetet kell megjelenítenie egy történelmi filmnek a saját népéről?


Dicső tett volna anonim donortól szingli anyává válni? Francesca Rivafinoli írása.


Tiszta krézi ez két parlamenti képviselő, akik állandóan mások szexualitásán kattognak, és a saját perverzióikat nem bírják diszkréten kezelni.


Semmilyen elbizonytalanodás nincs a kormánypárti szavazókban a vasárnapi időközi választás eredménye szerint – vélekedik a lapunk által megkérdezett politikai elemző.


A Tisza Párt áradása ellenére sem állított jelöltet Tolna vármegyében az időközi választásra.


„Könnyebb az országot járva haknizni, és riogatni az embereket, mint részt venni a kemény munkában” – így kommentálta Csibi Krisztina azt, hogy Magyar Péter pártja nem indul az időközi választáson.


A térségben kifejezetten népszerű Potápi magasra tette a lécet: 1998 óta nem talált legyőzőre, zsinórban hétszer szerzett egyéni mandátumot.

