Új felfedezés tisztázhatja a honfoglaló magyarság eredetét — orosz régész a Mandinernek

2021. január 31. 8:00
Közel állunk ahhoz, hogy konkrét népcsoportot azonosíthassunk a magyarok közvetlen elődeiként – jelenti ki Alekszandr Zelenkov orosz régész a Mandinernek adott exkluzív interjújában. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem korábbi ösztöndíjasa Szibériából nyilatkozott lapunknak. Hangsúlyozza: a honfoglalók, valamint a Dél-Urál és Nyugat-Szibéria egykori népessége között a korábban feltételezett régészeti és nyelvészeti kapcsolatokat már az archeogenetikai eredmények is alátámasztják. Interjúnk!

Nyitókép: Szibériai kora középkori kerámia

Alekszandr Zelenkov (1992), régész, a Tyumenyi Állami Egyetem Régészeti és Néprajzi Laboratóriumának tudományos munkatársa.

***

Ha jól tudom, Tyumenyben született, ami nincs is messze a feltételezett magyar őshazától.

Igen, Tyumenyben születtem, ott is élek. Tyumeny valójában kisvárosnak számít Novoszibirszkhez, Moszkvához, vagy Szentpétervárhoz képest (nagyjából 620 ezren lakják – szerk.), de a régió közigazgatási központja, alakjában pedig egy hatalmas szívre emlékeztet. Maga a terület híres kulturális sokszínűségéről, ahol hosszú évszázadok óta népek egész sora él egymás mellett: hantik, manysik, tatárok, nyenyecek – hogy az ismertebbeket említsük.

És a magyarok ősei?

Egyszer csak bekerültek a képbe. A lényeg, hogy az említett a népek egytől egyig hosszú fejlődési utat jártak be a századok során, majd az „út” egyik szakaszán felbukkantak a magyarok elődei, viharos gyorsasággal felszakítva aztán Kelet- és Nyugat-Európa történelmi szövetét. Azt kell mondanom, Nyugat-Szibériában gyakran találkozunk az előbb említett forgatókönyvvel, különösen akkor, amikor új régészeti leletek, adatok jelennek meg a kutatók  szemei előtt. Bátran kijelenthetem:

az elmúlt tíz év során egyedülálló leletekkel gazdagodtunk,

melyek a népvándorláskor és a korai türk kor (Kr. u. 4–8. század) során kialakult kulturális kapcsolatok komplex és dinamikus képéről árulkodnak. Ma már azt is elmondhatjuk, hogy Nyugat-Szibéria déli területe fontos stratégiai szerepet játszott Dél-Urál, Észak-Kazahsztán és Altáj nomád népeinek gazdasági és politikai kapcsolataiban a kora középkorban. Kétségtelen az is, hogy a hagyományokat és szokásokat a szibériai törzsek továbbadták és „kölcsönözték” a történelem folyamán. Valószínűleg ez a körülmény a magyar nyom felkutatásának lehetősége is Nyugat-Szibéria etnikai mozaikjában.

Aleszandr Zelenkov (a kép bal szélén) ásatást vezet Tyumeny és Kurgan megyék határán (fotó: Szöllősi Mátyás)

 

Hogyan került végül Magyarországra?

Laboratóriumunk

már a kétezres évek eleje óta kutatásokat folytat a korai magyarokhoz köthető hagyaték kialakulásáról.

Ez az alap. A kulcs pedig a tudományos vezetőm, Natalia Matvejeva, aki komoly segítséget nyújtott: ötleteivel inspirált arra, hogy a tudományos munka során formálódó hipotézisek teszteléséhez és új koncepciók megfogalmazásához Magyarországra, Nyugat-Szibéria ragyogó, ősi kultúrájának örököséhez utazzak. A lehetőség 2017-ben érkezett el: ösztöndíjamat egy összetett és sokfordulós versenyen nyertem, és magától Oroszország elnökétől kaptam. Ennek az ösztöndíjrendszernek a lényege, hogy a legtehetségesebb diákok és doktorandusz hallgatók (az egész országban 2016-ban összesen 60-at osztottak ki) a világ legjobb egyetemein tanulhassanak. Magyarországon ennek az ösztöndíjprogramnak a keretében tanulhattam és gyakorolhattam 2017 decemberétől 2018 májusáig.

Miért éppen a Pázmány?

Az ösztöndíj elnyeréséhez vezető verseny legfontosabb feltétele az volt, hogy találjak egy partneregyetemet és egy tudományos vezetőt, aki érdekelt a közös munkában. Szerencsémre már ezt megelőzően, 2016-ban találkoztam egy izsevszki nemzetközi konferencián Türk Attilával, az Oroszországban is jól ismert magyar régésszel, akivel azonnal megtaláltuk a közös hangot a tudományos munkában.

Türk Attila az első pillanattól fogva segített nekem

a pályázati verseny mindegyik szakaszában, így kerültem végül Magyarországra, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Doktori Iskolájában végeztem el félévnyi részképzést a Régészeti Műhely keretében.

Alekszandr Zelenkov konferencia-előadása Tyumenyben magyar kollégákkal (fotó: Szöllősi Mátyás)

 

Mi valósult meg az eltervezett célokból?

A szakmai gyakorlat előtt ambiciózus, nagy feladatok megvalósítását tűztük ki célul: egyrészt élőben is részletesen tanulmányozni a magyarok honfoglalás kori tárgyi hagyatékát és annak régészeti szakirodalmát, másrészt összehasonlítani azt Nyugat-Szibéria és az Urál vidék kora középkori régészeti kultúráival. Úgy gondoltuk például, hogy a temetkezési szertartások és a viselet területén fedezhetünk fel közös vonásokat.

És felfedezték őket?

Minden sokkal bonyolultabbnak bizonyult: a honfoglalók és a kora középkor nyugat-szibériai lakosságának anyagi kultúrájában ugyan nem találtunk közvetlen analógiákat, de az általunk genetikai vizsgálatra kijelölt minták biológiai összefüggéseiben igen. Ezen túlmenően az Urál keleti és nyugati oldalának magyarokkal kapcsolatba hozott kultúráinak, időrendi és régészeti összefüggéseinek idejemúlt modelljét sikerült pontosítani.

Célunk volt az is, hogy a magyar régészeket megismertessem az Urálontúl és Nyugat-Szibéria új középkori régészeti eredményeivel

– tartottam előadást a Pécsi Tudományegyetem régészeinek és a Magyar Tudományos Akadémián is –, mivel az általuk idézett 1970-1980-as évekbeli szakirodalom mára alaposan elavult.

Magyar és orosz régészek és hallgatók a tábortűz körül valahol Szibériában (fotó: Szöllősi Mátyás)

 

A korai magyarsággal az a helyzet, hogy az új hazába vezető úton sok más nomád csoporttal kellett együtt élniük, akik a 9. században Kelet-Európa sztyeppjeit és erdős sztyeppjeit lakták. A kulcs ebben a tekintetben a kazárokkal való kapcsolat volt, és a Volgától nyugatra, Etelközbe költöző magyarság régészeti hagyatékának, a „szubbotci régészeti horizont” leleteinek elkülönítése. Olekszij V. Komar, a jeles ukrán régész témában publikált monográfiája (2018) korszakos jelentőségű: fontos pontosításokat tesz és magyarázatot ad a vándorló magyarok műveltségének átalakulására is az új szomszédok kapcsán.

Meglepő módon

az Urállal és Nyugat-Szibériával való összeköttetés sem szűnt meg a Kárpát-medencei új magyar hazába költözés után.

Az ujelgi temető anyaga, amelyet a cseljabinszki Szergej G. Botalov publikált, másrészt a Tobolszk városában felfedezett különböző leletek mind arra utalnak, hogy a magyarok egy része keleten, az Alma materban maradt, sőt, tarthatták a kapcsolatot nyugati rokonaikkal — talán a volgai bolgárokon keresztül —, jellegzetes hagyatékukat pedig nyomokban egészen a mongol korig megőrizték.

Mire jutott a magyar nyelvvel?

Hát, nem könnyű a dolog. Jelen pillanatban a magyar régészeti szakirodalmat olvasom, illetve a szaknyelvet már jól megértem, valamint képes vagyok egyszerű mondatokkal kifejezni magam.

A legfrissebb orosz szakirodalom szerint honnan származik a nyelvünk?

Az, hogy a magyart nehéz megtanulni, nem véletlen, hiszen az uráli nyelvcsaládba tartozik: a manysi és a hanti nyelvekkel együtt a Kr. e. 3000 körül kialakult ugor ősnyelvből eredeztethető. A magyar népről azonban az első információk csak a Kr. u. 9. század derekán bukkannak fel: választ adni tehát arra a kérdésre, hogy mikor jelent meg a magyar nyelv, rendkívül nehéz és további kutatásokat igényel a nyelvészektől.

Az orosz tudósok úgy tartják, hogy az önálló magyar nyelv megjelenése a korai vaskorba nyúlik vissza,

a szargatkai régészeti kultúrkör (Kr. e. 4 – Kr. u. 4. század) dominanciájának az idejére Nyugat-Szibéria erdős sztyeppjein, vagy a megjelenést még korábbra, a Kr. e. 1200-500 közé teszik. A magyar nyelvre később, a Kr. u. 5–9. században a török nyelvek hatottak a kazárokkal, onogurokkal, bolgárokkal és más török nyelvű nomád népekkel való kapcsolattartás eredményeként. Később pedig, a 9. századtól – részben Etelközben, majd a Kárpát-medencébe érkezést követően – a magyarok a szláv szókincsből is kölcsönöztek.

Alekszandr Zelenkov és Türk Attila a laborban (fotó: Szöllősi Mátyás)

 

Mi a fő kutatási területe és hogyan kapcsolódik ez a magyarok történetéhez?

A kora középkori Nyugat-Szibéria népességének anyagi kultúráját tanulmányozom a Kr. u. 4–8. század időszakából. Speciális régészeti témakörök egész sorával foglalkozom, amelyek felölelik a szibériai népek életmódját, világképét és etnikai összefüggéseit egyaránt. Hangsúlyoznom kell, hogy nagyon fontos időszakról beszélünk Nyugat-Szibéria történetében, hiszen a korban ez a régió egy eurázsiai kontaktzóna volt, ahol a helyi népesség nomádokkal találkozott:

az általunk feltárt leletanyagban megtaláljuk a szarmata, hun és a korai türk népek kultúrájának nyomait.

Ezen kívül nyilvánvaló összefüggések mutathatók ki a nyugat-szibériai népcsoportok, a Dél-Urál és a Káma folyó nyugati régiójának törzsei, valamint Észak-Kazahsztán és a keletebbre lévő Altaj régió között. Elmondhatjuk, hogy az időszak vizsgálata alapvetően fontos annak megértéséhez, hogy a szibériai népesség mely konkrét csoportja járult hozzá a legnagyobb mértékben a magyarság, mint nép kialakulásához, mielőtt az évkönyvekben megemlítették volna őket, és felbukkantak volna a Dél-Urálnál.

Vannak konkrétumok?

Jelen állás szerint feltételezzük, hogy

az ominózus népcsoport az úgynevezett potcsevasi régészeti kultúra népessége lehetett,

akik a Kr. u. 6-8. század folyamán az Irtis folyó alsó és középső folyásánál éltek. Később, a 8. századra elérték Nyugat-Szibéria déli erdős sztyeppjét (ez ma Kurgan megye Oroszországban, illetve Észak-Kazahsztán). Fontos hangsúlyozni, hogy a potcsevasi kultúra képviselői fennállásuk során végig szoros kapcsolatban álltak a török nyelvű és kultúrájú csoportokkal: erről árulkodnak a temetkezési szokások egyes elemei és a pusztai nomádok körében népszerű övkészletek egyaránt.

A népcsoport etnikumáról lehet tudni valamit?

Erről számos vélemény létezik: egyes kutatók szerint szamojédok voltak, mások szerint ugorok. A jövő kérdéséről beszélünk: egyszerűen nincs elég adatunk még az etnikumok azonosításához, de abban teljesen biztos vagyok, hogy a következő néhány évben átütő felfedezések várnak ránk. A Tyumenyi Állami Egyetemen egy egész régészeti kutatócsoport foglalkozik a ’magyar kérdéssel’, melyhez a legnagyobb orosz tudományos alap több pályázati támogatást is nyertünk.

A cikkben szereplő régészeti kultúrák lelőhelyei Dél-Nyugat Szibériában, a zöld jelek mutatják a magyarok feltételezett elődeinek nyomait

 

Melyek a magyar őstörténet legnagyobb kérdései, rejtélyei egy orosz régész szerint?

A történettudomány és a régészet fő kérdése: a népek eredete. Jelenleg a világ tudományos közössége számára hatalmas mennyiségű forrás és módszer adott az ilyen jellegű, különösen összetett feladatok megoldására. Minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy ebből a szempontból – is – a Pázmány Péter Egyetem Türk Attila vezette régészeinek és antropológusainak szorgalmas és eredményes, témában zajló kutatásai minden tiszteletet megérdemelnek. Munkájuk földrajzi lefedettségét és a legmodernebb archeogenetikai kutatásokhoz való kapcsolódásukat példaértékűnek tekintik Oroszországban.

Lehet az eredet kérdésére kielégítő választ adni a jövőben?

Tavaly novemberben (2020) egy rangos tudományos folyóiratban, a Scientific Reportban jelent meg magyar és orosz tudósok hosszú évek munkájára támaszkodó, közösen jegyzett, nagyívű, összefoglaló, bioarcheológiai és régészeti cikke, amelyben mi is részt vettünk. Azt vizsgáltuk, hogy a Kárpátok, a Káma régió és Dél-Urál egykori népességeinek – amelyek tárgyi hagyatékát összefüggésbe hozták korábban a magyar őstörténettel – csontjai genetikai szempontból miről árulkodnak. Az eredmények önmagukért beszélnek: közvetlen kapcsolatot bizonyítanak az uráli lakosság és a honfoglaló magyarok között.

Megállapítottuk, hogy a magyarság etnogenezisének egyik fontos összetevője keletről, Nyugat-Szibériából és a Volga–Dél-Urál térségéből származhat. A Kr. u. 6-9. századi, már említett potcsevasi és nyizsnyeobszki kultúra egykori területén még további vizsgálatokat végzünk annak a hipotézisnek a megerősítéséhez, hogy valóban

a potcsevasi kultúrában láthatjuk-e a magyarok etnogenezisének kulcsfontosságú szerepét.

Úgy tudom, több magyar témájú cikket írt hazaérkezése óta, és a tyumenyi régészeti labor is fókuszált a témára. Sőt, egy konferenciakötet nemrég jelent meg a magyar kérdésről. Milyen új kérdések és válaszok bukkantak föl?

Jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy sikerült összefoglalnom a Tyumenyi, Omszki és Kurgani régiók hatalmas területéről származó, kora középkori régészeti források jelentős részét. Hogy érzékeltessem a méretarányt: 370 ezer négyzetkilométerről van szó, ami Magyarország területének a négyszerese. A lényeg: egészen a közelmúltig úgy gondolták, hogy Nyugat-Szibéria kora középkori népességének különböző csoportjai egymástól elzárva fejlődtek. Az összehasonlító kutatások eredményei alapján állíthatjuk, hogy ez nem így volt, a csoportok szoros kapcsolatban álltak egymással és

egyformán szembesülniük kellett az életüket érintő katonai és éghajlati fenyegetésekkel.

A régészeti szakkifejezések szintjén a bakali, potcsevasi és karimi régészeti kultúrákról beszélünk. Ezek egykori népessége különbözött a gazdálkodásban, a munkaeszköz-használatban, vagy például a túlvilágról alkotott elképzeléseiben is.

Ob, Tobol, Isim, Irtis

 

Részleteket is megtudhatunk ezekről a kultúrákról?

Erősen feltételes módban kijelenthetjük, hogy a bakali kultúra egy iráni nyelvű, félnomád életmódú népesség örökösének tekinthető, akik az urálontúli terület erdős sztyeppi övezetében éltek. Továbbá, a sajátos karimi kultúra egykori képviselői a Tobol, az Isim és az Irtis folyók völgyei mentén elfoglalták a tajga keskeny, déli sávját. Jellemző volt rájuk a hamvasztásos rítusú temetkezés és bronz kiegészítőkkel gazdagon díszített ruhákat viseltek. Úgy tűnik, az Ob alsó folyásától érkező betelepülőkről van szó, akik aktív résztvevői voltak a nomádokkal folytatott prémkereskedelemnek: ez magyarázhatja díszes ruházatukat és kultúrájuk viszonylagos gazdagságát.

És a magyar szempontból legizgalmasabb potcsevasi kultúra?

A potcsevasi kultúra népessége – akik az Irtis folyó völgyében, a déli tajgán éltek (Omszki régió) – szinte „ipari mértékben” halászott és vadászott, melyet az Irtis és Isim folyók árterén és alacsony teraszain épített városias településeik támasztanak alá, amelyeket kifejezetten az ilyen típusú gazdaságok számára építettek. Mint mondtam, a terület minden bizonnyal török nyelvű és kultúrájú népek hatása alatt állt, ez magyarázza az anyagi kultúrájukban fellelhető lovasnomád stílusjegyek egész sorát.

Valamikor a 7. század elején, amikor a Türk Kaganátus keleti és nyugati részre esett szét, a potcsevasi népesség délre (Észak-Kazahsztán), nyugatra (Észak-Kurgani megye) és keletre (barabai erdőssztyepp) is terjeszkedni kezdett. Érdekes jelenség, hogy ugyanebben az időszakban a Dél-Urálnál megjelent az ismert kusnarenkovói kultúra, amelyet gyakran társítanak a magyarok őseivel. Részletes elemzéssel mutattam ki több tudományos cikkben, hogy

a Dél-Urálban talált kusnarenkovói jellegű kerámiák és a temetkezési rítusok megegyeznek a potcsevasi hagyatékkal!

Ezért nem is kérdés, hogy további terveim között szerepel a Dél-Urál kora középkori lelőhelyeinek összehasonlítása az urálontúli területek és Nyugat-Szibéria hasonló korú hagyatékával.

Magyar és orosz régészek, hallgatók közös ásatáson a magyar őshaza nyomában (fotó: Szöllősi Mátyás)

 

Mi nőtt a szívéhez Budapesten? Mit szeretett meg az országban?

Először is: Budapest a kedvenc európai városom! A városok karakterét a történelem és a kultúra alakítja, így fel sem lehet sorolni a magyar főváros gazdagságát...a Magyar Nemzeti Múzeum, Aquincum, az Operaház, a Budai vár, a történelmi parkok: képtelenség a végére érni. De nem csak Budapestről vannak tapasztalataim. A magyar kollégák érdeklődésének köszönhetően előadás-sorozatot tarthattam az Urál és Nyugat-Szibéria régészetéről Esztergomban, Pécsen és Szegeden is, ahol megtapasztalhattam a rendezvény szervezőinek vendégszeretetét. Őszinte véleményem, hogy Magyarország egy csodálatos hely,

ahol az emberek értékelik történelmüket és kulturális örökségüket.

Tervezi a visszatérést?

Mindenképp! Személyesen is megosztom majd új felfedezéseimet, ötleteimet. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy mély hálámat fejezzem ki Türk Attilának és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem összes munkatársának és hallgatójának, továbbá valamennyi magyar barátomnak, akik segítettek a hétköznapokban vagy a tudományos kérdésekben Magyarországon. Egész életemre szóló tapasztalatot, emléket hoztam magammal!

(A fordítást ellenőrizte és szakmailag lektorálta: Türk Attila)

***

A magyar őstörténettel foglalkozó korábbi tudományos interjúink itt olvashatók:

„Ma sincs rá válasz, hogy miért indult el nyugatra a magyarság” – Türk Attila a Mandinernek

Nem valószínű, hogy megoldódnak a magyar őstörténet problémái – Mende Balázs a Mandinernek

Nem légüres térbe érkeztek a magyarok – Szenthe Gergely régész a Mandinernek

A genetikai adatok nem cáfolják nyelvünk finnugorságát – Klima László a Mandinernek

Honnan jöttek a török nyelvi formák a magyarba? – Sándor Klára nyelvész a Mandinernek

A honfoglalók genetikai vonala Belső-Ázsiába vezet – Neparáczki Endre a Mandinernek

A hun eredetnek nincs helye a nyelvtudományban - Szentgyörgyi Rudolf nyelvész a Mandinernek

Összesen 468 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

most mar csak tovabb kell fejteni a szalat hogy kideruljon: az urali osok meg keletebbrol jottek ugyanis hunok voltak...

Nagyon szép riport!

Jók az ilyen megszólalások. Néha borzongatós, már akinek van hozzá affinitása.
A magyar kormány nagy és maradandó célja, hogy rendbe tegye a történelmünket. Nem vagyok abban biztos, hogy ez az ellenzéket erdekli-e?
Együtt kéne büszkének lenni a multunkra. Kialakulhatna végre egy nemzeti minimum, amiben egyetértünk.

Te, ez mit jelent? Ez hogyan jó pl. a tyumeni oblaszty-nak , a tartomány-iaknak?

Hja igen :-)
De nézd meg, ez a fura ger mániás gelimeras ez több kommentben különbözőképpen is Tacitus-ozik.
S azt állítja gelimeras hogy Tacitus Kr.u. 1.sz.-ban finnugorokat (eme néven) nevez meg?

Én inkább Marcus Iunianus Iustinus
a szintén Narbonensis-i , kortárs történetíró ismertetéseiből megismert legrégibb szkitákat keresném a széles sztyeppéken...

Igen, a kérdésed későbbi kifejtésben az önkorrekciójával is (hogy nem a fagyos tundra-övről hanem a délitajgáról mozdulnak a "ki"indulók) megfogós kérdés.

Itt eme cikkben viszont azt olvashatjuk etnogenezisi területként Zelenkov lejegyzett szavaival:

A potcsevasi kultúra népessége – akik az Irtis folyó völgyében, a déli tajgán éltek (Omszki régió)

Illetve ""az Ob alsó folyása területéről le délebbre a délibb tajgáRA érkezők" is Zelenkov szavai.

Igen, így tehát visszább olvasva (a komoly területi revíziós követeléseinket ;-)) a Meotisz mocsarainak gazdag földgáz kincsére is igényt tartsunk, Vágtázó Csodaszarvas vadászat az uncsi , minek az LNG terminál ha ugye Hunter vadász barát (lenne).

Nem figyelsz arra amit az ember nick mond, nem figyelsz a terület sávokra...

(QED) amit ember nick mond(ott) kiáramlási forrásterületekről az ime igaz , és az megingatja Zelenkovnak a magyarokról szólóan a nagyon túl északi, alsó folyószakaszi obi ugor ,a "finnugrizmus"hoz illeszkedő jelenlegi összefoglaló szövegét: Hogy onnan eredhetnek.

"Érdekes, a két világháború között még tanították is a magyar mondákat, ezek szerint Benedek Elek lenne a hiteles forrásuk? :) "

Nem ismerem én alkaloidablog nicket, érdemes-e őt kérdezni vagy ez a kérdésed neked itt inkább ún. költői (írói) volt? :)

"Attiláról és hunjairól csak a latin műveltségű elit, a számára latinul írt szövegekből értesülhetett. Innen szivárog le ez az eszménykép még Székelyföldre is a Csaba királyfi, az elemi iskolák révén."

Ó...hmm
Te azt náluk milyen eszményképnek jellemeznéd?

(Megj.: Én úgy tudom az náluk erősen pozitív volt.)

Nyilván. A régi magyarok pedig ugye csakis Benedek Eleket :-))

Óó... Helyes! Tán ez a cél :)

S azon fusson csak át okos kis tájékozódást kereső szemed hogy aszongya déli-tajgai népesség-expanzió és kiáramlás a kiindulási forrása (a magyarság) etnogenezis eme tárgyalt teóriájának...



Jegyezd meg :)

Hát még ilyet ...

S azon is fusson csak át okos kis tájékozódást kereső szemünk hogy aszongya déli-tajgai népesség-expanzió és kiáramlás a kiindulási forrása (az OMINÓZUS magyarság) etnogenezis eme tárgyalt teóriájának...

Jesszus :) ,ez tán az antikrisztus! ;-)
( Elképesztő -e egy ilyen arckép a (ha jól sejtem) a Kurultáj-on? )


. ... Nézd Jézust "according to science" ;-)). :

https://truththeory.com/this-i..

"talán a pesti Nagykörúton... "

Én ki nem állhatom az előbuggyanó végtelenül megalapozatlan S tán csak provokatív extremitásaidat.

Én nem hozok egyéb példát rá, de te, aki ilyet mond annak a többi itteni kommentjét is alapozatlanabbnak gondolhatja már bárki, nemde?

Ha esetleg valamely kommentem gúnyolódásnak tűnhetett az habár neked reagáltam , az nem az akart lenni.

Nézzünk csak meg egy északkelet-szibériai énekes perszónát. (!)
Dezső bátyánkkal meg tudnánk-e mondani, miért nevezik az alábbi videóban szereplő doromb hangszert oly sokszor és széleskörűen

"Jew's harp"-nak, ha az előadó művésznő jakut illetve pontosabban szakha hagyományt őrizve zenél (szimfonikus zenekar komor-komoly hallgatásával) ottan a szocmüvelllődésiházas díszes közönségnek.

https://youtu.be/YeAp1fPt8Eg

Nevezhetnénk-e keresztény-ietlensége okán a fenti jelenséget (Dezső bátyánk alapállása és alkoloid nick reflexiója nyomán is) jellemző (posztszovjet és ) posztkeresztényi jelenségnek?

"Götz László: "Keleten kél a nap". "

Ezt a könyv cím mondatot úgy kell lefordítani népvándorlás terminológiába illetve alkaloid ethnogenesis-megfejtésének nyelvére hogy

Keleten kél a népesség expanzió és az nyugatra hajtódik-tolódik.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés