Az ember úgy érzi, a Deadpoolról már csak azért is illene pozitív hangvételű kritikát írnia, mert egyáltalán létezik.
„Kellemes meglepetés az X-Men két tagjának szerepeltetése is, bár, ahogy sejteni lehetett, az amúgy szörnyen rajzfilmes CGI-Kolosszus és Negasonic Teenage Warhead (Brianna Hildebrand annyira jó, és annyira jól működik a sajnos ritka kettősük Reynoldsszal, hogy ha az alkotóknak van egy kis eszük, a folytatásban megteszik őt állandó sidekicknek) dramaturgiai szerepe nulla. Kizárólag azért lépnek színre, hogy a főhős köszörülhesse érdes nyelvét a mutánscsapaton, a mögöttük álló stúdión és az X-Men franchise elkúrt (Deadpool első megjelenése) és kusza (idősík buherálása) megoldásain. Ez szinte bármilyen más filmnél problémát jelentene, a Deadpoolban azonban egyedül ezt a vonalat viszik el a lehető legviccesebb, legszatirikusabb, legöntudatosabb végletekig, vagyis: ahogyan kell.
És itt kezdődnek a problémák, merthogy a film minden más téren meglepően langyos. A poénáradat eleve váltakozó színvonalú, célzatú és érettségű – sokat elárul az egyenetlenségéről, hogy gyakran harsant fel nevetés a moziteremben, de szinte soha nem röhögött egyszerre mindenki. Ott egy Adam Sandler-komédiába illő altesti poén, azon a közönség egyik része nem tud derülni, itt egy képregényes utalás, azt a közönség egy másik része nem érti, amott egy obligát, gyerekes trágárság, arra egy sor ember csak unottan legyint, emitt egy negyedik falat (akár duplán) áttörő csattanó, az egyeseknek túl direkt, és akkor még ott vannak azok, amelyek egész egyszerűen csak laposak és nem működnek, tartozzanak bármelyik kategóriába.”
Legalábbis a Dumb és Dumber – Dilibogyók és a Keresd a nőt! szerzőpárosa szerint. Akik a Dear Santa, egy családi vígjáték álcája mögött a sátánból és egy család veszteségéből csinálnak viccet.
Az elmúlt években bővül a piac: a szuperhős-dömpinget követően művészi vagy éppen szépirodalmat feldolgozó képregények és olyan sorozatok látnak napvilágot, amikre korábban esély sem volt.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Egy felhasználó azt írta, „most már tényleg valakinek át kéne nézni miket posztol, mert ez a szavahihetősége kárára megy”.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Travis Timmerman arról is mesélt, milyen volt hónapokig az Aszad-rezsim börtönében ülni.
A volt amerikai házelnök, Nancy Pelosi egy hivatalos luxemburgi út során szenvedett balesetet, de állapota stabil, és a kórházból is folytatja munkáját.
