Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

„Amikor azt akarom, hogy véget érjen, véget is fog érni” – tette hozzá az amerikai elnök.

Az iráni háború hamarosan véget fog érni, „gyakorlatilag nem maradt semmi”, amire még csapást lehetne mérni – közölte szerdán Donald Trump amerikai elnök az Axios amerikai hírportálnak adott rövid telefonos interjújában.
„Amikor azt akarom, hogy véget érjen, véget is fog érni
– tette hozzá az amerikai elnök a február 28-án kezdődött amerikai-izraeli légicsapásokra utalva Irán ellen. Donald Trump már a hét elején is utalt a háború gyors lezárására. Floridában tartott hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy az iráni katonai konfliktus „nagyon hamar” véget érhet.
Az ukrajnai háború a második világháború óta a legnagyobb fegyveres konfliktus Európában, amely ráadásul egy Magyarországgal szomszédos államban zajlik, már több mint négy éve.
Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt honvédelmi szakértője szerint azonban nem kell félni tőle. Miközben a napokban újabb konfliktus robbant ki, ezúttal az USA, Izrael és Irán között, a Magyar Péter-vezette Tisza Párt továbbra is azzal kampányol, hogy a „háborúval riogatás” fideszes propaganda, a háborús veszély pedig puszta félelemkeltés.
Noha Magyar Péterék szerint nincs mitől félni, immár két háború hatását érezhetjük a saját bőrünkön.
Ukrajna politikai nyomásgyakorlás céljából hetekkel ezelőtt leállította a kőolajszállítást Magyarországra a Barátság vezetéken keresztül. Ebben az olajblokádban Magyar Péter és pártja az ukránok oldalán állnak. Most pedig, az iráni konfliktus következtében bizonytalanná vált a tengeri olajszállítás is, ezáltal még jobban felértékelődik Magyarország energiaellátása szempontjából a Barátság kőolajvezeték jelentősége.
(MTI)
Nyitókép: ANGELA WEISS / AFP