Magyar Péter egykori kulcsembere: Csak azért, mert ők a leghangosabbak, még nem ők a többség (VIDEÓ)

2025. augusztus 22. 21:19

A Tisza szigetek egykori koordinátora szerint a Tiszából egyre többen fognak kiábrándulni.

2025. augusztus 22. 21:19
null

A Magyar Péteréket márciusban faképnél hagyó és önálló pártot alapító Farkas Dezső volt a vendége a Népszava Törésvonal című podcast műsorának

Az Irány a Jövőért Párt elnöke a műsorban határozottan tagadta, hogy pénzt vagy bármilyen ellenszolgáltatást kapott volna a Fidesztől, hogy elinduljon a választáson.

Farkas szerint szükség van a pártjára, mert semmi nem indokolja, hogy a Tisza egyedül induljon ellenzéki erőként a választáson. 

Az egykori párttag alaposan lehűtötte a kedélyeket a Tisza párt terveivel kapcsolatban. Mint mondta, 

nem hiszi, hogy a Tiszával el lehet érni a beharangozott rendszerváltás, mert ehhez nem lesz meg a megfelelő mennyiségű, illetve minőségű szakértői gárda és szervezet sem, ami a rendszerváltáshoz kell.

Farkas arra is kitért, hogy kiket akarnak megszólítani. Ennek kapcsán arról beszélt, hogy már vannak a Tiszából kiábrándult szavazók is, akik megjelennek azon ellenzékiek között, akik nem szeretnék, ha Magyar Péterék kétharmados győzelmet aratnának a választáson.

Az Irány a Jövőért Párt elnöke úgy fogalmazott, hogy van egy réteg, amelynek mindegy, mi történik majd, egy a lényeg számukra: az „Orbán takarodj!”.

De csak azért, mert ők a leghangosabbak, még nem ők a többség

– szögezte le a Tisza szigetek egykori koordinátora.

A Tiszából kiábrándultak egyre többen lesznek

Az Irány Párt a Fideszből kiábrándultak és a bizonytalanok mellett a Tiszából kiábrándultakat is meg akarja szólítani, akik Farkas Dezső szerint egyre többen lesznek, ráadásul sokan kétharmadot sem szeretnének adni Magyar Péteréknek. 

A pártelnök ugyanakkor magabiztos, mondván: egyszer már megcsinálta, a csapatával felépített egy pártot 0-ról 30 százalékra. 

Igaz, most nem lesz olyan gyors, mint a Tisza esetében, de szerinte meg tudják csinálni, mert a szervezetépítés az erősségük. Farkas úgy gondolja, egy párt eredményessége nem a médiában megjelenő zajból, hanem a párt szervezettségéből mérhető le.

A Tiszának nem lesznek szakértői, de az Irány Pártnak igen

Farkas Dezső azzal folytatta, hogy azért szavazzanak a pártjára, mert nem valami ellen, hanem valami mellett állnak ki, és rendszerváltást akarnak. 

A Tiszának nem lesznek szakértői, így nem tudnak rendszerváltást csinálni, nekik viszont igen. Egy hónap múlva sajtótájékoztatón mutatják be ezeket a szakértőket, ráadásul már van 10 kabinet, ami működik a pártban. 

Farkas állítása szerint ismert emberek is lesznek azok között, akiket be fognak mutatni.

Ahogy korábban a Mandiner is megírta, Farkas Dezső azután távozott a Tiszából, hogy kiderült, egy céges kapcsolata révén és a feleségén keresztül is érintett a Fuzik-ügyben, ami kapcsolódik az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb, baloldali politikusokat érintő korrupciós botrányához.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

A teljes videót itt nézheti meg:

Nyitókép: képkocka, Népszava YouTube-csatorna

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madre79
2025. augusztus 23. 13:06
A fostos talpig összeszarná magát, ha Isten ne adja nyerne, hiszen a szófosáson kívül fogalma sincs arról, hogy hogyan kell egy országot vezetni. Börtönben van a helye életfogytig!
Válasz erre
1
0
Szerintem
2025. augusztus 23. 10:36
Ezt is a bosszú hajtja, a tiszafostossal szembeni, majd én megmutatom féle düh hajtja.
Válasz erre
2
0
Szerintem
2025. augusztus 23. 10:32
Na ez a balfasz is rendszerváltást akar. Valamelyik el is árulhatná már, hogy milyen mást rendszert akarnak a többpárti, parlamentáris demokrácia helyett? Mert ez a rendszer valamiért nagyon útban van a balfaszoknak.
Válasz erre
6
0
kbs-real
2025. augusztus 23. 09:47
Dezsőnek sem kell ám mindent elhinni. Gyakorló szélhámos.
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!