Mélyen hallgat erről a helyzetről Zelenszkij: pedig lenne mit megköszönnie Magyarországnak

Az Országos Rendőr-főkapitányság ismertette a részleteket.

Az Országos Rendőr-főkapitányság ismertette a részleteket.
„A túlélésem azzal a felelősséggel járt, hogy beszámoljak a világnak arról, ami történt” – mondta a jazidi származású Nadia a Mandinernek. Interjú.
A 2023-as vereségük óta miben változott a PiS ukránpolitikája? Mennyire váltotta be Tusk a hozzáfűzött reményeket, ami az uniós források hazahozatalát illeti? Milyen fordulatokat tartogat a lengyel elnökválasztás? Szakértőt kérdeztünk a témában.
Amíg a baloldal egész Európát és Észak-Amerikát is elárasztaná illegális migránsokkal, pár tucat dél-afrikai fehér menekült, akiket Trump engedett be, nagyon szúrja a szemüket.
Nagy vita övezi a befogadásukat.
Az amerikai lap szerint a republikánus kormány olyan országokat kereshetett meg, amelyek nyomás alatt állnak, és szeretnének szívességet tenni az Egyesült Államoknak.
Egy kormányzati program alapján Pakisztánból egyenesen egy németországi befogadóközpontba érkeznek. Ma is leszáll egy gép.
Az Európai Unió Tanácsa júniusban tárgyalja majd a menekültek jogi státuszának helyzetét.
Bár a háború elől menekülők iránti szolidaritás továbbra is számottevő, az utóbbi években jelentősen csökkenő tendencia figyelhető meg.
Úgy tűnik, Damaszkuszban a helyzet változatlan.
Ukránok helyett szíriai menekültek érkeztek a faluba, ami miatt elszabadultak az indulatok. Magyarul migráció kapcsán itt is az megy, mint máshol, csak kicsiben.
„Persze, ha egyáltalán a menekültek megkapták” – vetette fel a fideszes képviselő.
Áldatlan állapotok uralkodhatnak a megtámadott országban.
Norbert Hofer tisztázta a helyzetet.
Aszad Moszkvába menekült, Szíria romokban, és milliók kelhetnek útra.
Elszámolták magukat, elbuktak, építenek egy nagyobbat és újra megpróbálják.
S egyre többen biztatnák akár területeik feladására az ukrán kormányt a béke érdekében egy új felmérés szerint.
Nem megy jól a menekültek gazdasági integrációja.
„Újra a saját kezünkbe kell vennünk menekültügyi politikánkat” – közölte a holland migrációs ügyekkel foglalkozó miniszter.