Rés a pajzson: kiderült, elfelejtették tesztelni az érmes olimpikonokat
A párizsi olimpia 67 dobogósa egyáltalán nem vett részt doppingvizsgálaton a játékok előtt.
A párizsi olimpia 67 dobogósa egyáltalán nem vett részt doppingvizsgálaton a játékok előtt.
Drasztikus javaslattal állt el a jómódú nemzet a párizsi kudarcok után, hogy Los Angelesben ne maradjon érem nélkül.
A magyar pólósokat is érinti az ügy.
Tagadják a vádakat.
Hüttner Csaba szerződése október végéig szól, elárulta, hogyan képzeli el a jövőjét.
Az immár kétszeres olimpiai bajnok úszó alig győzte osztogatni az aláírásokat az érte rajongó gyerekeknek.
Kiss Péter Pál mostantól már kétszeres paralimpiai bajnok, emellett négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok.
Az asztaliteniszező a párizsi magyar küldöttség ötödik érmét szerezte, két arany és egy ezüst után a második bronzot.
Egy szakportál szerint Észak-Korea a nem kommunista országban való tartózkodást egyfajta „fertőzésnek való kitettségnek” tekinti.
Még mindig dőlnek ki a csontvázak az olimpia körülményeit rejtő szekrényből...
A miniszterelnök szerint a mi helyünk az első tízben van a nyári játékokon, s nem szabad kisebb célt kitűznünk a jövőben sem.
A miniszterelnök a magyarok olimpiai teljesítményét vette górcső alá.
Friss olimpiai bajnokunk rendkívül szerencsésnek érzi magát, hogy Bob Bowman tanítványa lehet.
Fábián Bettina és párja, a bronzérmes Betlehem Dávid csodás helyen tölti megérdemelt pihenőidejét.
Olimpiai bajnokunk elárulta, mi motiválja a párizsi aranyérem után, milyen tervei vannak az őszre és mi hiányzik a legjobban Magyarországról!
A Magyar Úszó Szövetség elnöke a korábbi olimpiai bajnok, Hosszú Katinka támadásáról is elmondta a véleményét.
Az egyéni öttusázók közt aranyérmet nyert sportoló „civilben” rendőrhadnagyként dolgozik.
Az IBA nem kertelt a döntését illetően.