Szentkirályi Aleaxandra mellett Budai Gyula is lelkesen mesélt nekünk ünnepi szokásairól. „Alapvetően mindig kikapcsol a főzés, épp ezért húsvétkor is én vagyok a főszereplő: átveszem a hatalmat a konyhában” – árulta el a Mandiner olvasóinak az országgyűlési képviselő.
A miniszteri biztos hozzátette, hogy a hétvégi menü náluk sem bonyolult: húsleves és rántott hús kerül az asztalra, mint majdnem minden magyar családban. A hamisítatlan húsvéti fogást, a sonkát azonban már nagypénteken előkészíti. Ezúttal is beáztatott hideg vízbe egy kötözött sonkát és egy szívsonka-darabot, hogy a hús füstös íze enyhüljön.
A sonkát szombaton egész nap áztatta, majd vasárnap dél körül kezdi el főzni, mivel náluk hagyomány, hogy az ünnep első napján már tálalják ezt a fogást.
Budai elmondta, hogy náluk az a szabály, miszerint annyi órán át kell főzni a sonkát lassú tűzön, „pötyögve”, ahány kilót nyom. Ezért most mintegy három órát vett igénybe a főzés, mivel a kétféle sonka összesen megközelítőleg három kilogramm volt. Mint mondta, az ő receptje egyáltalán nem bonyolult: némi szemes bors és babérlevél kerül a hús főzővizébe.
„Miután a sonkák megfőttek, hagyom őket hűlni, majd a sonkalében főzöm meg a tojásokat – bő tíz perc alatt. Este pedig mindezt paradicsommal, erős paprikával és retekkel tálalom.” Természetesen még húsvéthétfőn is ebből csemegéznek, mikor feleségével és két lányával ülnek asztalhoz.
Budai Gyula arra is kitért, hogy idén a nagyobbik lánya vállalta magára a kalácssütést, így némi édesség is került a húsvéti sonka mellé. Aki viszont inkább kenyeret enne, az kovászos, házias jellegű kenyeret törhet a sonkához.
Közös reggeli után a tojáskeresésé a főszerep Kocsis Mátééknál
Végül, de nem utolsó sorban Kocsis Máté is beszélt nekünk röviden arról, hogy a családjával miként ünneplik a húsvétot. A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője megosztotta velünk, hogy náluk a vasárnap mindig egy közös reggelivel indul, ahol mindig van kalács az asztalos. Ezt a szokást a feleségével együtt a nagyszüleiktől hozzák. Majd az étkezést követően a szórakozásé a főszerep: indul a gyerekeknek a tojáskeresés.
Nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/Balázs Attila