Videó bizonyítja, hogy Magyar Péter beszédét még százszoros sebesség mellett is emberpróbáló feladat végignézni

„A beszéd hosszúra nyúlt, szétesett, a Tisza vezetője fáradtnak tűnt.”

A liberális médiumok sutba dobták az objektivitás látszatát is.

Az idei nemzeti ünnep után a sajtó, ahogy szokása, értékelte a politikai beszédeket, elemezve azok újdonságtartalmát, üzenetátadását és közönségre gyakorolt hatását. A Transzparens Újságírásért Alapítvány elemzése szerint azonban
a magát független-objektívnek valló média egy része, különösen a Telex és a 444, ezúttal látványosan szakított az objektivitás látszatával, hogy nyíltan a Tisza Párt és Magyar Péter mellett kampányoljon.
A cikkek politikai elemzés helyett propagandaanyagokká váltak, szentek élete és rajongó színikritika eszköztáraival dicsőítve a politikust, miközben figyelmen kívül hagyták a beszéd gyengeségeit és a közönség reakcióit.
A 444 újszerű, ám erősen vitatható megközelítést választott Orbán Viktor és Magyar Péter beszédének összehasonlítására: a szónoklatok időtartamát és az elhangzott szavak számát tette mércévé – olvasható az elemzésben. Eszerint Magyar Péter egyórás beszéde „miszlikbe aprította” Orbán Viktor 34 perces előadását. Ez a logika azonban figyelmen kívül hagyja a politikai kommunikáció alapvetését:
a beszéd hatékonysága nem az időtartamon, hanem a tartalom sűrűségén és befogadhatóságán múlik.
A hosszú beszédek – különösen rossz időjárásban – gyakran kimerítik a hallgatóság figyelmét. Nagy Attila Tibor politikai elemző közösségi médiában feltett kérdése – „Ki nem unatkozott Magyar Péter beszéde alatt?” – pontosan erre világít rá.
A 24.hu tudósítása is megerősítette, hogy a Tisza Párt rendezvényén a közönség láthatóan megfogyatkozott a beszéd előrehaladtával, a figyelem pedig elillant. A sikeres politikai beszédek rövidek, feszesek és világos ívűek – Magyar Péter szónoklata ezeknek a kritériumoknak nem felelt meg, a 444 mégis abszurd győzelmi ódát zengett.
Ezt is ajánljuk a témában

„A beszéd hosszúra nyúlt, szétesett, a Tisza vezetője fáradtnak tűnt.”

A Telex még tovább ment. Sarkadi Zsolt cikke – „Magyar Péter sosem volt még ennyire magabiztos” – már címében is a Tisza Párt vezetőjének dicsőítését célozza. Érdekes módon ugyanez az újságíró korábban, júniusban is hasonló magabiztosságról írt, ami kérdéseket vet fel: vajon mennyire hiteles az állandóan „növekvő” magabiztosság narratívája? Sarkadi a „megbékélésversenyt” is a Tisza Párt győzelmének kiáltotta ki, miközben a helyszínen „Mocskos Fidesz!” és „Orbán takarodj!” rigmusok, valamint az M1 riporterének, Császár Attilának vegzálása jellemezte az eseményt. A megbékélésről szóló ájtatos szavak így inkább a párt saját propagandáját tükrözték, mint a valóságot.
Sarkadi múltja sem mentes a vitáktól. 2018-ban ő írta meg a Demeter Márta-botrány kapcsán azt az álhírt, miszerint „Orbán Viktor 14 éves lánya honvédségi géppel repült Ciprusról Budapestre”. A történetből egy szó sem volt igaz, a cikk mégis a mai napig elérhető. Ez a háttér tovább árnyalja, hogy Sarkadi mostani írása mennyire tekinthető objektívnek.
Klág Dávid, a Telex másik újságírója még ennél is tovább lépett. Véleménycikkében Magyar Pétert már-már mitikus alakká emeli, aki „a legnagyobb fényforrás a Hősök terén, a magyar uralkodók szobrai előtt”. Az írás tele van olyan mondatokkal, amelyben a szerző áhítattal ír arról, hogy „volt, aki megérinthette” Magyart, az esőt pedig szakrális jelenségként, a „megvilágosodás előszobájaként” festi le.
Az elemzés helyett transzcendens élménybeszámolóvá váló cikkben Magyar Péter már nem politikus, hanem próféta.
Ezt is ajánljuk a témában

Magyar Péter maradt „a legnagyobb fényforrás”, tizennégy címlapanyagból három a Tiszát emelte, hat a kormányt nyomta le, egy pedig egyszerre teljesítette mindkét feladatot. Veczán Zoltán írása.

Az elemzés szerint a Telex és a 444 független-objektív látszatának feladását az válthatta ki, hogy a Tisza Párt rendezvénye jóval kisebb részvételt vonzott, mint a Békemenet, ráadásul Magyar Péter beszéde nem hozott új programot vagy víziót a kormányzásról. Az 1956-os hősök névsorának felolvasása sem bizonyult elég erős momentumnak, hiszen azt mások is megtették, míg a szakpolitikusok vagy jelöltek bemutatása elmaradt. A média egy része ezért érezhette úgy, hogy látványos támogatással kell ellensúlyoznia a Tisza Párt gyengébb teljesítményét.
A Transzparens Újságírásért Alapítvány elemzése rávilágít, hogy a Telex és a 444 a nemzeti ünnep kapcsán „sutba dobta” az objektivitás látszatát, és nyíltan a Tisza Párt kampányeszközévé vált. Ez a pánikreakció azt sugallja, hogy a független sajtó egy része már nem is törekszik a látszatra: a cél a Tisza Párt feltétel nélküli támogatása, bármi áron.
Nyitókép forrása: Transzparens Újságírásért Alapítvány
Ezt is ajánljuk a témában

A Telex beszámolója szerint a Fidesz közössége barátságos, tisztességes és korrekt csapat. Igaz, eredetileg nem ezt szerették volna kideríteni, de az álruhás újságíró végül mást nem tudott írni.

***