éppen ezért derült égből villámcsapás volt a számára a Biden-csomag, amely ha nem is halálos ítélettel, de mindenképpen könnyen végzetessé válható fertőzéssel ér fel az európai autógyártók és beszállítók amúgy is gyengülő immunrendszerén.
Az Európai Bizottság diplomatikusan fogalmazott, amikor reményét fejezte ki, hogy az amerikai törvényhozók esetleg korrigálják a rendeletet, és megértik, mennyire diszkriminatív intézkedést vezetnek be az EU-val és egyéb partnereikkel szemben.
Ami azt illeti, Dél-Korea is igen dühös lett a Biden-csomag miatt, de úgy tűnik, ha az amerikai kormány érdekei úgy diktálják, a problémára azonnal talál megoldást, így – a kiváló gazdasági és politikai együttműködés jegyében – engedélyt adott a Hyundainak, hogy elektromos autógyárat építsen az USA területén, így a dél-koreaiak meg fognak felelni az amerikai kritériumoknak. Mexikó és Kanada ugyanakkor bizonyos fokú mentességet harcolt ki a szabályozás alól, ami még diszkriminatívabbá teszi azt.
Macron már nem volt ennyire udvarias. A francia elnök állítólag tajtékzott dühében, amikor értesült Biden húzásáról, és azonnal kommunikációs háborúba kezdett. Mint mondta, az amerikai piaci támogatások teljesen tönkreverhetik az EU-val folytatott kereskedelem egyenlő versenyfeltételeit, egyben az európai ipart. „Amerika csak az amerikai piaccal foglalkozik, Kína is bezárkózik, egyedül Európa tárja sarkig az ajtaját” – fogalmazott dühöngve a francia elnök, majd az „Buy American” mintájára belengetett egy „Buy European” elvet az európai autógyártók védelmében, vagyis elkezdte azt szorgalmazni, hogy Brüsszel hasonló módon járjon el, mint az USA, és azokat a fogyasztókat és cégeket támogassa, amelyek kizárólag az EU-ban gyártott elektromos járműveket vásárolják.