
brit

Rossz emberrel húztak ujjat: quadjához kötözve vitte be a tolvajokat a rendőrségre a brit farmer

A hatóságok nem a gazdának kedveztek.

Elon Musk nekiment a briteknek, miután cenzúrázni akarták

A Tesla vezére szerint az X körül kirobbant botrány nem a gyermekek védelméről, hanem a cenzúráról szól – a brit hatóságok viszont a platform betiltását fontolgatják.

Rendkívüli amerikai akció: a britek olyan részletet hoztak nyilvánosságra, ami Putyint csúnyán felbosszanthatja

Nem csak az Egyesült Államok vett rész a műveletben.

Világszínvonalú játék, elementáris erő, álló taps és ováció mindenütt – magyar zenekart ünnepelnek a britek

Hatalmas sikert aratott brit és ír turnéján a Concerto Budapest, amelyet harmadik alkalommal hívtak vissza a szigetországba. A kritikák kivétel nélkül felsőfokon méltatták Keller Andrásék teljesítményét.

Lebukott a munkáspárti pénzügyminiszter: kiderült, hogy hónapokig félrevezette az embereket

Rachel Reeves hónapok óta a brit gazdaság súlyos hiányával riogatott – most kiderült: már szeptember óta tudta, hogy nincs is lyuk a költségvetésben.

Egy brit politikai tanácsadó elmagyarázza, miért lehet a Fidesz 14 éve hatalmon

Edward M. Druce hat pontot sorol fel, amely alapján sikeresen működik a magyar kormány, s szerinte mindezt a britek is megtanulhatnák.

A brit vezérkari főnök szerint októberben minden eddiginél nagyobb veszteségeket szenvedett az orosz hadsereg

Sir Tony Radakin tengernagy idézte a brit kormány becslését, amely szerint közelít a 700 ezerhez az ukrajnai háború kezdete óta elesett vagy megsebesült orosz katonák száma.

Döbbenet: a brit miniszterelnök eltávolítja William Shakespeare portréját a Downing Street 10-ből

Nem ez volt első mű, amit a munkáspárti kormány már eltávolított a Downing Streetről.

„Térkép nélkül is megtalálom az 56-os forradalom helyszíneit” – ismét Budapestre jön az egyik legnagyobb brit punk-rock sztár

Megtöltötte már a londoni Wembley arénát, kiadott tíz lemezt és bejárta a fél világot. Frank Turnert különleges viszony fűzi Magyarországhoz, a hazai közönség legközelebb november 3-án, a Dürer Kertben találkozhat vele. A brit énekes-dalszerzőt a közelgő koncert apropóján kérdeztük.

Brit figyelmeztetés a Libanont ért rakétatámadás után: „Azonnal hagyják el az országot”

A Libanonban tartózkodó brit állampolgároknak azonnal távozniuk kell.

Friss hír: oroszok végezhettek a Reuters egyik munkatársával, Moszkva egyelőre nem kommentálta a történteket

A férfi a Reuters stábjával együtt a Kramatorszk városában található Sapphire Hotelben szállt meg, amelyet később végzetes támadás ért – írja a BBC.

Szívmelengető történet: olimpiai bajnok lett az édesapját elvesztő brit lány

Az evezős édesapja rákban hunyt el.

Mindössze 27 repülőgép-hordozó van a világon

Összesen tizenegy országnak van repülőgép-hordozója, ebből hat a NATO tagja. Kína ezen a területen is kezd belehúzni.

Durvul a fegyverkezési verseny – új lézerfegyvert fejlesztenek a britek

Az új fegyverrendszert 2027-ben (a korábban kitűzött határidőnél öt évvel hamarabb) hadrendbe lehet állítani.

Brit kormányzati forrás a brüsszeli akcióról: A jelenetek mindenkit aggasztanak, aki hisz a szólásszabadságban

A miniszterelnök határozottan támogatja a szólásszabadságot, és úgy véli, hogy ez minden demokrácia alapvető eleme – tette hozzá.

Eddig bírná a brit haderő az oroszokkal szembeni harcot, egy kiszivárgott parlamenti jelentés szerint

A jelentés szerint London súlyosan felkészületlen lenne egy esetleges fegyveres konfliktusra Oroszországgal lenne.

A brit kormány támogatja a telefonok iskolákból való kitiltását

A cél: minél kevesebb dolog terelje el a gyerekek figyelmét a tanórákról.

Medvegyev keményen megfenyegette a briteket

Az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese azt mondta, hadüzenet lenne Moszkvának brit katonák Ukrajnába vezénylése.

Beszédben szúrt oda a transzlobbinak a brit miniszterelnök

A konzervatív párt tagjai lelkesen tapsolták meg Rishi Sunak szavait.
