A nemzeti oldal méltó módon emlékezett, az ellenzék végig politizált – tanulságos ünnepi sajtókörkép

Így látták az állami ceremóniát, a politikai üzeneteket és a tűzijáték körüli vitát az ország legfontosabb lapjai.

A nemzeti rock két legendás alakjának kötetlen beszélgetésében Majka mellett még Azahriah is szóba került.
A Közbeszéd legújabb adásában Varga Miklós, az István, a király és a P. Box ikonikus énekese, valamint Petrás János, a Kárpátia frontembere beszélgetett a zenéről, a közönségről és arról, milyen világban próbálnak ma alkotni.
Bár két egészen más karakterről van szó, mindketten szenvedéllyel vallották meg saját hitvallásukat.
Varga Miklós fiatalkori motivációját humorral idézte fel. Elmondta, hogy az osztálykirándulásokon mindig volt valaki, aki gitárt vitt magával, és amikor játszani kezdett, a lányok szeme rögtön felcsillant. Ő maga viszont szemüveges, bajszos, nem túl feltűnő fiúként vágyott arra, hogy egyszer majd észrevegyék. Ezért is döntött úgy, hogy megtanul gitározni, mivel érezte, ez lehet az út az áhított figyelem és elismerés felé.
Petrás János ezzel szemben sosem készült tudatosan énekesi pályára. Úgy fogalmazott, hogy kényszerénekesnek tartja magát, hiszen nem akart énekelni, egyszerűen olyan dalokat írt, amelyeket maga is elő tudott adni.
A beszélgetés egyik legfontosabb témája a dalszövegek szerepe volt. Varga szerint a magyar könnyűzenében mindig is központi jelentősége volt a szövegnek. Úgy fogalmazott, hogy az angolszász zenében sokszor mellékes, miről szól a dal, nálunk viszont a közönség elvárja, hogy a szövegnek tartalma legyen. „Ha jó a dallam, de üres a mondanivaló, az egyszerűen nem működik” – tette hozzá. Éppen ezért látja úgy, hogy
a nemzeti jellegű rockzenét nehezebb eljuttatni a mai fiatalokhoz, mert a szövegek üzenete nem mindig talál utat hozzájuk.
A színpadi szabadságról Petrás János úgy vélekedett, hogy ők szélsőségesebbek, mint Majka, legalábbis a saját szempontjukból nézve. Hozzátette, hogy senkit sem kényszerítenek arra, hogy koncertjeikre járjon, hiszen ez nem való mindenkinek. Úgy fogalmazott, ez olyan, mint a spenót: van, aki szereti, más meg nem.
Varga Miklós a siker múlandóságát emelte ki. Szerinte vannak olyan előadók Magyarországon, akiket soha nem fog megérteni, hogy miért sikeresek, de elfogadja, ha valaki képes megtölteni egy stadiont. Úgy gondolja, a valódi nagyság ezzel szemben időtálló. Példaként Szörényi Leventét, Vikidál Gyulát és Nagy Ferót említette, akiknek a nevét ma is mindenki ismeri, míg abban már
nem biztos, hogy tíz-tizenöt év múlva bárki tudni fogja, ki volt Azahriah.
Petrás röviden fogalmazta meg saját álláspontját: szerinte bárki lehet sikeres zenész, de attól még nem biztos, hogy muzsikus is. A nemzeti identitás kérdéséről szólva Varga Miklós szenvedélyesen kifejtette, hogy szerinte Magyarországon sokszor bélyegként tekintenek arra, ha valaki nyíltan vállalja magyarságát. Azt mondta, felháborítja, hogy a „magyarkodás” kifejezést használják, miközben máshol nincs „románkodás” vagy „franciálkodás”.
Úgy véli, természetesnek kellene lennie annak, hogy valaki büszkén felvállalja identitását, és azt szeretné, ha gyerekei egy olyan országban nőhetnének fel, ahol ezért senki nem szólja meg őket.
A műsorból egyértelműen kiderült, hogy Varga Miklós és Petrás János más úton járnak, más közönséget szólítanak meg, és máshonnan merítenek ihletet.
Egyikük az egyetemes zenei hagyományhoz nyúl vissza, másikuk a saját ösztöneire hagyatkozik. Ami viszont közös bennük, hogy mindketten szenvedéllyel vallanak a zenéről, a közönségről és arról, mit jelent ma magyarnak lenni a színpadon.
A teljes beszélgetést itt tekintheti meg:
Nyitókép forrása: a KözTér YouTube-oldala
***
Ezt is ajánljuk a témában
Így látták az állami ceremóniát, a politikai üzeneteket és a tűzijáték körüli vitát az ország legfontosabb lapjai.