Orbán kottájából játszottak a republikánusok a kongresszusi meghallgatáson

„Általában a magyar demokrácia gyászos helyzetéről írok, de ezúttal az amerikai demokrácia lehangoló állapotáról. Kedden Washingtonban jártam a képviselőház külügyi bizottságának »Európai, Eurázsiai és Új Biztonsági kihívások« albizottságának Magyarországgal foglalkozó meghallgatásán. Az eseményről készült videót és a felszólalók állásfoglalásait itt lehet elolvasni.

A meghallgatás a várhatónál jóval nagyobb érdeklődést generált. Kilenc képviselő is megjelent és maradt is az esemény túlnyomó részében, ez Kongresszusi mércével mérve komoly részvétel. A termet teljesen megtöltötte a közönség. Az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy a demokrata és a republikánus oldal képviselete egyenlőtlen, továbbá az, hogy a bizottságot nem érdekelte a meghívott felszólalók mondandója. A demokrata bizottsági tagok nem nagyon értették, minek is vannak ott, szemben a republikánusokkal, akik pontosan tudták, hogy mit akarnak és kérlelhetetlenül képviselték is a véleményüket a három órás esemény alatt.

A republikánusok azt az álláspontot sulykolták, hogy Amerika igazságtalanul pikkel Magyarországra, és ezt azért teszi, mert a magyar kormány konzervatív, amely ragaszkodik a keresztény értékekhez: az Alaptörvénybe bebetonozták Magyarország elkötelezettségét a magzati élet védelme mellett a fogantatástól kezdve, továbbá a házasság hagyományos intézménye és az Istenhit mellett - hangsúlyozták a republikánus képviselők, arra utalva, hogy az Obama kormány azért kritizálja a magyar kormányt, mert mások az elkötelezettségei. A bizottsági republikánusok szerint Amerika a demokratikus értékek súlyosabb sérelme fölött szemet huny más országokban, míg Magyarországot, mely az Egyesült Államok hű szövetségese, igazságtalanul kipécézte. Azt állították, hogy az Obama-kormány egyre kritikusabb Magyarország-politikája nem több mint pusztán politikai okokból fakadó eljárás. Nem kell aggódni Magyarország miatt - állították - pusztán az a helyzet, hogy konzervatív.

Az amerikai kongresszus működéséről nyújtott keddi produkció nem szolgálhat példaként egyetlen demokrácia számára sem. Kezdve a felszólalókkal szemben megütött tiszteletlen hangnemmel - melyben elöl járt a kaliforniai Dana Rohrabacher, az albizottság republikánus elnöke, - egészen addig, hogy mennyire nem voltak képben a saját meghallgatásuk tárgyával kapcsolatban a kongresszusi képviselők. De a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a republikánusok kérdései, melyeket a magyar kormányt bíráló felszólalókhoz intéztek, azonosak voltak azokkal, amelyeket a múltban más kritikusok - köztük én is - egyenesen a Orbán-kormány képviselőitől kaptak. (Bizonyítékul, hogy a bírálókat támadó módszerek nem újak, hanem az Orbán-kormány agendájának több éve képezik részét, itt olvashatók egykori válaszaim ugyanezekre a kérdésekre.)

A republikánusok pontosan követték az Orbán kormány megszokott forgatókönyvét, ami felveti a kérdést, hogy egyáltalán milyen módon került hozzájuk ez a forgatókönyv. Az is lehet persze, hogy az albizottsági tagoknak fogalmuk sem volt arról, hogy a kormány álláspontját képviselik, ez másfajta botrány lenne. A keddi meghallgatás alapján úgy tűnt, hogy a képviselőháznak az egyik jelentős külpolitikai albizottsága egyszerűen arra adott lehetőséget egy külföldi kormány számára, hogy a műsor az ő terveik szerint alakuljon.

A meghallgatás továbbá újabb példaként szolgált arra, hogyan fúrják republikánus képviselők az Obama kormány külpolitikáját. Csak egy lépés választotta el az albizottság keddi, arcátlan előadását attól, amikor a kongresszus republikánusai levelet írtak az iráni kormánynak, hogy az ne tárgyaljon az Obama kormánnyal, mert hosszabb távon nem úgy lesznek a dolgok, ahogy azt a jelenlegi amerikai kormányzat tervezi. A keddi eseményen félremagyarázták és gúnyt űztek a külügyminisztérium aggodalmaiból, mikor Hoyt Yee helyettes államtitkárt rosszindulatú és irreleváns kérdésekkel bombázták, amelyekre fel sem készülhetett, hiszen más országokról akarták beszéltetni, melyek nem szerepeltek a meghallgatás napirendjén. A bizottsági republikánusok, úgy tűnt, megengedőek egy NATO-szövetséges ország autokratikus lecsúszásával szemben mindaddig, amíg az adott autokratikus kormány keresztény konzervatív értékeket vall, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok számos – demokrata és republikánus - kormánya dolgozott korábban keményen azon, hogy támogassa a magyar demokráciát.

Ugyanakkor a meghallgatásnak két fontos eredménye is van, melyek következménye hosszú távon fontosabb:

1. Hoyt Yee helyettes külügyi államtitkár írásban is benyújtott kommentárjában keményebb kritikát fogalmazott meg Magyarországgal kapcsolatban, mint korábban bármely külügyi dokumentum. Ne feledjük, hogy az amerikai külpolitika megfogalmazása a külügyminisztérium dolga, nem pedig a képviselőház külügyi bizottságáé, tehát Hoyt állításai tükrözik a jelenlegi politikát. Hoyt kapcsolatba hozta a magyarországi belső demokratikus gyengeségeket azzal, hogy az ország képes-e megbízható NATO szövetségesként működni: »Mivel a belső gyengeségek gyalázatos külső befolyásoknak adhatnak teret, a NATO-nak szüksége van arra, hogy minden tagja erős legyen.« Ez az oka, hogy a magyar demokrácia állapota változatlanul nyugtalanítja az amerikai kormányzatot.

2. A Kongresszusi Kutató Szolgálat elemzést készített a keddi meghallgatásra, amely kiemelkedően kritikus volt Magyarországgal szemben. A Szolgálat pedig híres semlegességéről, tényszerűségéről és pártatlanságáról. A kongresszus »tényfeltáró« szolgálata, úgy tűnik, azt találta, hogy a Magyarországot bírálóknak igazuk van. A keddi bizottsági tagok által elmondottaknál pedig lényegesen nagyobb hatású ez a dokumentum, ugyanis ezt fogja idézni bárki, aki objektív forrásból szeretne tájékozódni Magyarország jelenlegi állapotáról.

Ez két jelentős eredménye a keddi meghallgatásnak. Nem szabad összetéveszteni a bizottsági tagok zavarba ejtő keddi műsorát a valódi amerikai külpolitikai iránnyal, amely egyre határozottabban fontolgat komoly következményeket Magyarországgal szemben.

Mindazonáltal a meghallgatás szomorú képet mutat Amerika választott képviselőinek teljesítményéről. Ha úgy tűnt, hogy a magyar kormány sikert aratott, ennek csak az volt az oka, hogy a bizottsági elnök gyakran monologizált a magyar kormány képviseletében, vagyis a kormány álláspontja jobban hallatszott. Olyan győzelem volt ez, amelyre Orbán Viktor miniszterelnök is szakosodott: agresszív, egyoldalú és rosszindulatú. Elszomorító volt nézni, ahogy a kongresszus republikánus képviselői egy az egyben átvették a magyar kormányzat igazságtalan módszereit a kritikusaival szemben, ahogy a másik sarokba szorítására törekedtek, és a magyar kormány hasbeszélő bábujává változtak.

Előfordult, az egyik felszólalót arra kérték, idézze a magyar Alaptörvény nyitómondatait. Nem meglepő, hogy a kérdezett - amerikai létére - nem tudta fejből a magyar Alaptörvényt. A bizottsági tag ezek után győzelemittasan idézte: »Isten, áldd meg a magyart,« majd előadást tartott arról, hogy a kritikusok kifogásolták az Istenre való utalást, ami szerinte bizonyítja, hogy a Magyarországot érő támadások politikai természetűek.

Valójában szinte minden kritika, ami ezzel a sorral kapcsolatban fölmerült, arra helyezi a hangsúlyt, hogy az Alaptörvény a »magyar« szót használja, vagyis csak az etnikailag magyar embereket fedi le, nem pedig minden magyarországi állampolgárt. Vagyis az Alaptörvény Preambulumában idézett felhatalmazó erő nem foglalja magába a zsidókat, a romákat és bármely más származású, szintén magyar állampolgárt, ugyanakkor magában foglalja azokat a magyar származású embereket, akik az ország határain kívül élnek, de nem állampolgárok. Ezt kifogásoltuk, többen is, az idézett mondattal kapcsolatban - nem pedig azt, hogy utal Istenre. De a bizottságnak minderről, úgy tűnt, fogalma sem volt.

Simonyi András korábbi amerikai magyar nagykövet remekül szerepelt ebben a keddi, kirakatperre emlékeztető helyzetben. Arra helyezte a hangsúlyt, hogy a magyar kormány nem tűri a hatalomkorlátozást, továbbá arra, hogy az Oroszországgal folytatott átláthatatlan üzletek az európai szövetségek aláaknázásának kockázatát hordozzák, ideértve az EU-t és a NATO-t. Tad Stahnke-nek, a Human Rights First kutatóintézet alelnökének pedig sikerült egy pillanatra kibillenteni Rohrabacher elnököt, mikor a magyar kormánynak az egyházakat ért támadásáról beszélt, ugyanis úgy tűnt, az elnök erről nem tud semmit. (Annak ellenére sem, hogy több képviselőtársa is aláírta azt a levelet, amelyben 2011-ben tiltakozást fejeztek ki a magyar kormány felé - egyetértve az amerikai külügyminisztérium kifogásaival - azért, hogy több száz egyházi szervezet jogi státuszát felszámolták Magyarországon.)

Rohrabacher elnök sok ponton tényszerűen tévedett. Sokszor veszélyesen súlyosan, de mivel ő volt az elnök, a meghívott felszólalók nem voltak a vitatkozó fél pozíciójában. Például Rohrabacher tagadta, hogy bármiféle bizonyíték lenne arra, hogy Magyarországon a kormány egy követ fúj az antiszemitákkal, vagyis ugyanazt mondta, amit a kormány szokott: hogy a Fidesz nyitott és toleráns, kizárólag a Jobbik antiszemita. Válaszul arra, mikor Ted Stahnke a Human Rights First képviseletében megpróbálta elmagyarázni, miképp hamisít történelmet a kormány szobrok, tankönyvek és múzeumok segítségével, és állítja azt, hogy kizárólag a németek felelősek a magyarországi holokausztért, Rohrabacher gyúnyolódni kezdett Stahnkén és azt mondta, számos zsinagóga működik Magyarországon - egyetlen bizonyítékul arra, hogy az antiszemita vádak alaptalanok.

Rohrabacher elnöknek fogalma sem volt azokról a kutatási tényekről, amelyek a magyarországi antiszemitizmus mértékéről számolnak be, vagy számos magyar zsidó aggodalmáról a magyarországi jövőjükkel kapcsolatban. Úgy tűnik, az elnök arról sem tudott, hogy 30 zsidó származású kongresszusi tag levelet írt Orbán miniszterelnöknek, hogy kifejezze a tiltakozását a történelemhamisítás miatt, ezzel újfent osztva az amerikai külügy kifejezett kritikáját. Azzal, hogy visszautasította, hogy a magyar zsidóknak bármi okuk volna a félelemre, Rohrabacher elnök nem tette meggyőző tanúbizonyságát sem a felekezetekkel kapcsolatos aggodalmának, sem kollegialitásának.

A meghallgatás nyilvánvalóvá tette, hogy a külügyi bizottság albizottsága egy párhuzamos univerzumban él, ahol a tagok alkotják a tényeket. Figyelembe sem vették a Kongresszusi Kutató Szolgálat elemzését és gondos megfogalmazásait. A három republikánus képviselő, aki végig bent maradt, (Rohrabacher elnök, Randy Weber és Ted Poe) nem adtak hitelt a tényeknek, melyek szerint Magyarországon nő az autoritarianizmus és intolerancia, és ettől a képviselők Magyarország-képe olyan benyomást keltett, mint egyes párttársaik klímaváltozást tagadó véleménye, vagy másoknak a gazdaságpolitikával vagy más témával összefüggő, alapvető tényeket tagadó világképe. Stephen Colbert azt mondta: a valóság liberális elfogultsága közismert, és úgy tűnik, osztják ezt a keddi bizottsági meghallgatás republikánus tagjai. Nem is kértek hát a valóságból.

Valójában ami történt, még annál is rosszabb, hogy Rohrabacher elnök és társai a kongresszus saját kutató szolgálatának a tényfeltárását is semmibe vették: követték a magyar kormány forgatókönyvét, melyet a kritikusai számára tartogat. Szó szerint megismételték a kormány ellenvetéseit, ugyanazokat az összehasonlítgatásokat alkalmazták, ugyanazokat az érveket, amelyeket annyiszor hallottam magam is a magyar kormány képviselőitől.

Én a közönség soraiban ültem. Kizárólag a hivatalos meghívottak beszélhettek. Élek hát most a lehetőséggel, hogy válaszoljak Rohrabacher elnök néhány kérdésére, miután ő nem tette meg azt az udvariassági gesztust, hogy legalább a meghívottak válaszolhassanak. Én pedig már jól ismerem ezeket a kérdéseket, hiszen oly gyakran tették fel nekem ugyanezeket magyar kormánytisztviselők.

Rohrabacher elnök azt állította, hogy az Obama kormány pikkel Magyarországra, mikor kritizálja, pedig az ország semmiben nem különbözik Amerika sok más szövetségesétől. A képviselő azt mondta, az Egyesült Királyságban sincs több »fékekből és ellensúlyokból,« mint Magyarországon - akkor meg mi a baj az utóbbival? (Az Egyesült Királyság egyébként a magyar kormány kedvenc példája.) De valóban ennyire keveset tud Rohrabacher mindkét ország közjogi berendezkedéséről? Nagy Britanniában igenis lényegesen erősebb a fékek és ellensúlyok rendszere, mint Magyarországon. Míg Nagy-Britanniában - ugyanúgy, mint Magyarországon - parlamenti rendszer van, ahol a parlament választja a miniszterelnököt, a magyar törvényhozással ellentétben itt van felsőház is, és - szintén ellentétben a magyar helyzettel - ádázul független a bírói ág. Továbbá jól működő, független intézmények vigyáznak arra, hogy a brit kormány elszámoltatható és számon kérhető legyen - szemben a magyar helyzettel. Továbbá a briteknek erőteljes pártrendszere van valódi választási lehetőségekkel, szabad a média, erős és független a civil társadalom - szemben a magyar helyzettel. Nevetséges az összehasonlítás.

Rohrabacher elnök, akit ebben Weber képviselő is támogatott, azzal is előjött, hogy demokrácia szempontjából Bulgária és Románia nagyjából ugyanabba a kategóriába tartozik, mint Magyarország, és azt kérdezték Yee helyettes államtitkárt, hogy Amerika rájuk miért nem pikkel. Pedig tudniuk kellett volna, hogy mind Bulgáriát, mind Romániát fenntartásokkal engedték be az Unióba. Egyik sem felelt meg teljesen a felvételi követelményeknek és mint a kettőt továbbra is megfigyelés alatt tartja az Unió Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmusa, hogy biztosítsa a két ország folyamatos közeledését az EU-normák eléréséhez, ami még nem történt meg. Magyarország, amely kérdés nélkül repült az Európai Unióba több mint 10 évvel ezelőtt, nem volna szabad, hogy ugyanabba a csapatba tartozzon, mint Bulgária és Románia, ugyanis demokratikus fejlődése lényegesebb magasabb szinten volt akkor. A kongresszusi képviselőknek ugyan igazuk volt abban, hogy Magyarország egyértelműen nem jár már előrébb, mint Bulgária és Románia, de az összehasonlítás félrevezető. És sajnos nem azért, mert az utóbbi két ország olyan rohamosan fejlődött. Hanem azért, mert a romlás Magyarország esetében drámai. Mióta nem aggasztó hát az amerikai kormány számára, ha egy szövetséges ország távozik a makulátlan demokráciák halmazából?

Rohrabacher elnök arra hivatkozva volt elnéző továbbá a magyar kormánnyal szemben, például a választókerületek önkényes átrajzolásával kapcsolatban, hogy ilyen Amerikában is történik. Igen, ez így van, mégis óriásiak a különbségek. Magyarországon egyetlen párt módosította a körzeteket, az egész országra kiterjedően és egyszerre, amibe az ellenzéknek semmiféle beleszólása nem volt. Az Egyesült Államokban pedig az önkényes térképátrajzolás állami szinten történik, országos választások előtt, vagyis van változatosság abban, hogy ki mire jut ezzel az ország különböző területein. Továbbá törvénysértő, ha a választókerületek meghatározásánál kizárják az ellenzéki pártokat a folyamatból - ahogy azt Magyarországon tették. A körzetekkel kapcsolatban a magyaroknál nincs lehetőség bírói felülvizsgálatra, ami pedig Amerikában rutinszerű. Nem minden önkényes térképátrajzolás egyforma: bár Amerikában is rossz a helyzet - Magyarországon még rosszabb.

Rohrabacher elnök, úgy tűnik, azt hiszi, hogy mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon akkor pikkelnek egyes politikusokra, és bánnak igazságtalanul velük, amikor ellenzékben vannak. Nos, ha azt gondolja, hogy a pártjával rosszul bánik az Obama kormány, kíváncsi vagyok, hogy érezné magát egy olyan törvényhozásban, ahol az ellenzéki pártoknak nincs esélyük törvényjavaslatok átvitelére, törvénymódosításra, sőt, még arra sem, hogy érdemi vitába bocsátkozzanak a kormány legtöbb javaslatáról - sőt, még arra sincs esélyük, hogy időben elolvassák azokat a törvényeket, amelyeket a kormány pillanatok alatt szavazásra bocsát. Mit gondolna vajon egy olyan törvényhozásról, ahol vastagon megbüntetik azokat a képviselőket, akik megpróbálják a hangjukat hallatni, hogy tiltakozzanak az ellenzék teljes kizárása ellen a törvényhozási folyamatokból. Az a gyanúm, Rohrabacher azt gondolná, mindez egy másik világban történik.

Folytathatnám, de szerintem értik. Szégyenteljes volt a külügyi bizottság albizottságának teljesítménye. A testület megengedte magának azt, hogy papagájként visszamondta a magyar kormány álláspontját, ezzel azt is bizonyítva, hogy az amerikai demokratikus intézmények is rémes állapotban vannak.”

(A Hungarian Spectrumon angolul megjelent írást Bombera Krisztina fordította le az ATV számára.)