Március közepén a londoni Heathrow repülőtéren, egy elektromos állomáson keletkezett tűzeset több mint 1300 repülőjárat 300 ezer utasának a terveit borította fel. A műszaki hiba ilyen nagy tömegeket érintő hatása ismét ráirányította a figyelmet a világ légi közlekedésének sérülékenységére, a levegőben húzódó útvonalak és a repülőterek zsúfoltságára. A hasonló balesetek idején felmerül a kérdés: miként lehet a légi forgalom hatékonyságát növelni, például az átszállások számát csökkenteni vagy a jelenleginél is nagyobb távolságokat minél gyorsabban áthidalni? A lehetséges megoldásként felmerülő hiperszonikus, vagyis messze hangsebesség feletti repülést a budapesti Műegyetem közlekedéstudományi kutatói is vizsgálják.
Az első sugárhajtású utasszállító repülőgép 1949-es bemutatkozása után rohamos tempóban egyre hatékonyabb gépeket fejlesztettek. A mai modern hajtóművek képesek a több száz tonnás gépeket óránként 950 kilométeres vagy akár még nagyobb sebességgel repíteni, akár tizenhárom kilométeres magasságban. „Ne gondoljuk azonban, hogy megállt a fejlődés” – szögezi le Sziroczák Dávid, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karának kutatója. Az utasszállítók egyik lehetséges fejlesztési iránya az, ahol a cél a sebességnövelés.
A hiperszonikus kifejezés alapja a latin sonus, azaz a hang, amely véges sebességgel képes terjedni. Tengerszinten a levegőben másodpercenként 340 méter a hangsebesség értéke, azaz nagyjából 1240 kilométer óránként. A magasság növekedésével a hangsebesség csökken a légkörben – magyarázza a BME Repüléstudományi és Hajózási Tanszékének szakembere az egyetem, a Pro Progressio Alapítvány, valamint az Élet és Tudomány közös kutatásismertető felhívására készített tanulmánya kapcsán. A hang sebessége a repülésben fontos viszonyítási pont. Milyenek lehetnek a jövő hiperszonikus utasszállító repülőgépei?
A terület két repülőgéposztályt foglal magában: az úgynevezett űrkilövőket és a szállítógépeket. Az űrkilövők vastag felületekkel, lekerekített, gömbölyded formákkal bírnak. A szállítógépek ezzel szemben tűhegyes, éles vonalakkal készülnek. Egy űreszköznek ugyanis el kell viselnie a légkörbe visszatérés terheléseit, egy szállítónak pedig a légellenállást kell minimalizálnia.
Az űrkilövők alapvető célja a világűr elérése, a hasznos teher kijuttatása, majd a visszatérés a légkörbe és a biztonságos leszállás – ismerteti Sziroczák Dávid. Fontos kérdés e feladathoz az űr definíciója. A legszélesebb körben elfogadott meghatározás a világhírű magyar tudósról, Kármán Tódorról elnevezett Kármán-vonal, amely a világűr határát 100 kilométeres tengerszint feletti magasságban állapítja meg. E vonal jelentősége az, hogy felette egy repülőgép nem képes elég felhajtóerőt létrehozni aerodinamikai úton, mielőtt elérné a Föld körüli pályára álláshoz szükséges sebességet. Vagyis e vonal elválasztja a repülőgépeket az űreszközöktől. Az űrkilövők belátható technológiai határai az úgynevezett alacsony Föld körüli pályák, vagyis sajnos a sci-fikben látható „polgári” űrhajók még nagyon messze vannak a megvalósulástól.