Elemző: Magyar Péter politikai lejtmenete látványossá vált augusztus 20-án

2025. augusztus 22. 06:58

A Tisza Párt elnöke május óta folyamatosan veszít politikai súlyából, és az ünnepi események sem tudták visszahozni korábbi vonzerejét.

2025. augusztus 22. 06:58
null

Augusztus 20-án sem sikerült a figyelem középpontjába kerülnie Magyar Péternek. Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője úgy látja, hogy a politikus május óta folyamatosan gyengül, és egyre inkább elveszíti korábbi vonzerejét nemcsak az ellenzéki szavazók, hanem a bizonytalanok körében is – írta meg a Magyar Nemzet. Mint fogalmazott, Magyar Péter az ünnepen teljesen jelentéktelen maradt, hiszen 

kis túlzással mostanra egyéb napokon sem képes a figyelem középpontjába kerülni”.

Zila szerint az államalapítás ünnepének emelkedett hangulatához eleve nehezen illeszthető egy olyan politikusi karakter, amely leginkább „minden lefitymálására épül”. Ironikus módon a politikus mégis kapott némi figyelmet, de kizárólag azért, mert a baloldali sajtó és saját maga is önmagára asszociált az ünnepi műsor Orseolo Pétert megidéző részénél – mutatott rá az elemző.

Még a baloldali közvélemény-kutatók is elkezdtek korrigálni

Hozzátette, Magyar Péter és pártja május óta komoly lejtmenetben van, amit több botrány is súlyosbított. Az ukrán kémbotrány például sok választóban azt az érzést erősítette, hogy a politikusra nem lehet rábízni az ország irányítását, mert alapvető kérdésekben nem önálló szereplőként lép fel, hanem külső erőkhöz igazodik.

Zila emlékeztetett arra is, hogy a sajtóértesülések szerint az ukrán titkosszolgálathoz kötődő Tseber Roland, aki korábban Magyar Péter kijevi útját szervezte, kiutasítása után „Tisza-szigetet” alapított Kárpátalján. Ez szerinte azt mutatja, hogy a politikus környezetében és pártjában is megjelent a külső befolyás gyanúja. Úgy véli, Magyar Péter azóta is hiába próbál támadó pozícióba kerülni, minden kezdeményezése – legyen szó partiumi útról, evezésről vagy országjárásról – gyenge és eredménytelen maradt.

A szakértő szerint Magyar Péter politikai pályája kezd egyre inkább hasonlítani Márki-Zay Péter korábbi útjához. 

Fokozatosan elveszíti azt a kezdeti varázst, amely hosszú ideig vonzóvá tette az ellenzék számára, és amely megnyerte a bizonytalan választók egy részét is. Zila hozzátette, a tendencia mára annyira egyértelmű, hogy „még a baloldali közvélemény-kutatók is elkezdtek korrigálni”. Bár továbbra is a Tisza Párt előnyét hangsúlyozzák, a sorok között már jelzik, hogy csökken a politikus és pártja támogatottsága.

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP

***

Ezt is ajánljuk a témában

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
belbuda
2025. augusztus 22. 16:05
Szopni fogtok srácok...az agyatokban van lejtmenet...egymást hülyítitek...ennyit tudtok...🫠
Válasz erre
0
1
madre79
2025. augusztus 22. 14:32
Mindennek eljön az ideje, az ő ideje is, de az csúnya lesz.
Válasz erre
0
1
egyszeri
2025. augusztus 22. 11:11 Szerkesztve
Akik ott vannak a helyszínen, azok csak a keményen megfizetett szervezők, testőrök, technikusok, filmesek, riporterek és néhány az MP uszályából, akik gyakorlatilag kényszerítve vannak az ottlétre, nehogy úgy nézzen ki, feladták az egész tisza-őrületet! Szívük szerint ők se lennének ott, de hát a pénz az pénz, munka meg munka! Ezt nem ide szántam.
Válasz erre
2
0
totumfaktum-2
2025. augusztus 22. 10:42 Szerkesztve
fotos88 A drónfotókon Petiék már a színpadon/platón/akármin beszélnek. Azt hiszed nem látják az emberek a valóságban is, mekkora a társaság, mekkora része utaztatott biodíszlet? A valóság nem a fb rajzolt világa, barátom. Áltasd csak magad. És gyűjtsd szorgosan a pontokat az applikációban. Aztán ne csodálkozz ha véletlenül többet fog tudni rólad, mint te magad.
Válasz erre
6
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!