Maduro után senki sem fog sírni – Trump pedig az egész világnak üzent ezzel az akciójával

Szombat kora reggel amerikai különleges műveleti erők érkeztek légi úton Caracasba, és egy merész rajtaütés során elfogták Nicolás Maduro venezuelai diktátort.

fegyverekkel és illegális szerekkel árasztotta el Amerikát, külpolitikailag pedig a legsötétebb rezsimekkel: Iránnal, Oroszországgal és Kínával épített erős szövetséget. Az ilyen értelemben kétségkívül üdvözlendő amerikai akció után a venezuelai kormány megingott, a Trump-kormányzat pedig jelentős győzelmet aratott fő nyugati féltekebeli ellenfele felett.

Trump „maximális nyomásgyakorlásnak” nevezett gazdasági kampánya első elnöki ciklusa alatt nem hozott eredményt, s ezt a tanulságot az elnök láthatóan alaposan megjegyezte. De mit jelentenek az amerikai lépések hosszú távon, és milyen hatással lesznek a világra (ideértve kis hazánkat)?

Azok, akik a nemzetközi jog megsértését hozzák fel, nem teljesen világos, mire gondolnak. Ez ugyan gyakorlatilag tény, de mivel a nemzetközi jogot a nagykutyák eddig sem vették komolyan, nehéz lenne úgy érvelni, hogy a jogilag ingoványos vagy egyenesen megalapozatlan talajra való lépés Trump bűne lenne.

A nemzetközi jogászok Izraelt is rendszeresen ostorozzák, például a célzott likvidálásai miatt. De tegye mindenki a szívére a kezét: nem lett jobb a világ a hamászos terroristák vagy Maduro nélkül? Ha a nemzetközi jog nem képes reagálni a latorállamok, a terrorizmust támogató rezsimek tevékenységére, ha ilyen esetekben a nyugati demokráciák ellen fordul a nemzetközi jog, amelyek mindannyiunkat óvnak, akkor lehet, hogy a nemzetközi joggal van a probléma.

A nemzetközi jog lehetővé teszi, hogy az ember droggal, fegyverekkel, bűnözőkkel és terroristákkal árassza el az Egyesült Államokat? A nemzetközi jog megengedi, hogy Irán a hatalma alá hajtsa a siíta félholdat, terroristákat fegyverezzen fel, és finanszírozza az október 7-i tömegmészárlást?

És vajon meglepő, amikor erre Amerika vagy Izrael úgy reagál, ahogyan reagál?

Hasonlóan visszás az érvelés, miszerint Kína most majd felbátorodik Tajvan megszerzése miatt. Kína valóban felbátorodhatott a múltban, ám ez valószínűleg inkább akkor történt, amikor Biden hagyta elveszni Afganisztánt. A leckét megértették: Amerika nem áll ki a szövetségesei mellett. Ezen a tendencián Trump némileg változtatott Izrael esetében, kérdéses, hogy Tajvan is meg fogja-e kapni ugyanezt a védelmet. De ez a dilemma már Venezuela előtt is fennállt, és nem kell úgy csinálni, mintha Kínát valaha is érdekelte volna a nemzetközi jog, ahogyan az oroszokat és az irániakat sem érdekelte soha.

Venezeula utóbbiak fontos szövetségese volt, és ugyanezek a kérdések már felmerültek a közelmúlt néhány eseménye kapcsán: Szíria esetében is gyanús volt, hogy Amerika előre megállapodott az oroszokkal, és egyesek megállapodást feltételeznek az iráni beavatkozás, de akár még Izrael katari reakétatámadása mögött is. Az mindenesetre komoly lecke, hogy Oroszország sorra veszíti el szövetségeseit

És itt jön a nagy kérdés: „hogyan tovább?” Tudniillik az ünneplők még korán ünnepelnek. Trump akciója sebészi pontosságú és gyors volt, következésképp a venezuelai rezsim sem bukott meg (egyelőre – nem merek jósolni, mi lesz holnap, nem is vagyok Dél-Amerika-szakértő). A venezuelai katonaság, a titkosszolgálatok még kemény elnyomás alatt tartják az országot, előbb őket is „le kell rendezni valahogy”, és ugyan Trump arról beszélt, hogy nem félnek csapatokat küldeni Venezuelába, valójában a belpolitikai megfontolásokra is tekintettel kell lennie: a jelek szerint az iráni bombázásokat vagy éppen Maduro elrablását még meri megpróbálni lenyomni a MAGA-tábor torkán (nagyon helyesen), de kérdéses, hogy meg mer-e kockáztatni ennél nagyobb kalandokat, intervenciókat?

Persze mi mást mondana – a venezuelai rezsim tagjai nyakig benne vannak a narkoterrorizmusban, így a kilátásaik egy esetleges ellenzéki hatalomátvétel vagy egy amerikai megszállás esetére nem túl fényesek. Bár a venezuelai hadsereg nem tud labdába rúgni az amerikai haderővel szemben, de kellemetlenségeket, esetleg elhúzódó, költséges konfliktust igenis tud okozni.

akik komoly kormánykapcsolatokat élveznek, ráadásul hatalmuk átnyúlik a környező országokba, pl. Kolumbiába is. Ha a Maduro-rezsim maradéka összefog ezekkel, és Amerika tényleg a bevonulás mellett dönt, akkor könnyen egy új Vietnámban találhatják magukat.

Ha Trump békés átmenetet akar, akkor Maduro egykori embereivel kell együttműködnie, ez pedig ismét komoly politikai bonyodalmakat okozhat neki. Ilyen értelemben írom, hogy nem tért vissza a neokonizmus: igen, Trump megvédi a nyugati féltekén az érdekeit, igen, katonai erőt is hajlandó alkalmazni, akár egyoldalúan,

Amerika kiaknázhatja Venezuela gazdasági lehetőségeit, és egy erős szövetségest is nyerhet a hátsó kertjében. Ez kétségkívül nagy eredmény lesz – ha eléri. De az ország iszonyatosan korrupt, most még mindent behálóz a Maduro-rezsim maradéka, és ha komoly változást akarnak, az több évtizedbe is kerülhet, Trumpnak pedig nincsen ennyi ideje. Az sem kizárt, hogy utódja nem kér majd ebből az örökségből, és más területekre fog koncentrálni. Egyelőre túl korai tehát megítélni, mi lesz Venezuela sorsa, hiszen láthatóan még Trump sem döntött.

***

(Nyitókép: Pedro MATTEY / AFP)

***