Móczár kitért Görgei Artúr kálváriájára is. „Kossuth Lajosn célja az volt a szabadságharc bukását követően, hogy Görgei Artúrt egyszemélyes felelősnek tegye meg. Azt akarta elhitetni a magyar társadalommal, hogy a forradalom győzhetett volna, csak egy áruló hadvezér az utolsó pillanatban letette a fegyvert, a császári és a cári haderő óriási túlerejének tudatában. Görgei nagysága abban is áll, hogy a hazaáruló bélyegét nem perlekedve, és az emigrációban élő Kossuthtal – aki ott is szervezte a magyar ellenállást – harcolva élte végig, hanem majdnem egészen 98 éves korában bekövetkezett haláláig vállalta ennek ódiumát„.
„Az első világháború kitörése idején szerencsére nemzeti szinten is felismerték, hogy ez a Kossuth által Görgeire aggatott vád alaptalan és indokolatlan. Hiszen csak az emberek, 28500 fiatal magyar katona életét akarta megvédeni, elkerülve értelmetlen feláldozásukat” – magyarázta a főigazgató.
„El akarták venni a rebellis magyarok kedvét a felkeléstől”
Kérdésünkre, hogy elkerülhető lett volna-e az „aradi Golgota”, Móczár Gábor azt felelte, hogy „a történészek mértékadó véleménye szerint az a magyar honvédsereg, amely gyakorlatilag a semmiből született meg a nemzeti őrsereg 1848 májusi felállításával, a Habsburg Birodalom részben a nyugati fronton lekötött haderejével szemben győzni tudott volna, megvédve mindazokat a vívmányokat, amelyeket előbb a 12 pontban, majd az áprilisi törvényekben, végül később a Habsburg-ház trónfosztásában és a Debrecenbe költözött kormány tevékenységében manifesztáltak”.
A főigazgató emlékeztetett, a Habsburgok már igencsak szorult helyzetükben,
utolsó megoldásként hívták be a velük szövetséges és családi kapcsolatban is álló orosz cár csapatait, akik megosztották és felőrölték a magyar haderőt.
Így végül az orosz csapatoknak tette le Erdélyben, Világosnál Görgei a fegyvert.
„Az 1848-49-es események végjátéka rávilágított arra is, hogy a Habsburg-ház a házasodási stratégia és a nemzetközi szövetségek kiépítése által tudta hatalmát nagyon hosszú ideig fenntartani. Az aradi vértanúk kivégzése pedig ennek megfelelően határozott, kemény, példát statuáló lépés volt. Ide tartozik Batthyány Lajos kivégzése is, aki bár élete végéig vallotta, hogy nem árulta el a Habsburg-házat és az udvar által is elfogadott áprilisi törvények megvalósításán dolgozott, mégsem kerülhette el a sorsát. Az osztrákok egyszer és mindenkorra el akarták venni a rebellis magyarok kedvét a felkeléstől” – húzta alá.
Mit üzen a ma emberének 1848-1849?
„1848-1849 üzenete napjainkban is sokrétű. Bár a Habsburg-ház igyekezett a szabadságharc kezdetén tudatosan a magyarok ellen hangolni a többi Kárpát-medencei nemzetiséget, mégis mindazok a népcsoportok, akik a teljes történelmi Magyarország területén csatlakoztak a harcokhoz, köztük a felvidéki, tót katonák leszármazottai, nagy nosztalgiával emlékeznek erre az időszakra. Ez is mutatja, hogy bár Trianon koporsójába komoly szöget vert ez a konfliktus, a nemzetiségek a legtöbb területen jól együtt tudtak működni a magyar honvédsereggel.
1848-1849 jó közép-európai együttműködési példaként élhet a népek tudatában,
ugyanis ezeket a tagnemzeteket, nemzetiségeket akkor a szabadság vágya terelte egymás felé. Az ehhez hasonló, sorsközösséget hozó időszakokhoz lenne érdemes ma is visszanyúlni, és a közös történelmi emlékezetet erőforrásként tudnánk felhasználni.”
„Jó példaként hadd említsem a Sáros vármegye északi csücskében, a lengyel határ közelében található Roskovány honvédemlékműve – amely 1851-es felállításával a Kárpát-medence első, illegális szabadságharcos emlékműve volt – visszaállításának folyamatát, amely a felvidéki magyar értékmentő csapat, a Sine Metu Egyesület és vezetőjük, Orosz Örs kezdeményezésére újult meg, mi is közreműködtünk a helyreállításban, és idén júniusban, a héthárs-vörösalmai csata 175. évfordulóján a település tisztán szlovák érzelmű és nemzetiségű önkormányzatának támogatása mellett fogjuk közösen felavatni” – fűzte hozzá Móczár Gábor.