Balhé a stúdióban: kifütyülték a románok Kelemen Hunort az élő választási műsorban
A műsorvezetőnek kellett közbeavatkoznia.
A műsorvezetőnek kellett közbeavatkoznia.
Tizennégy színes egyéniség indul Románia elnöki versenyében, de felmérések szerint a románok egy erős elnököt szeretnének. Román pszichológus elemezte ki őket az Adevarulon.
Hivatalosan is megerősítették a kormánypárt győzelmét Grúziában. A bejelentést több incidens is megzavarta, a választási bizottság vezetőjét festékkel öntötték le, az ellenzék az ülésnek helyet adó épület előtt tüntetett.
A párt elnöke kiemelte, hogy ő nem a nagykövetségek, hanem a románok támogatását keresi.
A miniszterelnök Csehországba utazott.
A regionális önkormányzati választáson az Andrej Babis volt kormányfő vezette tömörülés a 13 régióból tízben végzett az első helyen.
Több településen is tartottak időközi választást, mutatjuk az eredményeket.
Ez a párt nem természetes jelenség. A közösségi média adatbázisaira alapozva formálják a szavazók Magyar Péter képét.
A rendszerellenes pártok erősödtek meg a tartományi választásokon, de a német elit ezt nem fogadja el.
Az Európai Unió sem ismeri el Nicolas Maduro venezuelai elnök újból megválasztását, folytatódik a nemzetközi adok-kapok és a belpolitikai válság a latin-amerikai országban.
Az amerikai választások közeledtével megnő a dezinformáció terjedése az online felületeken, amelyekben a mesterséges intelligencia szerepe felértékelődik. Szakértőt kérdeztünk a témáról.
A YouGov elemzői szerint kijelenthető, hogy biztosan elbillen a mérleg nyelve.
A központ támogatná Ukrajnát, de sokan ennek nagyon nem örülnek, szóval igyekeznek elhallgatni a témát.
Az összes nagy médiaorgánum soron követi az európai választásokat – ezt szemléztük.
A dezinformáció módszere az emberi történelem kezdetéig nyúlik vissza. Őseink valószínűleg már a vadászat során alkalmazták a szándékos félrevezetés technikáit – először az állatok, majd egymás megtévesztésére. Napjainkban és főleg kampányidőszakban mindez erőteljesebben jelenik meg az életünkben.
A kormánypárt jelöltje a valaha volt legmagasabb szavazataránnyal nyert.
Békemenet után: a jobboldal egységet tud mutatni a választáson? A béke forog kockán, amely az európai emberek választásán múlik. A Békemenet After Kibeszélőjén Bayer Zsolt, Mráz Ágoston Sámuel és Horváth József beszélte ki a Békemeneten történteket.
A szocialisták terjesztették be a törvényt a madridi parlamentben, épphogy meglett a többsége.
Belgiumot nyelvi és politikai megosztottság jellemzi: a következő kormányban a flamand radikális jobboldaltól a francia szélsőbalig benne lehet mindenki. De kit választanak vezetőjüknek? A Politico összeszedte az esélyeseket.
Jelentős részt saját magával néz szembe a dél-afrikai választásokon szerdán a harminc éve kormányzó ANC, amelynek népszerűsége először került 50 százalék alá. Mutatjuk, milyen problémákkal küzd az ország, kik a kihívók, és milyen megoldásokat kínálnak.