Minden kétséget eloszlatott Orbán Viktor: elárulta, mire rázott kezet Donald Trumppal

Mutatjuk Orbán Viktor értékelését a washingtoni tárgyalásról.

Az amerikai és a magyar kormánynak most vannak közös értékei, ugyanezek hiányoznak az Európai Unió és a magyar kormány közt – mondta Gulyás Gergely. A Miniszterelnökség vezetője a Kormányinfón bejelentette, hogy meghosszabbítják a kamatstopot és bevezetik a 14. havi nyugdíjat.


Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a Kormányinfó elején arról beszélt, a rendszerváltás óta nem volt olyan sikeres magyar–amerikai találkozó, mint a múlt heti washingtoni. Több fontos kérdésben közös értékek vannak a migráció és a genderügyek tekintetében – mondta. Sikerült megvédeni a rezsicsökkentést a háztartások számára, így maradnak az európai szinten is legolcsóbb árak – tette hozzá.

Ezt is ajánljuk a témában

Mutatjuk Orbán Viktor értékelését a washingtoni tárgyalásról.

A két kormánynak közös a véleménye, hogy az orosz-ukrán háborúban béke legyen.

Trump elkötelezett a béketeremtésben, és Magyarországon lehet a békecsúcs –
jelentette ki Gulyás Gergely. A gazdasági együttműködés különösen jelentős erősödést mondhat majd magában az energiaszektorban, a védelmi iparban és az űriparban is. Magyarország garanciát kapott, hogy pénzügyi védőhálót biztosít az amerikai féltől, ha arra szükség lenne, de jelenleg ilyenre nincs szükség – fejtette ki a miniszter.
Ezt is ajánljuk a témában

Döntött a kormány. Bevezetjük a 14. havi nyugdíjat! Itt vannak a részletek – írta a miniszterelnök.

Fél évvel meghosszabbította a kamatstopot a kormány, ez 273 ezer magyar családot érint.
Gulyás közölte, hogy ez a diákhitel kamatokra is vonatkozik.
A kis-és középvállalkozások megsegítése érdekében volt szükség a bankadó megduplázásra – indokolta a Miniszterelnökség vezetője.
Ezt is ajánljuk a témában

Nagy Márton: nem nő jövőre sem a költségvetési hiány, sem az államadósság, de elkezdődik a 14. havi nyugdíj bevezetése.

A nevelőszülők járandóságát kétszeresére emeli a kormány, ez egy óriási lépés, hogy minél többen kerüljenek nevelőszülőkhöz – mondta Gulyás Gergely.
Az iskolaőrség esetén 700 főt fog alkalmazni a kormány, ez négymilliárdos kiadással fog járni.
Új csecsemőotthont épít jövőre a kormány – jelentette be a miniszter.
Gulyás Gergely kérdésre elmondta, pillanatnyilag Magyarország finanszírozás szempontjából stabil. Ha valamilyen kockázat lenne, akkor az amerikai állam biztos hátteret ad. Ha átmenetileg más forrást kellene kipótolni, akkor ez a védőháló rendelkezésre áll – mondta a miniszter.
Brüsszel abban bízik, hogy egy Brüsszel-barát kormány lesz 2026 után, amely megszavazza az uniós költségvetést, és addig visszatartják a források egy részét.
Ezzel szemben a mostani kormány csak akkor fogadja el a következő uniós büdzsét, ha minden nekünk járó forrást megkapunk – tette hozzá.
Gulyás Gergely nem válaszolt a fővárosi szakszervezetek levelére, mivel ebben neki nincsen hatásköre. Ha a főváros csődben van, akkor azt tegye egyértelművé, és kérjen segítséget a kormánytól. Egy szakszervezeti vezető pedig nem politizálhat, hanem a munkavállalók érdekeit kellene képviselnie a fővárossal kapcsoaltban – jelezte a miniszter.
Átlagosan 65 ezer forintot jelent a 14. havi nyugdíj első részlete minden nyugdíjasnak –
mondta egy másik kérdésre.
Gulyás Gergely kérdésre elmondta, hogy EU-t nem zavarja a korrupció Ukrajnában. Mi azt kívánjuk Ukrajnának, hogy le tudjon számolni a korrupcióval – tette hozzá. Brüsszelben nem veszik figyelembe Ukrajna csatlakozása esetén a feltételek teljesülését – mondta.
Ezt is ajánljuk a témában

Masszív energetikai bűnszervezet leleplezése van folyamatban.


A Tisza applikációból történt adatszivárgásról leszögezte, nem az adatvédelmi szabályozással van a baj, hanem az adatgazdával ebben az esetben a Tisza Párttal. „Nem tudom mit várt az, aki arra a Magyar Péterre bízta az adatait, aki lehallgatta a feleségét” – jegyezte meg Gulyás Gergely a Mandiner kérdésére.
Ezt is ajánljuk a témában

A kiszivárgott adatok alapján úgy tudni, hogy volt SZDSZ-es politikusok, balliberális megmondók, terhelt ex-MSZP-s és „független” újságírók is vannak a Tisza-app felhasználói között.

Az amerikaiakkal tárgyalunk, a horvátok az ilyenkor elvárható minimális szolidaritást sem tanúsítják – mondta Gulyás Gergely a Mandiner azon kérdésére, hogy az amerikai LNG, milyen vezetéken keresztül tud majd eljutni Magyarországra.
A per a főváros részéről egy politikai akció volt, azt támadták, ahogy az Államkincstár ezt a pénzt beszedte – mondta a szolidaritási adó esetleges visszafizetéséről Gulyás Gergely a Mandiner kérdésére.
Gulyás kérdésre elmondta, a Tisza Párt az adóemelés pártja. Ha megemelik az szja-t, és a társasági adót, akkor értelemszerűen nem kell multiadó és bankadó – tette hozzá.
Ezt is ajánljuk a témában

Az elmúlt 15 évben sikerült kiépíteni a világ egyik legversenyképesebb adórendszerét, ez mind a múlté lenne, ha Magyar Péterék hatalomra jutnának.

A Miniszterelnökség vezetője kérdésre elmondta, a washingtoni tárgyalásokon szóba került a keresztények védelme. Nem került szóba az amerikai tárgyalásokon Ukrajna uniós csatlakozása – mondta a miniszer egy másik kérdésre.
A kormány nem vezeti be a kötelező sorkötelezettséget – mondta egy másik kérdésre a miniszter.
Időkorlát nélküli az orosz energiahordozókra vonatkozó amerikai szankciómentesség –
közölte Gulyás Gergely.
A Miniszterelnökség vezetője közölte, fel vannak készülve arra, hogy az ukránok be fognak avatkozni a választásokba, és mindent megtesznek ők is, hogy kormányváltás legyen.
A kormány nem tart attól, hogy nemzetközi hitelminősítők esetleg leminősítenék az országot –
mondta Gulyás Gergely.
Önök már több mint 20 éve írnak a Kubatov listákról, de ilyet még soha nem látott senki, és nem is mutatott – tette helyre Gulyás Gergely a 444-et.
Egyetlen gyermek szegénysége is elfogadhatatlan, de a mostani kormány időszakában Európában a második legnagyobb mértékben csökkent a gyermekszegénység mértéke – monta a Miniszterelnökség vezetője. Mindaddig amíg van gyermek, amely nélkülözik, addig van dolga a kormánynak – tette hozzá.
Nyitókép: Balogh Zoltán/MTI