Rendkívüli!

Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból!

Orbán Viktor az olimpiáról: A magyarok helye az első tízben van

2024. augusztus 24. 08:20

A miniszterelnök a magyarok olimpiai teljesítményét vette górcső alá.

2024. augusztus 24. 08:20
Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

Derekas helytállásnak nevezte Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Sportnak adott interjúban a magyar olimpikonok által elért eredményeket, köztük a hat aranyérmet, és úgy vélte, hogy a magyarok helye az első tízben van.

A szombaton megjelent interjúban a kormányfő elmondta, hogy titokban nyolc aranyéremben reménykedett, de az elért hat első helyet is derekas helytállásnak értékeli.

A következő célokról

Orbán Viktor megjegyezte, ha a jelent nézzük, akkor azt lehet mondani, hogy szépen helyt álltunk, tartjuk magunkat. „Ha a jövő felől nézzük és a mostani olimpiát arra használjuk, hogy megértsük a következő olimpiákat, akkor az, amit most tudunk, kevés, csak a folyamatos hátrasorolódáshoz elegendő” – tette hozzá. Szerinte Kanada, Dél-Korea, Új-Zéland, a közép-ázsiai küzdősportok országai „elmennek mellettünk”. Orbán Viktor rámutatott: nem lehet kimaradni az új sportágakból sem.

Ez nehéz szakmai feladat, amit majd az olimpiai bizottságnak kell megoldania,

de nem mondhatunk le az olimpia programjába bekerülő új sportágakban elérhető esélyeinkről, mert ezzel hátrasoroljuk magunkat” – vélekedett.

A miniszterelnök szerint óriási teljesítmény őrizni a helyünket, de Szilágyi Áron kardvívót idézve kiemelte: ami ma elég, az holnap kevés. „A sport nem matematika” – magyarázta, hozzátéve, hogy „nem lehet úgy elvárni a sporttól a sikereket, mint régen a termelési mutatókat a szocializmusban”. Ugyanakkor kiemelte: a magyarok helye az első tízben van. „Minden olimpián az első tízben, és összességében, az olimpiák történetét nézve is az első tízben. Nem érdemes kisebb célt kitűzni” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Az elégedetlenség szerepe a sportban

Arról is beszélt, hogy a magyarokra jellemző az elégedetlenség, de „libsi elégedetlenséggel” szemben van egy olyan típusú elégedetlenség, „ami nem rombol, nem nyegle, nem leszól, nem leértékel, hanem inkább elszántságot hoz, meg feladatot jelöl ki. És ha ez a jófajta elégedetlenség van többségben Magyarországon, akkor a sport fejlődik”. Kiemelte: nem mindegy, hogyan vagyunk elégedetlenek a teljesítményünkkel.

A miniszterelnök rámutatott: vannak ki nem használt lehetőségeink, példaként említette a kerékpárt.

„Azt mutatja, hogy van valami nehezen megfogalmazható rejtélyes kapcsolat a sportág meg a magyarok között. Az meg hiba, hogy a pályakerékpárból kiszálltunk. A velodromok építése része volt a magyar sportágfejlesztési terveknek, de aztán pénzhiány okán elmaradt”. Megjegyezte, hogy legalább kettőt, de inkább hármat kellene építeni.

Orbán Viktor szerint ugyanakkor a küzdősportokban is van keresnivalónk, és nem csak a férfiaknak. „Közel voltunk, ha nem egy férfiszerű ellenféllel kell verekednie, megküzdenie a mi lányunknak, Hámori Lucának, akkor ott éremközelben, sőt a dobogó tetején is állhattunk volna. Bízunk az olimpiai mozgalomban, hogy erre a kínos problémára megnyugtató megoldást talál” – tette hozzá.

Ezt is ajánljuk a témában

Szólt a birkózásban, kajak-kenuban, úszásban és vívásban elmaradt aranyérmekről is. „Ezekben a sportágakban általában voltak kiemelkedő zsenijeink. A vívásban Szilágyi Áron, a kajak-kenuban legutóbb Kozák Danuta, úszásban Hosszú Katinka.

Olyan sportolónk, aki kettő vagy akár három aranyat is hoz, ami a mi érmeink számán sokat lendíthetne, most éppen nincsen”

– tette hozzá.

Ezt is ajánljuk a témában

„Vannak öntörvényű zsenik

Arra a kérdésre, hogy Milák Kristóf lehetne ilyen zseni, azt felelte, hogy „vannak öntörvényű zsenik, ahol a legtöbbet akkor használunk, ha nem szólunk bele, hogy ők hogyan csinálják”. „A futballban volt Varga Zoli, az úszásban van Milák Kristóf, az öttusában volt Balczónk. Nem tudjuk egy kaptafára felhúzni őket, ők született zsenik. Nagyon büszkék vagyunk rájuk.

De nem kell minden magyar géniusz teljesítményét megértenünk. Egyszerűen csak örülnünk kell, hogy van”

– fogalmazott Orbán Viktor.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 169 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
manitowoc
2024. augusztus 25. 13:31
Orbán Viktor SAJÁT MAGÁNAK ELLENTMOND és HAZUDIK: 1.) Előbb közli: "A VELODROMOK ÉPÍTÉSE része volt a magyar sportágfejlesztési terveknek, de aztán pénzhiány okán ELMARADT. Legalább kettőt, de inkább hármat kellene építeni, egyet keleten, egyet nyugaton, egyet meg Budapesten." 2.) Aztán elfelejti: "Nincs a világon még egy olyan ország, amelynek annyi, az olimpiára alkalmas és kipróbált létesítménye lenne modern verzióban, mint Magyarországnak. Atlétikai stadion, a Puskás Aréna, itt ülünk most a Duna Arénában. MINDENÜNK MEGVAN. Néhány mobilcsarnokot kell fölhúzni meg elbontani, és jó napot." 3.) Orbán fenti állítása nagy HAZUGSÁG azért is, mert: a PWC 2024-es megvalósíthatósági tanulmányát figyelembe véve, nincsenek meg más fontos létesítmények sem, köztük a LEGFONTOSABB, az OLIMPIAI STADION is HIÁNYZIK. Arra a célra ugyanis - a Puskás Aréna NEM ALKALMAS - nem lehet benne atlétika - az új Atlétikai Stadion szintén NEM ALKALMAS - bővítve is csak 35 000 férőhelyes, ez igen KEVÉS.
Conduct
2024. augusztus 24. 22:41
És ennek a dagadék,hazaáruló bűnözőnek hol a helye?Na hol?Igen,ott.
Sulammit
2024. augusztus 24. 22:18
Látod miniszterelnök úr! Csak a pocakodba tudnak belekötni ezek a tanulatlan lumpenprolik. Annyi mocsok jön ki a szájukon, amennyivel Tiszát lehetne árasztani.
no-orban
2024. augusztus 24. 17:34
27.ik helyen vagyunk bazdmeg az EU-ban gazdaságilag!!! és jön ez a beteg elme a sporttal...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!