Új idők jönnek: Magyarország kulcsállam lesz

Hazánk a gazdasági semlegesség stratégiáját követve kapcsolódási pont lehet az európai és az ázsiai piacok között.


Hazánk a gazdasági semlegesség stratégiáját követve kapcsolódási pont lehet az európai és az ázsiai piacok között.


A kínai gyártású Tesla elektromos autókra kivetett 20,8 százalékos vámot a jövőben 9 százalékra mérsékelnék, ami jelentős engedmény lenne.


Az EU folytatja a tárgyalásokat a kínai hatóságokkal, és nyitottnak mondta magát olyan megoldásra is, amelynek révén a kiegyenlítő vámok elkerülhetők lesznek.


A London School of Hygiene and Tropical Medicine megállapította, hogy a gyalogosoknak egy elektromos vagy hibrid autó kétszer nagyobb eséllyel okoz sérülést, mint egy benzin- vagy dízelmotoros jármű. Úgy vélik, hogy az elektromos járművek viszonylag csendes működése, valamint a zajos városi környezetben a gyalogosok nagyobb sűrűsége lehet a fő ok.


A kínai gyártású autókban lévő technológia „nagy mennyiségű érzékeny adatot gyűjthet a járművezetőkről és utasokról” – közölte a Fehér Ház.


A használt elektromos autók energiatárolóinak felújítása gyakran 3-4 millió forintba, vagy akár még többe is kerülhet. Kínában a következő nyolc évben mintegy 20 millió ilyen beavatkozásra lesz szükség, továbbá az elektromos járművek újrahasznosítására. Milyen módszerekkel lehet megoldani ezt a hatalmas feladatot?


Ma még nem látni, vajon a vadonatúj energiatárolási rendszereké a jövő, vagy inkább a köztes megoldásoké. A Tesla az előbbire, a Toyota az utóbbira esküszik.


A tervezett szigorítás érintené az úgynevezett hatótávnövelővel ellátott villanyautókat is, ami több tízezer autó zöld rendszámának elvesztéséhez vezethet.


Meglepő dolgok történnek az összeomlás szélén álló, az államot csak a külföldi segélyekből működtetni tudó Ukrajnában. A Tesla-tulajdonosok száma olyan meredek emelkedésbe kezdett, amire sokan felkapták a fejüket. Mi a titok? Hogy sérült autókat vesznek.


Franciaország mellett még négy ország van, amelyek érdemben támogatják a nulla kibocsátású elektromos autók elterjedését: Németország, Spanyolország, Olaszország és az Egyesült Királyság. Lássuk, milyen mértékű támogatást biztosítanak a különböző államok!


Cáfolták, hogy a Szegeden üzemet létesítő kínai BYD-re írták ki a pályázatot.


A Manhattan Institute új tanulmánya arra a következtetésre jutott, hogy egyes elektromos járművek (EV-k) az élettartamuk során több üvegházhatású gázt bocsátanak ki, mint bizonyos belső égésű motoros gépkocsik.








