Ugyanakkor az országok összesített nemi egyenlőségi rangsorának megállapításakor
az EIGE a nők elleni erőszakot figyelembe se veszi
– de akkor mégis milyen mutatók alapján bizonyult Magyarország újfent a második legrosszabbnak? A hat vizsgált témakör a munkavállalás, a pénzügyi helyzet, a tudás, a hatalom, az idő, valamint az egészség. Ezeken belül a munkaerőpiaci helyzetet tekintve a magyar nők helyzete az uniós átlag feletti, a pontszám teljesen a középmezőnyt jelenti. A nők egészségügyi egyenlősége terén szintén középtájt, gyakorlatilag Dánia sarkában végzett Magyarország;
a szlovének és a csehek is jóval elmaradnak mögöttünk, az összes többi volt szocialista országgal együtt.
A sportolásra, kultúrára, szabadidős vagy önkéntes tevékenységekre jutó időt illetően a magyar nők és férfiak között nem nagyobb a különbség, mint a svédeknél vagy a finneknél – ugyanakkor arra a kérdésre, hogy „főz-e és/vagy végez-e házimunkát minden nap”, Magyarországon jóval több nő válaszol igennel, mint ahány férfi: a nőknek 59,3, a férfiaknak viszont csak 22,6 százaléka. De mielőtt bárki felkiáltana, hogy
tessék, a magyar nők be vannak parancsolva a konyhába: valójában EU-szerte a magyar nők főznek-takarítanak az ötödik legkevesebbet.
A svéd, a finn, a dán és pláne a belga vagy holland asszonyok mind-mind jóval inkább sürögnek-forognak a tűzhely körül, az olaszokról és a horvátokról meg már ne is beszéljünk – viszont ott a férfiak is jobban aktivizálják magukat. Máltán 78:63 arányban szorgoskodnak otthon a nők és a férfiak minden áldott nap – jó kis közös főzicskélések lehetnek arrafelé,
míg Németországban, a gyári raviolikonzerv hazájában 44:25 az arány.
Meglepőnek tűnik, de gyerekneveléssel, illetve idősek vagy fogyatékossággal élők gondozásával is relatíve kevés magyar nő foglalkozik nap mint nap: az EIGE szerint csak 28 százalék, szemben a 33,5 százalékos uniós átlaggal; itt a nemek közötti különbség is teljesen átlagos.
Jó, jó, de akkor mitől lett Magyarország mégis ebben a rangsorban is utolsó előtti?
Mitől, mitől: mert a „hatalom” kategóriában szerzett legutolsó helye csúnyán lehúzza az összpontszámát,
miközben a kiemelkedően sok politikusnőt felmutató és pénzügyileg is jól álló skandinávoknak bérelt helyük van az élbolyban, függetlenül attól, hogy a jelentés szerint Finnországban például a 18–29 év közötti nők kétharmada szenvedett el 15 éves kora óta fizikai és/vagy nemi erőszakot, de Svédországban is 56 százalékuk (nem mintha a magyarországi 39 százalékos adat szívderítő lenne).
Az EIGE számai szerint különösen is alacsony Magyarországon a nők aránya a legnagyobb vállalatok felügyelőbizottságaiban és igazgatóságaiban, valamint a kutatásfinanszírozási szervezetekben;
ellenben Németország dicséretet kapott, mert a (leköszönő) kormányban gyakorlatilag megvalósult a nemi egyenlőség.
Hogy Annalena Baerbock, Nancy Faeser és társaik révén jobb lett-e a nők számára Németország, abban talán joggal kételkedhetünk (különös tekintettel a Münchenben halálra gázolt anyára és lányára vagy az Aschaffenburgban megölt családapa özvegyére, illetve a megkéselt bölcsődés kisfiú édesanyjára, hogy csak a legutóbbiakat idézzük fel), de az EIGE mennyiségi mutatója alapján valóban szinte pazar ott a politikai döntéshozatalban a helyzet.