
Itt a középkori recept, ami legyőzte a szuperbaktériumokat Európában – még a mai tudósok sem cáfoltak rá
Régóta tudjuk, hogy a „sötét középkor” kifejezés sok szempontból komoly általánosítás, ami abból is látszik, hogy a modern orvostudomány mennyi mindent fedez fel újra a régi módszerekből.


Változnak az idők, és a szempontok. A középkori gyógyászatról nem is olyan régen még kizárólag bakkecskevér, békaolaj, vakondtúrás-kúra és ráolvasás jutott eszükbe a szakembereknek, nem beszélve az akkoriban – hosszú évszázadokig – slágernek számító érvágásról és a halálos beöntésekről: a középkori gyógyszereket és módszereket a kort illető előítéletek miatt irrelevánsnak tekintették.
Jobb lesz, ha hozzászokunk, hogy
a kutatóorvosok elit szintjén egyre többen foglalkoznak azzal, hogy föltárják a középkori Európa gyógyító technikáit,
természetesen annak függvényében, hogy hatásosnak bizonyultak-e. Az eredmények megdöbbentőek – különösen az eddigi elfogultság fényében.
Ókori és arab hatás
Kis gyorstalpaló az európai középkori orvoslás történetéhez és alapjaihoz: elődeink szorosan építettek az ókori görög és római orvosi hagyományokra, különösen Hippokratész és Galénosz tanításaira, akik egy bizonyos testnedv-elméletre – ide kapcsolódik az érvágások és beöntések gyakorlata – és az étrendre, a mozgásra, az életmódra helyezték a hangsúlyt.
Az arab tudósok – mint például Avicenna – nemcsak megőrizték, hanem rendszerezték és továbbfejlesztették az antik orvosi ismereteket, új gyógynövényeket és kémiai eljárásokat vezettek be: műveik a 12–13. századtól kezdve fordításokon keresztül kerültek vissza Európába. Ennek köszönhetően
a középkori orvoslás nem elszigetelt, hanem szintetizáló tudomány volt,
amelyben a görög racionalitás, a római gyakorlatiasság és az arab empirikus megfigyelések ötvöződtek.
Sózott bagoly és társai
Szögezzük le, hogy a vadhajtásokat és a szemellenzős őrületet, a szimpla emberi butaságot és a hiszékenységet sem „vitatjuk el” a középkortól – ahogy a jelenkortól sem – ezért egy apró csokor ebből: voltak szürkehályogban szenvedő embertársaink, akiknek egykor azt javasolták, hogy a nyúl epehólyagját keverje össze mézzel, és tollal kenje föl a szemére, ahogy a köszvényre is megvolt a bizarr elmét feltételező gyógyír, sőt, kettő is: egyik a sózott bagoly sütése és porrá őrlése, másik – jelen cikk szerzőjének személyes kedvence –, hogy
egy kölyökkutyát csigával és zsályával töltsünk meg, tűzön süssük, majd zsírjából kenőcsöt készítsünk.
De ha hisszük, ha nem, a középkori orvoslás gerincét úgy tűnik, nem az efféle túlzások adták.
A középkori recept, ami legyőzte korunk rettegett baktériumait
Térjünk a lényegre, mielőtt legyintenénk az előbbiek után, hogy lássuk: az ellentmondások jól tűrték egymást a középkorban is, vagyis
a babonás butaság jól megfért a zseniális megfigyelésekkel és megérzésekkel.
Lássuk mindezt egy példán keresztül.
Egy komoly kortárs tanulmány megvizsgálta, hogy egy középkori orvosi szöveg szerint milyen gyógymódot alkalmaztak szempillatüsző gyulladása esetén.
Ezt a betegséget a legtöbbször korunk szuperrezisztens Staphylococcus aureus baktériuma okozza, amit az MRSA-fertőzésről ismerhetünk: a baktérium ellenáll a legtöbb gyógyszernek. Az MRSA-fertőzések felelősek számos súlyos és krónikus esetért, beleértve a sebfertőzéseket, a vérmérgezést és a tüdőgyulladást.
Bald szemkenőcse borból, fokhagymából, egyéb hagymaféléből és ökörepéből áll. Az összekevert anyagot rézből készült edényben kellett érlelni kilenc éjszakán át.
A középkori keverék ismételt kísérletekben is elpusztította a veszélyes baktériumot
– derítették ki a vizsgálatok.

Miről van szó?
A Nottingham-i Egyetem kutatói 2015 és 2020 között kísérleteket végeztek az említett recept alapján, amit a Lylye of Medicynes elnevezésű több forrásból álló középkori kéziratban találtak, és a laboreredmények szerint a keverék hatása csak akkor jelent meg, ha az összetevők a recept szerint, együtt voltak jelen – vagyis a hatás modern szóval szinergikus volt!
A középkori gyógyító anélkül, hogy értette volna a kémiai folyamatokat, gyakorlatilag egy természetes antibiotikum-koktélt készített.
És itt még nincs vége.
Az adatbányászat szerint a Lylye of Medicynes több száz receptje strukturált logika szerint épül fel: bizonyos fertőzésekhez rendszeresen ugyanazokat az összetevő-párokat használták – a „fertőzött seb”-receptekben például gyakran együtt szerepelt bor, méz, zsálya és ecet, amelyek mind antimikrobiális, fertőtlenítő tulajdonságúak.
A középkori orvosok – gyógyítók, apácák, szerzetesek – tehát
empirikus alapon gondolkodtak, és lényegében a megérzéseiket és tapasztalataikat követve megalkották a farmakológiát
– több hatóanyag célzott, együttes alkalmazása –, ami a modern gyógyszerfejlesztés egyik alapelvének számít.
A Lylye of Medicynes receptjeiben a baktériumölő anyagokat – hagyma, fokhagyma, méz – jellemzően sebfertőzésekhez alkalmazták; a nyugtató, gyulladáscsökkentő növényeket – kamilla, zsálya, útifű – szem- és bőrpanaszokra; a fertőtlenítő folyadékokat – bor, ecet, sós víz – sebmosásra.
A kutatás különösen izgalmas, mert
a 21. században új antibiotikumok iránti égető szükséglet alakult ki a gyógyászatban: a modern orvostudomány új megoldásokat keres a rezisztens kórokozók ellen.
A középkori receptek természetes mintákat kínálnak a modern tudomány számára és a régi tudás új gyógyszerfejlesztési irányokat inspirálhat.
*
Felhasznált irodalom:
https://journals.asm.org/doi/10.1128/mbio.03136-19
https://ujkor.hu/content/kis-kozepkori-orvostorteneti-korkep
https://epa.oszk.hu/00600/00691/00057/02.html?utm_source=chatgpt.com
https://acta.bibl.u-szeged.hu/34759/?utm_source=chatgpt.com
https://www.jw.org/hu/konyvtar/folyoiratok/g201209/orvoslas-a-kozepkorban/
https://epa.oszk.hu/03100/03173/00057/pdf/EPA03173_OK_2022_04_25-36.pdf?utm_source=chatgpt.com
Nyitókép: Középkori uroszkópia (vizeletvizsgálat) diagram, mely a középkori orvoslás vizuális eszközei közé tartozik. Forrás: The Public Domain Review – Troubled Waters: Reading Urine in Medieval Medicine






