Végre valódi áttörés született a HIV elleni harcban: előcsalogatással láthatják el a halálos vírus baját

Maga a kutatócsoport sem akarta elhinni, hogy mit sikerült elérniük.

Maga a kutatócsoport sem akarta elhinni, hogy mit sikerült elérniük.
Ez már nem csupán technikai bravúr.
Fényáradat a legnagyobb bolygón.
A kontinens egyre melegebb éghajlata miatt terjedni fognak a trópusi betegségek.
A rákos sejtek alvó üzemmódba kapcsolnak a kezelések alatt, majd megint aktiválódnak.
A Nobel-díj elnyerése sem kizárt, a mesterségesintelligencia-alapú szoftver mindent megváltoztathat.
Létezik egy fiatal tudományterület, amely új perspektívát nyit a biotechnológiában: ez a bio-elektrokémia. Az egyik fellegvára Veszprémben, a Pannon Egyetemen található.
A repülésben a határ a csillagos ég – vagy annak határa: hazai szakemberek kutatómunkája is segíti a légi járművek sebességnövelését.
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos már a legmodernebb eszközöket veti be oldalának népszerűsítésére.
Vizsgálják még az új, denevérekben felfedezett koronavírust.
Milyen következtetések vonhatók le befektetési terveinkből a lelkialkatunkra nézve, illetve miként lehetnek a hibás választások akár mentális betegségek előjelei is?
Pardi Norbert korábban Karikó Katalinnal is együtt dolgozott.
Egy friss kutatás szerint az egyik molekula az erek belső felszínén marad, és csapdaként működve megköti az elhaladó immunsejteket.
Az óriási űrszikla akár egy várost is képes elpusztítani.
A Mandiner egy blokklánc- és kripto szakértővel járt utána a történetnek.
Most egy magyar szakember is rávilágított erre.
Költő, műfordító, kritikus, kultúrpolitikus, könyvtáros, kollégiumigazgató – igazi bölcsész-polihisztor volt Keresztury Dezső.
Magyarországon is nagy tiszteletnek és népszerűségnek örvendett a természetvédelem és az ismeretterjesztés korszakos alakja.
A turkui egyetem kutatói hét közhelyet azonosítottak a „woke” emberekről.