Így jártunk: Putyin nem küld karácsonyi üdvözletet a barátságtalan országoknak
Kivételek azért lesznek, és az ukránoknak is gratulál az orosz elnök!
November 4-ét a kormány 2013-ban hivatalosan is nemzeti gyásznappá nyilvánította.
Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala
Katonai tiszteletadás mellett, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese és Mudra József ezredes, a budapesti helyőrség dandárparancsnokának jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót a nemzeti gyásznapon, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján hétfőn az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon.
A nemzeti gyásznapon emlékkoncertet rendeznek a budapesti Szent István Bazilikában, amelyet a Bartók rádió 18 órától élőben, az M5 kulturális csatorna pedig 22.42 perctől felvételről közvetít. Az emlékkoncertet követően a Bazilika főlépcsőjén közös gyertyagyújtás lesz.
November 4-ét a kormány 2013-ban hivatalosan is nemzeti gyásznappá nyilvánította, ezen a napon az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján az áldozatokra emlékezünk.
A nemzeti gyásznap kapcsán egy fekete-fehér fotót osztott meg közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök is. Az archív felvételhez kísérőszövegként azt írta,
Emlékezzünk a hősökre, akik életüket adták a szabadságunkért!”
A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:
MTI/Mandiner