Nem csillapodik a népharag: megöltek egy ukrán toborzót Lvivben

Egy civilt akart igazoltatni, mikor az rátámadt.


Egy civilt akart igazoltatni, mikor az rátámadt.


Magyar Péter sajátos módon megtiltotta jelöltjeinek, hogy a sajtónak nyilatkozzanak, vagy hogy a kampányban érdemi politikai szerepet vállaljanak.


A józsefvárosi Fidesz felszólította a momentumos képviselőt, távozzon a közéletből.


Nem okozott meglepetést Brüsszel az ott dolgozó riporternek.


Az újságíró 8 év után távozott szeptemberben az ATV-től.


Sajnos őt is életveszélyes állapotban szállították kórházba.


Döbbenetes levelet kaptak, a levélíró szerint a munkatársak dögtemetőbe valók, Orbán Viktor nyakát is ki akarják csavarni.


Egy interneten terjedő felvételen jól látszik, ahogy az ukrán sorozók civil autóval állítanak meg egy kerékpárost, majd erőszakkal betuszkolják a járműbe.


A férfi szeptember 2-án este, Tisza-tó menti otthonában bántalmazta felnőtt testvérét, akihez ezt követően mentőt hívott, majd a kiérkező ápolókat azzal fenyegette meg, hogy megöli őket.


A Covid–19 mRNS vakcinák pár hónapon belül kerülhetnek ki a forgalomból.


A Fidesz frakcióvezetője Németh Balázs szóvivővel alaposan górcső alá vette Horn Gábor nyilatkozatát, és megannyi ellentmondásra is rámutatott.


Hétfőig a legnagyobb vihar 5868 beavatkozást igényelt, a mostani után már 11 510-nál járnak.


Drámai sorokat írt S. József.


Volt férje mellett az ellenzéki média munkatársát is helyretette a volt igazságügyi miniszter.


A rendőrök saját kollégáiktól is félnek.


Evakuálás a perzsa országból.


Űrtechnológiai eszközöket is bevetnek a magyar kutatók, hogy előrejelezhessék a további, várható omlásokat.


Az ügyre a BKK is reagált.


Ugyanakkor a miniszter mindennapjait és szokásait ismerők rávilágítottak arra, hogy van némi csavar a történetben.


A négy felnőttkorú gyanúsítottat vád alá helyezték, és a két orosz tiszt ellen is távollétükben vádat emeltek.
