Fotók: Meszleny Zita
Egy osztályát kísérő tanárnő nem akarta engedni, hogy a gyerekek felszálljanak a tankokra. „Én tudom, mi zajlik itt, most szállnak meg minket!” – fordult elszántan az amerikai katonák felé.
Odaléptem egy sudár hadnagynőhöz. Megtudtam: annak ellenére, hogy sokan nem így képzelik, a katonaság olyan állás, mint bármely másik, reggel felkel az ember, felveszi az egyenruhát, dolgozik, délután leveszi az egyenruhát és hazamegy. Hozzátette: „Úgy gondolom, női szempontból az egyik leginkább családbarát munkahely a honvédség. Maximálisan otthon lehet az anyuka három évig, majd ugyan úgy visszavárják az embert.”
A honvédség külön figyel arra, hogy egyedülálló szülő vagy egy katonapár egyik tagja hosszabb kiküldetés esetén is otthon tudjon lenni a gyerekkel, még olyan válsághelyzetben is, mint ami a déli határnál kialakult. A győri gyakorlaton húsz százalék fölött van a női katonák aránya. A gond az, hogy a váratlan és bizonytalan hosszúságú bevetésekre a családanyákat csak igen korlátozottan lehet küldeni. A küldetés azonban - mint például most a déli határnál – parancstól parancsig tart. De nem azért van ennyi katonanő, mert kevesen választanák a pályát.
A közhiedelemmel ellentétben Magyarországon annak ellenére, hogy nincs sorkatonaság, csak relatív katonahiány van. Sokan vannak a jelentkezők, kevesen az alkalmasok, nem úgy a hölgyeknél, akik között meglepően sokan bizonyulnak alkalmasnak.
A partraszállás sikeres volt, a Kisalföldön maradt a béke. Nyugat-Magyarországon a helyzet változatlan. Innen nézve Hegyeshalom messze van.