Jó biznisz az olimpia, Magyarországnak is megérné

2024. december 16. 13:20

Csaknem 27 millió eurós többlettel zárt a 2024-es párizsi olimpia és paralimpia költségvetése a nyári ötkarikás játékok szervezőbizottságának elnöke szerint.

2024. december 16. 13:20

Tony Estanguet – akinek múlt heti pénzügyi beszámolóját az insidethegames.biz részletezte – úgy fogalmazott, hogy a bevételek 26,8 millió euróval haladták meg a kiadásokat, „ami egy ekkora eseménynél figyelemre méltóan pozitív és nagyon megnyugtató eredmény”.

A portál kiemelte, hogy az eredeti olimpiai költségvetést 3,8 milliárd euróban határozták meg, amely már meghaladta a 2017-es pályázati dokumentumokban előre jelzett 3,2 milliárd eurót, a kiigazítások nyomán pedig az ötkarikás rendezvény végső költségvetése elérte a 4,5 milliárd eurót.

Az infrastrukturális beruházásokkal együtt a játékok összköltsége megközelíti a 9 milliárd eurót, ami 2 milliárd euróval magasabb a 2019-es becslésnél.

Estanguet beszámolója szerint a finanszírozás három fő forrásból származott: 1,238 milliárd euró folyt be a szponzoroktól, 1,228 milliárd euró a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól és 1,333 milliárd euró a több mint 12 millió jegy eladásából, ami felülmúlta a várakozásokat.

 „A közönség részvétele kulcsfontosságú volt e számok eléréséhez” – jegyezte meg az utóbbi tétellel kapcsolatosan a szervezőbizottság elnöke.

Emellett az esemény jelentős támogatást kapott a Solideo csoporttól, amely az olimpiai falu és más kulcsfontosságú létesítmények felépítéséért volt felelős – tette hozzá a portál, megjegyezve, hogy ugyanakkor a közköltségek kezelése továbbra is kérdéseket vet fel. Charles de Courson, Franciaország általános költségvetési előadója szerint 1,9 milliárd euró maradt elszámolatlanul, beleértve a rendőröknek – részben az olimpiai túlmunkájuk kapcsán – fizetett bónuszokat is.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Nyitókép:MTI/EPA/Ian Langsdon

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemodabuda-4
2024. december 16. 15:44 Szerkesztve
Megérné orbánc rákhelynek a BDPST koncepcióval IGEN! Elgondolásuk szerint a magyar paraszt fizessen mindent ők meg majd aratnak a megnövekedett forgalom miatt! a kurva apád faszát te kis keverék korcs szuka!
Hungary-In-Flames
2024. december 16. 14:21
Az athéni olimpia is jó biznisz volt. Egy olyan csóró ország, mint Magyarország miért akar a kivagyiság végett még nagyobb szarba kerülni?
Szamóca bácsi
2024. december 16. 14:11
nem vitatkozom a számokkal, ugyanakkor az a megérzésem, hogy egyelőre nem szabad bevállalni. (hadd rendezze meg a hős Kiiiyyiiiiv 8 év, múlva.) piszkosul örülök is neki, hogy a Momentum nevű hazaáruló banda nyomásának engedve végül a kormány elállt a pályázattól. megjegyzem: meglehetősen furcsa volt az az engedékenység, már-már arra gondolt az ember, hogy van valami a háttérben... aztán lett is: egy háború a szomszédban annak mindenféle gazdasági és politikai következményével. már csak pont egy olyan olimpiának a megrendezése hiányzott volna sok-sok milliárd forintért, mely még a nyitóünnepség és a szajnai szarkerülgetés kínos pillanatai nélkül is hemzsegett a botrányoktól, melyek közül talán pont a legjelentősebb Oroszország kizárása volt, mely még talán kiegészült volna egy nemzetközi bojkottal is (csak, hogy jobb legyen nekünk).
Reszelő Aladár
2024. december 16. 13:58
Könyvelés kérdése az egész. A rendőröknek fizetett pénz pedig egy korrekt államban ne legyen már probléma. Amúgy pedig Budapest lehetne az eslő olyan város, aki úgy nem pályázik, hogy lényegében a létesítmények felépültek, az infrastrukturális projektek pedig terveken szerepelnek, mindegyikre szükség lenne és még évtizedekig szolgálna minket. @3baljoska61 Ezeken a bizniszeken valaki keresni fog. Erről szól a kapitalizmus. Egy pillanatig sem gondolom, hogy ha jönne egy hatalomváltás, akkor ne emelkednének fel új építőipari cégek (akik ugyanazokkal a mérnökökkel, kivitelezőkkel dolgoztatnának, mint a mostaniak), illetve a jogállam elismerésének feltétele lenne ismét a nyugati cégek helyzetbe hozása. Az oda vándorolt profitból vásárolt yahtok pedig senkit sem szabad, hogy érdekeljen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!