„Max meghalok!” – mondta a tiszás fiatal egy háborúra vonatkozó kérdésre (VIDEÓ)

Elképesztő, hogy miben vannak a tiszások…


Elképesztő, hogy miben vannak a tiszások…


Menekülőre fogta a súlyos kérdések elől.


Szólásszabadság Tisza-módra.


Harmadjára sikerült eltalálnia a település nevét.


Magyar Péter folyamatosan hergeli a híveit, hogy bántsák a rendezvényeiről tudósító embereket.


A kazincbarcikai időközi választáson a Fidesz jelöltje végzett az első helyen, míg a Tisza által támogatott jelölt az utolsó, harmadik lett.


A sportoló szerint az aktivista tehetséges és jó a mozgása, ezért akár izgalmas meccs is lehetne a találkozóból.


A tüntetést március 6-án 16 órától tartják az Istvánhegyi út 84/b szám alatt, Ukrajna budapesti nagykövetsége előtt.


Hol máshol merte volna ezt kijelenteni, mint Magyar Péterék műsorában.


Ez a tiszás „párbeszéd” iskolapéldája.


Hajnali fél 2-kor indult el, hogy odaérjen időben.



Egyre többen ismerik be, hogy Orbán Viktornak volt igaza.


Bohár Dániel szerint nem Magyar Péter az egyetlen a Tiszában, aki a tudáshiányt agresszióval pótolja.


Örülök, hogy pont ezzel a szuper akciójukkal ér véget a politikai pályafutásuk.


Minden erőforrásunkat arra fogjuk fordítani, hogy a hozzád hasonló gerinctelen propagandistákat levadásszuk.


Egy vicces felvétellel jelentkezett be az újságíró.


A németek a kancellárral szembeni elégedetlenségüket hangos jelszavakkal és demonstrációval fejezték ki Magdeburgban.


Még kérdezni sem volt ideje az ellenzéki sajtó képviselőjének.


A riporter szerint már az elképesztő, hogy a balos szervezet szerint jelenleg nincsen ennél fontosabb dolga az Európai Tanács elnökének.
