Újabb AI-modell szabadult el az interneten

Az Anthropic AI-fejlesztő cég azt állítja, hogy tesztelés során egyes modelljeik hozzáfértek az internethez, és három másik szervezet rendszerébe is bejutottak.


Az Anthropic AI-fejlesztő cég azt állítja, hogy tesztelés során egyes modelljeik hozzáfértek az internethez, és három másik szervezet rendszerébe is bejutottak.


Karen Hao Empire of AI: Dreams and Nightmares in Sam Altman’s OpenAI című műve nem egyszerű technológiai könyv, sokkal inkább egy alaposan dokumentált riport arról, hogyan alakulhat át egy nemes célú tudományos vállalkozás profit és hatalom vezérelte érdekharccá.


Jeff Bezos négy év után visszatér a cégvezetésbe, de ezúttal nem az e-kereskedelmet, hanem a mesterséges intelligencia jövőjét akarja átírni: társalapítója és társ-CEO-ja lett a titokzatos Project Prometheusnak, amely már induláskor átszámítva 2060 milliárd forintnyi befektetést vonzott be. A részletek egyelőre homályban maradtak, de az biztos, hogy Bezos ezzel egyből az egyik legjobban finanszírozott MI-startup élére állt.


A 12 ezer milliárd forintos üzlet elképesztő magasságokba emelheti a mesterséges intelligenciát.


Folyamatosan terjed az „AI-pszichózis".


Az OpenAI és Jony Ive egy titkos, tenyérnyi MI-eszközt fejleszt, amely 2026-ra várható, de már most aggályokat kelt a folyamatos „hallgatózása” és „leskelődése” miatt. A mindig bekapcsolt készülék adatvédelmi vihart kavart, miközben technikai akadályok, például a számítási kapacitás hiánya is nehezíti a piacra lépését.



Három nagy techcég 23 millió dolláros partnerséget kötött az Egyesült Államok egyik legnagyobb tanárszakszervezetével – nagyot kaszálhatnak rajta.


„Van egy olyan rossz érzésem, mintha valaki betört volna az otthonunkba és ellopott volna valamit” – reagált az OpenAI kutatási igazgatója arra, hogy a Meta az elmúlt két hétben nyolc alkalmazottjukat csábította el. A cég most „újrakalibrálja” a fizetéseket, és kreatív módszereket keres a tehetségek megtartására.


A kis délkelet-ázsiai ország 1 milliárd szingapúri dollárt fordít a következő öt évben a mesterséges intelligencia fejlesztésére.


Elon Musk megvenné az OpenAI-t, a globalista sajtó szerint azért, mert minden hatalmat magának akar. De tényleg ez áll az ügy hátterében?


Most egy magyar szakember is rávilágított erre.


A milliárdos 97,4 milliárd dollárt ajánlott az OpenAI megvásárlására.


A nagy nyelvi modellek, köztük a ChatGPT legújabb verziói, áttörést hoztak létre a tudásnyerés terén.


Az OpenAI bejelentette legújabb fejlesztését, az Operator nevű mesterségesintelligencia-ügynököt, amely már anélkül tudja, mit kell csinálni, hogy megmondanánk neki.


Stargate (Csillagkapu) néven ötszázmilliárd dollár értékben építenek ki infrastruktúrát a mesterséges értelem kutatása érdekében.



A Meta arra kéri az Egyesült Államok kormányát, hogy akadályozza meg az OpenAI átállását profitorientált működésre.


Bár a mesterséges intelligenciával felvértezett robotok fejlesztése folyamatos, még számos technikai és biztonsági akadály áll előttük, így egyhamar nem veszünk otthonra is egyet. De ne hagyjon el minket a remény: az OpenAI már gőzerővel dolgozik egy háztartási humanoid roboton.


Az OpenAI új mesterségesintelligencia-modellt dob piacra, amely az érvelési képességével nehéz matematikai, kódolási és tudományos problémák megoldására is képes.
