„Megérdemelték a magyarok” – keményen beleszálltak Szoboszlaiba is

2025. november 17. 20:39

Az ír labdarúgásban dolgozó szakemberek szerint Írország teljesen megérdemelten verte meg a magyar válogatottat. Már csak azért is, mert szerintük a magyar csapat legjobb játékosából, Szoboszlai Dominikből teljességgel hiányzott az alázat.

2025. november 17. 20:39
null

Még mindig fáj visszaemlékezni, belegondolni és leírni (és jó darabig vélhetően még fájni is fog): a magyar labdarúgó-válogatott az utolsó pillanatokban kapott góllal 3–2-es vereséget szenvedett hazai pályán Írországtól a világbajnoki selejtezősorozat utolsó fordulójában, ezzel visszacsúszott a csoportja harmadik helyére, és minden esélyét elveszítette arra, hogy kijusson a jövő nyári vb-re.

Ezt is ajánljuk a témában

Amíg mi kesergünk, addig az írek természetesen úsznak a boldogságban. Korábbi szövetségi kapitányuk, a nemzeti együttest 2003 és 2005 között irányító Brian Kerr úgy véli, nemcsak a sajátjai érdemelték meg a továbbjutást, hanem a mieink is a kiesést. A 72 éves szakembernek nem tetszett, hogy a magyar csapat a második félidőben „látványosan húzta az időt”.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

„Régóta benne vagyok már a futball világában. Sok szép napot, varázslatos befejezést és érzelmes pillanatot átéltem már, de ez a mostani ott van a valaha volt legnagyobb feltámadások között, amelyeket az ír válogatottól láttam – mondta Kerr a Virgin Mediának. – Amikor kettő–egyes hátrányban voltunk, és próbáltunk nyomást gyakorolni, úgy tűnt, hogy Magyarország kézben tartja a mérkőzést, de a csapatunk nem adta fel a harcot. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült fordítanunk. Megérdemeltük ezt az eredményt. 

Ez a szép a labdarúgásban, hogy meg lehet fordítani így egy meccset. Látva, hogy a magyar csapat hogyan húzta az időt, megérdemelte a vereséget. A végén utolérte őket a végzet.”

Ezt is ajánljuk a témában

A balls.ie cikke Szoboszlai Dominiket külön kipécézte – azt írják, többször is „nevetségesen lassan” sétált oda a szabadrúgások és a szögletek elvégzéséhez, és ezért a sors a mérkőzés hosszabbításában megbüntette őt.

A magyar válogatott csapatkapitánya az ír nemzeti csapatban 1965 és 1971 között 23 meccsen szereplő Eamon Dunphynál is kihúzta a gyufát. A már 80 éves exjátékos szerint teljességgel elfogadhatatlan az, ahogyan Szoboszlai hozzáállt a mérkőzéshez.

„A meccs elejétől sétatempóban akarták játszani a futballt. A Liverpool játékosa, Szoboszlai Dominik hamar átvette az irányítást, és sétálgatva cipelte és oldalra passzolgatta a labdát. Ha azt hiszi, hogy okosabb, mint amilyen valójában, akkor talán vasárnap megtanulta azt az értékes leckét, ami egész pályafutása során végigkísérheti majd: ilyen típusú teljesítményt nem engedhet meg magának, mert az látványosan visszaüthet. A magyarok talán abban bíztak, hogy hülyét csinálhatnak belőlünk, és hogy majd egyszerűen összeomlunk. Profinak kell lenned, ha ennyi minden forog kockán, ehhez képest Szoboszlai már öt perc után próbálta lassítani a játékot, és ostobaságokat művelt a labdával” – idézett a csakfoci.hu Dunphy írásából, amely az Irish Mirroron jelent meg.

Az ír újságcikk szerzője hozzáteszi, Troy Parrotték a Portugália és a Magyarország elleni győzelemnek köszönhetően önbizalommal felvértezve futhatnak majd neki jövő tavasszal a pótselejtezőnek – a mieink kapcsán pedig megjegyzi, a magyar játékosok talán még most sem tudják, hogyan veszítették el ezt a meccset…

Nyitókép: MTI / Illyés Tibor

Magyarország–Írország 2–3

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemecsek-3
2025. november 18. 12:06
Mi a lószarról beszélnek ezek a barmok? Mi az, hogy hiányzik az alázat? Talán nyaldosni kellett volna a seggüket? Undorító. Mostantól jó nagy pofáraesést kívánok már az első meccsükhöz bárki is lesz az ellenfelük.
Válasz erre
1
0
madre79
2025. november 18. 10:48
Barom! Nem Szoboszlai miatt vesztettünk!
Válasz erre
0
0
Squalline
2025. november 18. 06:20
Bunkó alja brit futball mentalitás. Túlzás, amit művelnek, röhejes. Ha így el vannak telve magukkal, abból az jön le, hogy szarabbnak gondolják magukat nálunk. Azok is. Ez a bunkó előre ívelgető random foci középtávon sem sikeres, lényegében 10-ből 9-szer be se jön. Az, hogy a beszart ellenfelet szét kell húzni, taktikus volt Szobitól, jól csinálta. 70 percig azt se tudták hol a labda. Szobi már 3 perc alatt megetette őket azzal a szöglettel. De Varga gólját is egy taktikus kivárás előzte meg. A vége taktikai hiba volt. Rossz cserékkel. Ami az edző sara. Feljebb kellett volna tolni a védő vonalat, a középpályát pedig presszingeltetni a beívelgetőkre. Ehelyett betömörültünk. Nem labdával akartunk nyerni, hanem arra mentünk, hogy amazok veszítsék el a meccset. Aki pedig erre játszik olyan szerencsefaktort visz a meccsbe, ami nem uralható. Kártya, nem foci. A szerencsével nem lehet üzletelni. Az írek ugyanezt tették. Ha azt hiszik ettől kurva jók, majd jól pofára esnek hamarosan.
Válasz erre
3
0
balbako_
2025. november 18. 05:37
Azért - bár a labdarúgás sajnos egyre messzebb kerül a sporttól - nem kéne az ellenfeleket gyalázni. Örülni kell a győzelemnek és megadni a tisztességet a vesztesnek. Pláne az íreknek kéne önmérsékletet tartani, mert a botrányos írországi meccs után, ahol elképesztő bírói baklövésekkel lett 2:2 majdnem (1 félidőt emberhátrányban játszottunk, egy tiszta 11-est nem adott meg nekünk, sárga lapokat osztott mindenért), majd itthon a 96-ik percben lőtt góljukkal jutottak ki. Örüljenek a győzelemnek és ennyi! Én legalábbis ezt várom el a magyar sportolóktól.
Válasz erre
7
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!