Acélos üzenetet küldött Trump alelnöke: ez a hiba vezetett az ukrajnai háborús feszültségek növekedéséhez

Donald Trump alelnöke, J. D. Vance élesen bírálta Mitch McConnell korábbi republikánus vezetőt.


Donald Trump alelnöke, J. D. Vance élesen bírálta Mitch McConnell korábbi republikánus vezetőt.


Orbán Viktor miniszterelnök pénteken magyar idő szerint 18 óra után találkozott Donald Trump amerikai elnökkel. A tárgyaláson mindkét fél részéről magas rangú politikai és gazdasági szereplők vettek részt. A Mandiner az eseményt ÉLŐBEN közvetítette.


Mindkét fél, vagyis az izraeliek és a Hamász is hajlandó volt a kisebb összecsapások után visszavonulni, értékelt az amerikai alelnök.


A vizit figyelmeztetésnek is tekinthető. A zsidó állam és a Hamász közös felelőssége a gázai béke.


A Trump-korszak után sokan keresik a konzervatív párt új arcát. Marco Rubio szerint a válasz kézenfekvő.


A Fehér Ház sajtótájékoztatóján J.D. Vance alelnök világossá tette: ha nem sikerül megegyezésre jutni, embereket kell majd elküldeni.


Most már minden világos!


J.D. Vance szerint az amerikaiak nem fogják többé adódollárjaikat erre a konfliktusra költeni.


Nem engedélyezik a magukat nőként azonosító férfiak részvételét a nők versenyeiben.


A támadás alatt Trump néhány miniszterrel a Situation Roomból követte az eseményeket.


Az alelnök leszögezte: az Egyesült Államok nyitott a további közvetítésre Oroszország és Ukrajna között, de ha nincs előrelépés, kiszállhat a békefolyamatból.


Nem sok jót tudott ígérni a nézőknek az amerikai alelnök.


Az amerikai alelnök szerint a két fél megtette az első lépéseket a konfliktus rendezése érdekében.


A szakértő szerint igaza van az amerikai alelnöknek.


Úgy látja, erre utalt elég erősen, hogy Trump több mint százszor hivatkozott a magyar miniszterelnökre kampánya során, megválasztása és beiktatása után őt hívta fel először az európai vezetők.


Rod Dreher víziója filmes formát ölt, és Budapestre érkezik.


A könyv szerzője nélkül most nem J. D. Vance lenne az amerikai alelnök.


Pressman utódja, az új amerikai ügyvivő egy családbarát konferencián mutatkozott be, amivel jelezte: új szelek fújnak az amerikai külpolitikában.


Az alelnök kendőzetlen stílusban tett megjegyzést az időjárásra.


Az amerikai alelnök szerint Európa a civilizációs öngyilkosság felé tart, mert nem védi a határait és elnyomja a szólásszabadságot.
