Acsarkodik a Tisza a bankadó miatt, pedig a 14. havi nyugdíj múlik rajta

A bankszektor különadójának emelésével teremti meg a fedezetet a kormány többek közt a 14. havi nyugdíj bevezetésére.


A bankszektor különadójának emelésével teremti meg a fedezetet a kormány többek közt a 14. havi nyugdíj bevezetésére.


„Ha nincs kamatstop, Magyarországon is megjelentek volna a tömeges kilakoltatások” – fogalmazott Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője.


A kormány számításai szerint 30 milliárd forint megtakarítás marad majd a családok kasszájában.


Orbán Viktor arra is felhívta a figyelmet, hogy szerdától érkezik az időseknek járó kiegészítő nyugdíjemelés.



Vitályos Eszter kijelentette: a kormány megvédi a magyar embereket.


Az Európai Bizottság június elején hozta nyilvánosságra a Magyarországgal kapcsolatos országspecifikus ajánlásait.


A tavaly év végéig felvett Diákhitel1 kamata nem emelkedik 2025-ben.


„A magyar gazdaságnak, a magyar nemzetnek alapvető érdeke, hogy eltakarítsuk az Orbán-kormányt, de erre a magyar nemzet nem képes” – állítja a közgazdász.











