Sok pénzt spórolhatnak a diákhitelesek: itt a kamatstop és a fiatal anyák kedvezménye

2023. január 31. 15:00

A termékfejlesztést és a Diákhitel Központ digitális képességeinek fejlesztését látja a közeljövő feladatának a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója. Rákossy Balázs a diákhitelekre vonatkozó kamatstop és a fiatal édesanyákat érintő kedvezmények mellett arról is beszélt a Mandinernek, hogy átlagosan mekkora összeget és mennyi ideig törlesztenek a diplomások.

2023. január 31. 15:00
null
Helmeczi Zoltán

Immár huszonegy éves múltra tekint vissza a diákhitelezés intézménye, amelyet még az első Orbán-kormány vezetett be. Mi az elsődleges missziója a diákhitelnek?

Minél nagyobb számú magyar fiatal diplomához juttatása, hogy senkinek ne kelljen feladni álmai képzését azért, mert az anyagi helyzete ezt éppen nem teszi lehetővé. A diákhitel segítségével a kedvezőtlenebb anyagi körülmények közül érkező fiatalok is diplomát, ezáltal pedig versenyképes tudást és munkahelyet szerezhetnek. Fontos küldetésünk a felzárkóztatás és az esélyteremtés.

Az elmúlt huszonegy évben 250 ezer diploma megszerzéséhez járultunk hozzá.

Az is lényeges, hogy a diákhitellel kapcsolatos állami szerepvállalás és költségvetési támogatás nemcsak magyar viszonylatban, hanem európai szinten is igen nagyvonalúnak nevezhető.

Az előző év utolsó napjaiban a kormány kamatstopot rendelt el a diákhitelre. Ez mit jelent az ügyfelekre nézve?

Társaságunknak két fő terméke van. A Diákhitel1, amely szabad felhasználású termék és amellyel havi 150 ezer, egy tanévben tehát összesen 1,5 millió forintot lehet igényelni, ennek pedig mindössze két feltétele van: a hallgatói jogviszony és a 45 év alatti életkor. A tanulókra háruló kamatteher a jelenlegi piaci helyzetet tekintve igencsak kedvező, 4,99 százalék, ezen a szinten rögzítette a kormány a mértékét. Ez az év végi döntés azért volt rendkívül fontos, mert ha a piaci körülményekhez kellett volna igazodnunk, akkor jóval 10 százalék fölé kellett volna emelnünk a kamatot. A másik, „klasszikus” termékünk a Diákhitel2, amely az önköltséges formában tanulók egyetemi tandíjának fizetésére szolgál, kamatmentes, ezt a terhet tehát a központi költségvetés állja.

Rákossy Balázs. Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Rákossy Balázs. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A koronavírus-járvány idején bevezetett és nagy népszerűségnek örvendő Diákhitel Pluszt a pandémia lecsengésével ki kellett vezetnie a társaságnak. Hogy látja, valamilyen formában visszatérhet ez a termék?

A Diákhitel Pluszt valóban a Covid-járvány idején, 2020-ban hívtuk életre azzal a céllal, hogy a pandémia miatt megnehezült élethelyzetekre gyors gyógyírt tudjunk kínálni a hallgatóknak. Az igényelhető 500 ezer forint szabadon volt felhasználható, kamatot pedig nem kellett fizetni utána. A kölcsön nagyon népszerű volt, 2020–2022 között csaknem ötvenezren éltek a lehetőségével. Mivel a Diákhitel Plusz közvetlenül a Covidhoz kötődött, az Európai Unió különféle tilalmak alóli mentességeket adott rá, tavaly szeptemberben azonban – sajnálatunkra – ki kellett vezetnünk a terméket a portfóliónkból. Ugyanakkor a kormánnyal együtt vizsgáljuk, van-e olyan passzus az uniós szabályok rengetegében, amely lehetővé tenné e hitelforma újbóli bevezetését.

A járvány időszakát leszámítva általában milyen az érdeklődés a diákhitelek iránt?

Évek óta nagy a kereslet a termékeink iránt.

A Diákhitel Pluszt, mint említettem, éves szinten 15-16 ezren vették igénybe, így ez a valaha volt legnépszerűbb termékünk.

Milyenek a törlesztési mutatóik, nem húzódik-e el túlságosan a visszafizetés a diplomázást követő aktív munkavállalói évek alatt? Jó adósok a diákhitelesek?

Az ügyfeleinket tekintve egy olyan társadalmi rétegről beszélhetünk, akik jól informáltak és pontosan tudják, hogy a felvett hitelért helyt kell állni, így örömmel mondhatom, hogy mindössze egy elhanyagolható hányaduk esik időnként késedelembe. Ez annak is köszönhető, hogy a hitel futamideje alatt minden változásra figyelemmel vagyunk: ingyenesen át tudjuk ütemezni a törlesztőrészleteket, amelyek összege – szintén díjmentesen – csökkenthető vagy növelhető, és az elő-, valamint végtörlesztés is minden formájában díjtalan. Egészen máshogy működünk tehát, mint egy klasszikus bank, a szociális érzékenység mélyen beépült a Diákhitel Központ DNS-ébe.

A Diákhitel1 átlagos törlesztési ideje 7 év, a Diákhitel2-é 2,5 év.

Előbbi esetében az átlagos havi, kötelező törlesztőrészlet 19 ezer, utóbbinál pedig 13 ezer forint. A törlesztést kötelezően a hallgatói jogviszony megszűnése után kell megkezdeni, és az első két évben a mindenkori minimálbérhez igazodik. A mai magyar diplomás átlagbér mellett a törlesztőrészletek fizetése könnyen megugorható. A társaságunk egyébként jelenleg mintegy 200 ezer ügyféllel rendelkezik, ennyien vannak azok, akiknek éppen folyósítunk, vagy akik már megkezdték a visszafizetést.

Van olyan egyetemi szak, amelynek hallgatói körében az átlagosnál többen vesznek fel diákhitelt?

Egyértelműen látszik, hogy a gazdasági szakokat végzők, akik minden bizonnyal többet foglalkoznak gazdasági és pénzügyekkel, nagyobb számban élnek a termékeink adta lehetőségekkel. Sok érdekes adat jön ki a kutatásokból. Azonban nagyon fontosnak tartom, hogy a termékeinkről adott információ eljusson azokhoz a tehetséges diákokhoz is, akik esetleg pénzügyi nehézségek miatt nem mernek belevágni a továbbtanulásba. Nem lehet ma Magyarországon gátja annak, hogy valaki az anyagi körülményei miatt ne tanulhasson tovább.

A kamatstophoz hasonlóan 2022 végén született döntés a fiatal édesanyákat érintő újabb diákhitel-elengedési kedvezményről is. Az eddigi családtámogatási lehetőségekkel hány nő tudott élni, és mit jelent az ettől az évtől hatályos újítás?

A diákhitelezés egyszerre eszköze a magyar társadalom-, az oktatás-, az ifjúság-, a családpolitikának és ezzel együtt a teljes magyar gazdaságpolitikának. Hozzájárulunk a GDP bővüléséhez, a fizetőképes kereslet fenntartásához, valamint a felsőoktatási intézmények indirekt finanszírozásához is. Az elmúlt évek kormánypolitikája pedig nálunk is komoly szerepet kapott: a családtámogatási elem 2018-ban jelent meg a Diákhitel Központnál, akkor vezettük be, hogy ha egy édesanya a diákhitel felvétele után megszüli második gyermekét, akkor a fennálló hitele felét elengedjük, ha pedig világra hozza a harmadik gyermekét is, akkor a teljes tartozás megfizetése alól mentesül.

E kedvezményeket eddig több mint hatezer anya vette igénybe, akik így több mint nyolcmilliárd forintot takarítottak meg.

A kedvezmények köre ez év január elsejével bővült, így ha egy 30 év alatti édesanya az egyetemi tanulmányai alatt vagy azok befejezését követő két évben megszüli az első gyermekét, akkor a teljes fennálló tartozását elengedjük. Ezzel is azt akarjuk üzenni, hogy a tanulás és a gyermekvállalás nem zárja ki egymást.

Terveznek esetleg más irányba is nyitni, új termékeket bevezetni?

Igen, vannak a jövőre nézve olyan terveink, amelyek megvalósításával tovább tudnánk segíteni a diákokat. Mindezekről természetesen időben tájékoztatjuk a közvéleményt. A termékfejlesztés mellett a Diákhitel Központ digitális képességeinek fejlesztését tartom a közeljövő fő feladatának.

Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zorroro
2023. február 02. 00:10
A 30 év alatti anyák adókedvezménye pont olyan aljas és primitív, mint a fidesz családpolitikájának szinte minden eleme. Azt a gyereket, akit 30 feletti anya szült, diszkriminative hátrányosan megkülönbözteti, hisz eleve rosszabb körülmények közé születik - kevesebbet költhetnek a nevelésére -, mint a 30 alatti anya gyereke. Nem beszélve az anyáról.
Akitlosz
2023. január 31. 17:50
A Diákhitel Pluszra 1 200 000 forintot lehetett felvenni. Igen furcsa, hogy ezt éppen ő nem tudja.
bunko_jobbos
2023. január 31. 16:16
"Egyértelműen látszik, hogy a gazdasági szakokat végzők, akik minden bizonnyal többet foglalkoznak gazdasági és pénzügyekkel, nagyobb számban élnek a termékeink adta lehetőségekkel. " Ó, te szerencsétlen! Az állam kevésbé támogatja a gazdasági szakokat, inkább a mérnökökre, tanárokra fókuszál. Ezért ott jóval kisebb a költségtérítéses hallgatók aránya. Talán nem ezért élnek ott kevesebbet ezzel a lehetőséggel? Istenem, milyen vezetők vannak a világban. (Most ezt minden magáncégre is értem általában, politikai oldaltól függetlenül.) Egyébként meg érdemes a helyzetet összevetni az USÁ-val, ahol beszarnak a gyerekek, ha tanulni akarnak, és nem milliomos apuci. Szóval itt elég igazságos és méltányos a helyzet. Még a hitelfeltételek is, akinek már egyáltalán fel kell vennie, is sokkal emberibb. Hiába no, ez mégis csak egy fejlett ország, nem egy fos.
qwrtzq
2023. január 31. 16:11
csak emlékeztetőül, a szocialista kormányokat nem érdekelte, hogy a diákhitel kamatokat felvágja 10% fölé
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!