Árrésstop: a gazdaság lengéscsillapítója 

Ha Petőfi Sándor „A négyökrös szekér” című versét olvassuk, hajlamosak vagyunk a romantikát látni. Az utazó, aki a csillagot választja útmutatónak, a magyar táj, a szabadság illata. De ha kicsit jobban belegondolunk, ez a kaland közel sem volt kényelmes.  

Nem volt aszfalt, nem volt rugózás. Minden egyes gödröt, kátyút, követ a gerincében érzett az utas. Ha a kocsi nyikorgott, a szekér recsegett, a szegény utas inkább filozófiai gondolatokba menekült, hogy ne a derekát szorongassa.  

Egy modern autóban ülve viszont a jó lengéscsillapító az, ami kisimítja előttünk az utat, tompítja a döccenőt, és lehetővé teszi, hogy a sofőr nyugodtan válassza a csillag helyett a GPS-t.  

Nos, a gazdaságban is léteznek ilyen „lengéscsillapítók”. Egyikük éppen most van terítéken, az árrésstop. Nem véletlen, hogy nem csak Magyarország, de Szerbia is alkalmazza, hiszen haszna egyértelmű, megkímélni a fogyasztó gerincét a piaci kátyúk legrosszabb döccenéseitől. 

Az OKSZ, a hazai kereskedők szövetsége nemrég azt kérte a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, hogy töröljék el az alapvető élelmiszerekre vonatkozó árrésstopot. Az érvelésük egyszerű, szerintük a szabályozás fékezi a beruházásokat, és a kereskedők innovációs kedvét is lehűti. A minisztérium viszont kategorikusan nemet mondott. Azzal a logikával érvelt, hogy a fogyasztót védi, amikor mesterségesen visszafogja a kiskereskedelmi árréseket.  

A kormányzati érvelés szerint a top 10 alapélelmiszerből álló bevásárlókosár ára akár 30–35 százalékkal is magasabb lenne, ha nem lenne érvényben a korlátozás. Ez már nem költői túlzás, hanem statisztikai tény. Az NGM adatai szerint a 10 százalékos árrésplafon átlagosan 16 százalékos árcsökkenést hozott a célszegmensben. Másképp fogalmazva: egy heti bevásárlásnál a család pénztárcája érzi a különbséget. 

Gazdaságelméleti szempontból az árrésstop olyan, mint egy jól hangolt autó-lengéscsillapító. Nem tünteti el az úthibát, hiszen a termelési költségek, a világpiaci árak és a logisztika hullámzása megmarad, de kisimítja a hirtelen ütéseket.  

Az oligopolisztikus piacokon, ahol néhány nagy szereplő uralja a kínálatot, könnyen kialakulhatnak tartósan magas árrések. Az árrésstop ilyen helyzetben korlátozza a túlzott profitlehetőséget, és a versenyintenzitást fokozza.  

Persze, az árrésstopnak is van ára. Ha a kereskedő nem keres eleget, a fejlesztéseit, boltfelújításait, innovációit elhalaszthatja. Olyan ez, mint amikor a lengéscsillapító nincsen jól beállítva. Így is kényelmesebben utazunk, mint szekérrel, autó irányíthatósága azonban romlik.  

Azaz a gazdaságpolitika feladata kettős. Egyszerre kell védeni a vásárlót a jelentős ársokkoktól, de a piaci szereplők nyereségét sem lehet túlságosan leszorítani. Ebből a szempontból számít arany középútnak a magyar modell, mely nem minden termék, csak a fogyasztók számára legalapvetőbbek tekintetében él az eszközzel.  

Érdemes megjegyezni, hogy a profitplafon nem hungarikum. Argentínától Szerbiáig több ország kísérletezett vele, általában átmeneti intézkedésként. A tapasztalat alapján rövid távon segít megfékezni az árrobbanást, hosszabb távon viszont kifinomultabb eszközökre van szükség, például célzott támogatásokra vagy a verseny fokozására, hogy a rendszer ne torzítsa a piacot. 

Képzeljük el, hogy Petőfi mai utódja, laptopját a szekér helyett elektromos autóban nyitja ki, és írja a „Négykerekes Teslát” című versét. A csillag most is ott van az égen, de a kocsi csendesen suhan, hiszen a lengéscsillapítók teszik a dolgukat.  

Az árrésstop is ilyen. Nem romantikus, nem forradalmi, de egy időre kisimítja az utat, amíg a gazdaság el nem éri a következő egyenes szakaszt. És bár a viták folytatódnak, egy dolog biztos, senki sem akar visszatérni a kátyús útra, ahol minden döccenő a gerincünkbe hasít.  

A cikk szerzője az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője, a BCE egyetemi docense.

Nyitókép: Balogh Zoltán/MTI/MTVA