
levél

Hosszú posztban fakadt ki Dúra Dóra miatt Szinetár Dóra

„Ti fel akartok nevelni egy generációt, akik majd bármilyen random szempontok mentén mernek, sőt akarnak embereket értéktelennek minősíteni” – üzente a színésznő.

Nyílt levélben szólították fel bocsánatkérésre Lannert Juditot a nők teljesítményének lebecsülése miatt

Az aláírók hangsúlyozták, hogy minden nő munkája komoly és megbecsülendő, függetlenül attól, hogy családanyák-e vagy sem.

Nyílt levélben reagált a vádakra Vidnyánszky Attila

A Nemzeti Színház igazgatója visszautasítja, hogy szembe kellene néznie az elmúlt másfél évtizeddel.

Magyar Péter visszautasította Balásy Gyula ajánlatát: a vállalkozó cégei a felszámolás szélére kerülhetnek

Balásy Gyula levele szerint azért ajánlotta fel az államnak a cégcsoportját, hogy megőrizze annak kiépített infrastruktúráját, tudásbázisát és kapcsolatrendszerét.

Levelet írt a polgármester – jelentősen átalakítaná a dohányboltok működését

Lengyel Róbert többek között azt szeretné elérni, hogy a nemzeti dohányboltok ne élvezzenek kivételezett helyzetet az alkoholárusítás szabályozásában.

Világhírű felsőoktatási szakértő méltatta az MCC küldetését

Mark Khater szerint egy intézmény valódi értékét nem politikai viták vagy hangzatos közéleti narratívák mutatják meg, hanem azok a lehetőségek, amelyeket képes megteremteni a diákjai számára.

Levelet írt Tarr Zoltánnak a szakszervezet: Ókovács Szilveszter azonnali felfüggesztését kérték

A levél éles kritikát fogalmaz meg az Operaház elmúlt éveinek vezetéséről.

Havasi Bertalan válaszolt Magyar Péternek: „Kicsinyes vagy és tájékozatlan. Alkalmatlan.”

A volt helyettes államtitkár kifejtette, fizetésének hat havi összege jár neki juttatásként, amit elvár Magyar Pétertől, hogy kifizessen.

Levelet írt Orbán Viktor a Fidesz-tagoknak, amelyben meghatározta az ellenzék irányvonalát

A párt feladata az új ciklusban a nemzeti ellenzék szerepének betöltése.

Valami véget ért: új időszámítás kezdődik a DK-nál

Mint kiderült, mindenféle híresztelés ellenére a Demokratikus Koalíció nem szűnik meg, parlamenten kívüli pártként folytatja.

Levelet írt Krasznahorkai Lászlónak a francia elnök

Emmanuel Macron kézzel írt sorokkal egészítette ki a dokumentumot.

Szavazási levélcsomagokat mutogatott a Magyar Hang lapigazgatója, lépett a Nemzeti Választási Bizottság

A Nemzeti Választási Bizottság Lukács Csabát a további jogsértéstől eltiltotta, és arra kötelezte, hogy a birtokában lévő szavazási levélcsomagokat juttassa el a Nemzeti Választási Irodába.

Komolyan leszóltak Brüsszelből, hogy az olcsó magyar üzemanyag sérti a többi uniós állampolgárt

Csak egy kicsit kellett volna visszafogni azokat a zsigeri technokrata ösztönöket.

Megszereztük az Európai Bizottság levelét: Brüsszel kivezetné a védett üzemanyagárakat

Itt a leleplezés: az Európai Bizottság lényegében egyetért a Tisza Párttal. Megszüntetnék a magyar kormány által bevezetett kedvezményes üzemanyagárakat.

Von der Leyen lesokkolta az uniós országokat: újabb migránsáradat ostromolja Európát, és mindenkit be kell engedni

Az Európai Bizottság vezetője szerint a közel-keleti konfliktus miatt újra tömegek fognak Európa felé indulni.

Sorsdöntő üzenetet küldött a határontúliaknak Orbán Viktor (VIDEÓ)

„Itt az idő hát, hogy mi, magyarok újra összefogjunk, és együtt, közösen védjük meg az elmúlt másfél évtized nemzetpolitikai eredményeit” – hangsúlyozta levelében a miniszterelnök.

Orbán Viktor már tényleg nem viccel, a levél után videóban is üzent Zelenszkijnek

A magyar miniszterelnök a szokásosnál is keményebben fogalmazott.

Orbán Viktor nem kertelt: „Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten!” (VIDEÓ)

A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy egy nagyon udvarias levelet küldött António Costának, az Európai Tanács elnökének.

„Föl kell lázítanom egész Európát!” – fontos levelet adott át Orbán Viktor (VIDEÓ)

A miniszterelnök a postás helyett adta át a küldeményt egy fodrászatban.
