SZRU, HUR, SZBU – itt vannak az ukrán szakszolgálatok, amikre most érdemes lesz odafigyelni

Megnevezték a kiutasított ukrán kémeket.

A gyanú szerint az ukrán titkosszolgálatnak dolgozó Tseber Roland láthatóan gyűlöli a magyar kormányt, és jó kapcsolatot ápol az ellenzék több politikusával is. Nem meglepő, hogy az ukrán kémbotrány egyik főszereplője a TISZA Párt elnökével is szoros viszonyt alakított ki.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) május 9-én közölte, hogy magyar katonai kémhálózatot lepleztek le, és két ügynököt őrizetbe vettek Nyugat-Ukrajnában. A Kyiv Post című ukrán lap és a svéd Svt Nyheter tévécsatorna a szervezetre hivatkozva azt állították, hogy a két őrizetbe vett személy korábban az ukrán hadseregben szolgált, és a magyar titkosszolgálat szervezte be őket. Az SZBU információi szerint az őrizetbe vett két ügynököt a magyar kémelhárítás embere szervezte be. Ezzel kezdetét vette a médiában „ukrán kémbotrány”-ként elhíresült ügy, amely azóta sem ért véget.

Az ukrán fél közölte, hogy az elfogott ügynökök egyike egy nő, a másikuk pedig egy 40 éves férfi. Utóbbi egykor a beregszászi körzetben szolgált katonaként, és alvó ügynök volt, akit még 2021-ben szerveztek be és tavaly szeptemberben aktiválták. „A feladat az volt, hogy információkat gyűjtsenek Kárpátalja katonai biztonságáról, sebezhető pontokat keressenek a régió szárazföldi és légi védelméről, valamint tanulmányozzák a helyi lakosok társadalmi-politikai nézeteit: különösen a viselkedésükre vonatkozó forgatókönyveket, ha magyar csapatok lépnek be a régióba” – közölte az SZBU.
Az ukrán vádakra Szijjártó Péter külügyminiszter válaszolt, magyarellenes propagandának nevezve a hírt.
A tárcavezető arra kért mindenkit, hogy „minden ilyen ukrán propagandában megjelenő hírrel szemben tanúsítson óvatosságot”.
A magyar kormány azonnal reagált Ukrajna akciójára, és válaszul kiutasított Magyarország területéről két diplomáciai fedésben dolgozó ukrán ügynököt, a korábban a budapesti ukrán nagykövetségen külszolgálatot teljesítő Jurij Kenicsit és Dmitro Kisfalusit. Május 10-én a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei Budapest belvárosában elfogták Serhij Alekszandrov volt ukrán diplomatát, és vele szemben Magyarországon és egyben a schengeni térségben 10 év időtartamra beutazási és tartózkodási tilalmat rendeltek el.
Jurij Kenicsi és Dmitro Kisfalusi is az ukrán SZRU, azaz a polgári hírszerzés fedett tisztjei voltak.
A szervezet hírszerzési tevékenységét politikai, gazdasági, katonai, tudományos, műszaki információs és ökológiai területen végzi, és közvetlenül Ukrajna elnökének tartozik beszámolási kötelezettséggel, Serhij Alekszandrov azonban nem az ukrán polgári, hanem a katonai hírszerzés, a HUR kötelékében tevékenykedett, feladata a katonai vonatkozású hírszerző információk gyűjtése, elemzése és a kormányzati döntéshozók tájékoztatása és támogatása.
Május 12-én összeült a Védelmi Tanács, a megbeszélést követően pedig Orbán Viktor kijelentette, hogy titkosszolgálati támadás indult Magyarország ellen. A miniszterelnök szerint az összehangolt lejárató akció Ukrajna indította, és a célja az volt, hogy ellehetetlenítse az ukrán uniós tagságról szóló Voks2025 véleménynyilvánító szavazási kezdeményezést. Kijelentette, hogy az ukránok felélesztették magyarországi kapcsolataikat, és egy magyar párt segítségével (itt a TISZA Pártra utalt) „támadást indítottak a Magyar Honvédség ellen”.
Ezt is ajánljuk a témában

Megnevezték a kiutasított ukrán kémeket.

De vajon mire utalhatott Orbán Viktor? A videón megjelenik Ruszin-Szendi Romulusz is, akiről korábban megállapították, hogy vezérkari főnökként nem Magyarország érdekeit és álláspontját képviselte a NATO ülésein, és előfordult, hogy a „Slava Ukraini!” azaz „Dicsőség Ukrajnának!” mondattal zárta beszédét.
A magyar vezérkari főnök 2022-ben kötött mandátummal Ukrajnába utazott – ahol kifejezetten baráti fogadtatásban részesült –, ott engedély nélkül egyeztetett politikai vezetőkkel, és városi polgármesterekkel, és csak később deült ki, ahogyan az is, hogy nem egyeznek az általa leadott jelentések, a NATO-, és EU-vezérkari főnökei előtt elhangzottak, valamint a mandátum tartalma. A tiszás szakpolitikusról elterjedt egy videófelvétel is, ahol ukrán kapcsolataival kérkedett. Ebben úgy fogalmazott,
ha odakerülünk, akkor lesznek telefonszámok.
Lesznek telefonszámok (…) ha nagyon akarjuk, ezeket a telefonszámokat fel lehet éleszteni majd, amikor oda kerülünk...”.
Az ukrán titkosszolgálat május 9-én hozta nyilvánosságra a kémügyet. Pontosan egy nappal azután, hogy a TISZA Párt elnöke nyilvánosságra hozott egy leleplezőnek szánt hangfelvételt, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Böröndi Gábor vezérkari főnök (az azóta Magyar Péter tanácsadójává lett Ruszin-Szendi Romulusz utódja) kinevezésekor elmondott beszédének egy rövid részlete hallható. A miniszter „egy valóban ütőképes, harcképes magyar haderő” felépítéséről beszél, valamint arról, hogy a Honvédségnek szakítania kell a korábbi „békementalitással”.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf tehát kifejti, hogy háborúk korát éljük, ezért készülni kell a háborúra, és honvédséget így már nem az elmúlt évtizedekben megszokott békementalitásban kell tartani. Mindez teljesen érhető, és nem is lepődött meg senki ezeken az egyébként két éve nyilvános szavakon – a „leleplező” felvételen elhangzottakat ugyanis két éve lehozta az MTI és a Kossuth Rádió, és olvashatók a kormány honlapján. A TISZA Párt elnöke valamiért mégis azt gondolta, hogy nagyon fog szólni a dolog – nem így lett.
Ez kevéssé érdekes, hiszen Magyar Péter eddigi leleplezőnek szánt információiról szinte mindig kiderült, hogy érdektelenek vagy egész egyszerűen nem igazak. Az időzítés azonban lényeges – és nem azért, mert május 8-án XIV. Leó néven megválasztották az új pápát, és aznap vonult vissza Gyurcsány Ferenc, hanem azért, ami másnap történt. Feltehetően a fentiekre utalt a miniszterelnök a „magyarországi kapcsolatok felélesztése” és a honvédség elleni „összehangolt támadás” megfogalmazásokkal.
Ezt is ajánljuk a témában

Sőt, 3 éve a Kossuth Rádióban is elhangzott lényegében ugyanaz.

Itt azonban még nem ért véget az ukrán kémbotrány és a TISZA Párt közti kapcsolat, május 16-án ugyanis kiderült, hogy még tavaly ősszel beutazási és tartózkodási tilalmat rendeltek el egy bizonyos Tseber Roland nevű ukrán állampolgár ellen. Az ukrán-magyar kettős állampolgárságú férfi, teljes nevén Tseber Roland Ivanovics a kárpátaljai Katonai Közigazgatás magas rangú tisztviselője, valamint Volodimir Zelenszkij pártjának képviselője a Kárpátaljai Megyei Tanácsban.
Korábban Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a magyar szolgálatok adataira hivatkozva közölte, hogy Tseber az ukrán titkosszolgálat illegális ügynöke, azaz kém.
Az Index cikke szerint
az ukrán férfi a közösségi médiában Tseber Ivanovicsként is ismert aktív szereplőként jelenik meg, ukrán nyelvű tartalmaiban következetesen támogatja Volodimir Zelenszkij politikáját. Tevékenységét rendszeres, célzott bejegyzések és jelentős összegű hirdetési támogatás jellemzi, amelyeket Ukrajnában terjesztenek.
Az Index megkeresésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ azt közölte, hogy „Tseber Roland beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt áll. Minden egyéb információ megismerésére kizárólag a Nemzetbiztonsági Bizottság jogosult.” Tseber Roland az elmúlt években számos magyar ellenzéki politikussal épített ki kiváló kapcsolatokat – épp úgy, ahogy ezt a hírszerzők szokták. Köztük volt például Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely, akik a 2022-es választási kampányban mindketten versenyben voltak az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelölti pozíciójáért.
Tseber Roland Ivanovics az elmúlt egy évben pedig hogy, hogy nem, a TISZA vezetőjével, Magyar Péterrel is kiváló kapcsolatba került. Olyannyira, hogy tavaly segített megszervezni Magyar Péter ukrajnai utazását.
„Tseber Roland magyar testvérünk, a Kárpátaljai Megyei Tanács egyik tanácsosa lesz a segítségünkre. Ő segített nekünk ilyen rövid idő alatt, 24 óra alatt megszervezni ezt az utat,
és ő segít majd tolmácsolni az igazgató úrral (egy kijevi gyermekkórház vezetőjével – a szerk.)” – ezt maga az ellenzéki politikus jelentette ki az út során készült felvételen.
Az mindenesetre tény, hogy Tseber Roland Ivanovics közösségi médiában közzétett bejegyzéseiben gyakran közeli barátjaként említi Magyar Pétert, akivel állítólagos együttműködésben képviselnek bizonyos ukrán érdekeket. Magyart jellemzően „Peter Madyarnak” nevezi és nem győzi hangsúlyozni, hogy
a politikus mennyire elkötelezett Ukrajna politikája és uniós tagsága mellett.
Van is mire hivatkoznia, hiszen bár a TISZA Párt itthon nem vállalja fel ezt, a brüsszeli ülésen korábban ukrán nemzeti színű pólóban megjelenő ep-képviselői a néppárti vonalhoz igazodva áprilisban megszavazták azt az előterjesztést, amely Ukrajna EU-taggá válását sürgeti, sőt ennek elősegítésére nagy összeggel (cca. 35 milliárd euró) támogatná a háború sújtotta országot, saját felmérésük szerint szavazóik nagy többsége pedig támogatja Ukrajna felvételét az EU-ba (58,18 százalék igen, 41,82 százalék nem).
Ezt is ajánljuk a témában

Összeomló mezőgazdaság, feje tetejére álló munkaerőpiac, a migrációs krízis erősödése, és elképesztő pénzveszteség.

Tseber nem örülhetett a felé irányuló nagy figyelemnek, legalábbis ezt jelzi, hogy elég dühösen reaglát a vele kapcsolatban megjelent hírekre. Egy facebook-bejegyzésben
patkányozni és fenyegetőzni kezdett,
„Fidesz, ti patkányok vagytok, akiket sarokba szorítottak. És jól is tették. A következő lépés az enyém” – majd a posztja végén megjelölte Orbán Viktor miniszterelnököt.

Ezzel szemben a balliberális megmondóemberek ukránpárti aláírásgyűjtéséért kifejezetten hálás volt, és nyilvánosan megköszönte azt. Később egy interjúban megint fenyegetőzésbe kezdett. A politikus egy májusi Facebook-bejegyzésében még fenyegette hazánkat és Orbán Viktor miniszterelnököt, a fideszeseket pedig lepatkányozta. Tseber Roland Ivanovics a korábbi, ukrán és magyar nyelvű posztjában azt írta,
Fidesz, ti patkányok vagytok, akiket sarokba szorítottak. És jól is tették. A következő lépés az enyém”
– majd a posztja végén megjelölte Orbán Viktor miniszterelnököt.
Ezt is ajánljuk a témában

Nem tud leállni a Tisza-vezér ukrán kémként azonosított barátja.


Tseber fenyegetőzése azonban hirtelen átváltott önsajnáltatásba és védekezésbe. Az Átlátszónak adott interjúban, Magyar Péter „testvére” Tseber Roland Ivanovics, aki tagadja, hogy az ukrán polgári vagy katonai hírszerzésnek, vagy a nemzetbiztonsági szolgálatnak dolgozna. Az politikus szerint Budapest és Kijev feszült viszonyának a kárpátaljai magyarok a kárvallottjai. Az interjúból kiderül, hogy az ukrán kémügy egyik ismert szereplője – aki nem mellesleg szoros kapcsolatot ápol Magyar Péterrel és a Tisza Párttal – tavaly tudta meg, hogy a magyar kormány döntése miatt nem utazhat be a schengeni övezetbe. Ezért
Ezt is ajánljuk a témában

Holló István hosszú ideje a magyar elhárítás látókörében van, neve ellenére színtiszta ukrán állampolgár.

Magyar Péter barátja ezért a magyar kormány áldozatának tartja magát és küzdelmében meg nem nevezett nemzetközi és magyarországi szereplők segítségét kéri. Bár tagadja, hogy az ukrán szolgálatokhoz közel állna, vagy nekik dolgozna, világosan kiderül, hogy teljes mértékben lojális az ukrán kormányhoz. Az ukrán kémbotrányban érintett politikus arra ugyanakkor nem válaszolt, miért pont az ukrán-magyar tárgyalások előtt robbantották ki az ukránok a kémügyet, ha Ukrajna számára valóban annyira fontosak lennének a kétoldalú kapcsolatok.
Ezt is ajánljuk a témában

Tseber Roland Ivanovicsnak az ukrán titkosszolgálat legmagasabb fokáig érnek a kapcsolatai.

Egy újabb Facebook-bejegyzésben pedig úgy fogalmazott, „nem ellensége a magyar népnek”, ő egy „etnikai magyar, ukrán állampolgár”, akit „az európai értékek iránti elkötelezettsége miatt” szankciókkal sújtott az a kormány, amelynek országában „a nemzetiségi gyökerei” vannak.
„Ha ezért Viktor Orbán ma szankciókat alkalmaz velem szemben — az azt jelenti, hogy biztosan a helyes úton járok. Ez számomra megtiszteltetés.”
m – írta Tseber.
Mint kiderült a TISZA Párt és Magyar Péter kapcsolata a Tseber Rolanddal újabb szintet lépett. Az ukrán kém ugyanis április 29-én az Ungvártól délnyugatra négy kilométerre taláható Minaj településen bejegyeztette a „TISZA Kárpátaljai Magyarok Társasága Polgári Szervezetet”. Az egyesület képviseletére jogosult személyként Tseber Roland Ivanovics van feltüntetve. A legutóbbi adatfrissítés idején, 2025. augusztus 11-én a jogi személy státusza „bejegyzett”. Minaj egyébként fekszik. A birtokunkban lévő dokumentumból kiderült az is, hogy a jogi személy alaptőkéjéről nincs adat.
Ezt is ajánljuk a témában

A Magyarországról kiutasított Tseber Roland továbbra is nagyon aktív.

A TISZA Pártot támaogató ukrán politikus augusztus végén megint üzent Orbán Viktornak. „Miközben Ukrajna naponta vérrel és életekkel fizet a szabadságért, Orbán Viktor kormánya pert indít az Európai Unió ellen – csak azért, mert a befagyasztott orosz vagyonból származó pénzt Ukrajna támogatására fordítják. Ez a pénz nem »adomány«, hanem jogos válasz Moszkva bűneire. Ebből vásárolunk fegyvert, ebből védjük a gazdaságot, ebből biztosítjuk, hogy ne pusztítsanak el minket” – írta az ukrán kémügy főszereplője.
Később pedig újabb rejtélyes bejegyzést tett közzé, amelyben ez állt: „»Barátaim«, jól tudom, mire készültök. A terveitek már átlátszóak. Ezt mind megiszom és elfelejtem, mint ezt a kávéscsészét... Figyelek, várok – és készen állok bármilyen kihívásra reagálni”.
Legutóbb pedig e hét elején jelentkezett Tseber Roland, azért, hogy gyorsan kisegítse az adatszivárgási botrányba keveredett TISZA Pártot egy kis mentegetőzéssel. Az országból is kiutasított férfi közösségi oldalán azt írta,
„Magyarországon ismét hamis történeteket terjesztenek egy állítólagos »összeesküvésről« Orbán kormánya ellen – mintha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Ursula von der Leyen, Péter Magyar és én valamilyen akciókat koordinálnánk, hogy befolyásoljuk a magyar választásokat”.
Ez Tseber szerint teljes képtelenség. Ezután leszögezte, hogy teljes felelősséggel kijelenti: minden olyan állítás, amely »összeesküvést« emleget a magyar kormány leváltásának megszervezésére, nem felel meg a valóságnak.
Ezt is ajánljuk a témában

Nagyon gyanús az ukrán szál, Orbán Viktor is megszólalt.

Érdekes, pár nappal később Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy a magyaroknak a 2026-os választáson a TISZA Pártot kell támogatniuk. „Ukrajna az Európai Unió tagja lesz, akár Orbán Viktorral, akár nélküle” – szögezte le egy hétfői sajtótájékoztatón. Hozzátette azt is:
Biztos vagyok benne, hogy Magyarországon is vannak olyanok, akik minden körülmények között támogatják Ukrajnát, ebben nincs kétségem.”
Hogy kik ezek, az nyilvánvaló, hiszen mint arról a Mandiner is beszámolt, a Tisza Párt szavazóinak 58,18 százaléka támogatta Ukrajna EU-tagságát a Nemzet Hangja kampányban. ezzel szemben a kormánypárti VOKS 2025 szavazóinak 95 százaléka elutasította Ukrajna uniós csatlakozását. A leadott szavazatok száma 2 millió 284 ezer 732, ebből azok száma, akik nem támogatják Ukrajna uniós csatlakozását 2 millió 168 ezer 431.
Ezt is ajánljuk a témában

„Ukrajna az Európai Unió tagja lesz, akár Orbán Viktorral, akár nélküle” – fenyegetett nem sokkal korábban Zelenszkij.

Tseber Roland azt sem magyarázta meg, miért tűnik nagyon valószínűnek, hogy egy ukrán cég dolgozott a TISZA Párt Tisza Világ nevű applikációjának fejlesztésén. Az app fejlesztésében részt vevő ukrán cég, a PettersonApps vezérigazgatója Oleh Ostroverkh, aki Facebook-profilja szerint Zelenszkij támogatójának vallja magát, és a Defence Robotics UA nevű civil szervezet felügyelőbizottsági tagja. Ez az NGO szoros kapcsolatot ápol az ukrán hadsereg „Da Vinci Wolves” zászlóaljával, különösen földi drónok fejlesztése, alkalmazása és harcászati tesztelése terén.

Ezt is ajánljuk a témában

Nem ez az első alkalom, hogy az ellenzéki párt háza táján komoly adatszivárgás történik.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője, Lánczi Tamás kijelentette, hogy az ukrán itkosszolgálat állhat a TISZA Párt appjának adatszivágrása hátterében.
Horváth József A Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet vezetője szerint a TISZA Párt alkalmazásán keresztül az ukrán titkosszolgálat képes lehet befolyásolni a jövő áprilisban rendezett magyarországi választásokat. A biztonságpolitikai szakértő szerint az informatikai cégek a 21. századi katonai hadviselésben egyre fontosabb szerephez jutnak, sőt
elsőrendű háborús csapásmérő eszközzé válhatnak.”
Ha például egy terheléses támadással a szociális ellátórendszert vagy az egészségbiztosítási rendszert megbénítják, onnantól kezdve káoszt lehet teremteni egy országban – fogalmazott. Horváth József hangsúlyozta: úgy tűnik, hogy az ukrán politikai vezetés megbízást adott az ukrán titkosszolgálatnak arra, hogy aktívan avatkozzon be a magyarországi választásokba.
Ezt is ajánljuk a témában

Horváth József szerint az informatikai cégek a 21. századi katonai hadviselésben egyre fontosabb szerephez jutnak, sőt elsőrendű háborús csapásmérő eszközzé válhatnak.

Tseber Roland legújabb akciója pedig minden eddiginél pofátlanabb – a Magyar Péternek drukkoló, ukrán kémnek minősített férfi közölte, hogy beperli Orbán Viktort. „Aztán ősszel, amikor Szlovákián keresztül akartam távozni, közölték, hogy a magyar kormány szankciói miatt nem léphetek be az EU területére. Írtam udvarias leveleket nagykövetségeknek és más intézményeknek, hogy megértsem a szankciók okát, de senki sem válaszolt. Most, ügyvédekkel konzultálva, világossá vált, hogy azért nem reagálnak, mert ezek a dokumentumok bíróságon felhasználhatók.
Ezért úgy döntöttem, beperlem a magyar kormányt.”
– mondta az ukrán férfi. Arra a kérdésre, hogy melyik bírósághoz fordul, Tseber így válaszolt: „Először Magyarországon próbálkozom, de tisztában vagyok vele, hogy ott nem nyerhetek. Ezután az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulok.”
Ezt is ajánljuk a témában

A Tisza Párt elnökének ukrán kém barátja büszke, hogy idegesítheti a magyarokat.

Nyitókép: Facebook

Az ukránbarát „elemző” azt sugallja, hogy a magyar titkosszolgálatok látták el információval Oroszországot a kárpátaljai támadás végrehajtásához.
